FN

Az eddigieknél gyorsabban és olcsóbban megvalósuló, átláthatóan finanszírozott autópálya-beruházásokat ígért hivatalba lépésekor az Orbán-kormány. A programjában szereplő invesztíciók közül, két év helyben topogás után, az első gyorsforgalmi út építése csak most került kézzel fogható közelségbe. Azt azonban, hogy az M3-as új szakaszát a - pályáztatás helyett nem éppen átlátható elvek alapján kiválasztott - kivitelezők valóban olcsón és gyorsan ép
2000. 07. 19. 00:00
Ron Sommer, a Deutsche Telekom (DT) vezérigazgatója jól mulathat magában a befektetők és az elemzők zavarodottságát látván. Június végén, amikor a washingtoni és a brüsszeli versenyhatóságok megtorpedózták az MCI WorldCom és a Sprint amerikai távközlési cégek fúzióját, elterjedt a hír, hogy a DT meg akarja szerezni az általa 10 százalékban már birtokolt Sprintet. Egy héttel [...]
2000. 07. 19. 00:00
JÖVEDELEMSZÁMÍTÁS. A tőzsdei származtatott ügyletek közül jelenleg a határidős, opciós és összetett ügyletekkel folyik a tőkepiaci kereskedés. Az ily módon keletkezett jövedelmet – a tőkejövedelmekre vonatkozó szabályok szerint – 20 százalék adó terheli, azonban a jelenlegi szabályok nem egyértelműek. Így aztán nincs könnyű helyzetben az, aki az ilyen ügyletekből származó bevételt, illetve jövedelmet akarja meghatározni. [...]
2000. 07. 19. 00:00
A fenti cím kétszeresen is igaz, hiszen a harminchetedik évadját “taposó” Gyulai Várszínházban július 22-én Erkel Ferenc Bátori Mária című operája debütál, mégpedig a Kolozsvári Állami Magyar Opera előadásában. A Tószínpadon megelevenedő mű ugyan nem tartozik Erkel legsikerültebb alkotásai közé, viszont témája – egy állam aranykorának árnyoldalai – igencsak aktuálissá teszik előadását. A millenniumi programba [...]
2000. 07. 19. 00:00
Úgy tűnik, a millenniumi lendületben szinte minden hét végére jut ezen a nyáron történelmi ihletettségű program. A július 20-a és 23-a között megrendezésre kerülő négynapos szilvásváradi lovas világtalálkozó is ebbe a kategóriába sorolható. Lovasok és solymászok érkeznek Ausztriából, gárdalovasok Németországból, hagyományőrző csapatok tartanak bemutatót Norvégiából, Észtországból, Olaszországból, Svédországból és az Egyesült Államokból, s a világtalálkozón [...]
2000. 07. 19. 00:00
Az elektronikus üzletvitelre épülő gazdaság olyannyira átalakítja a társadalmi és gazdasági szerkezetet, hogy az egyes országok teljesítményének összehasonlítása a hagyományos módszerekkel immár nem ad pontos képet. Épp ezért a Meta Group bevezetett egy új indexet. Ez a GNEI (Global New E-Economy Index – Globális Új E-Gazdaság Index), amely figyelembe veszi az információs társadalom legfőbb paraméterét, [...]
2000. 07. 19. 00:00
– kommentálta jó néhány elemző azt a múlt heti bejelentést, miszerint az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. közel 20 százalékkal alacsonyabb árfolyamon emel tőkét az Antenna Hungária (AH) Rt.-ben, mint amilyen átlagáron előtte a tőzsdei aukción sikerült értékesítenie a részvényeket. Többen úgy érezték, a külföldieket riasztó gáz- és gyógyszerár-üggyel együtt ez már a befektetői [...]
2000. 07. 19. 00:00
Az immár tíz esztendeje működő Hyatt Szalon Galéria – a kortárs festőművészet legjobbjait és az élő klasszikusnak számító “nagy öregek” reprezentatív munkáit bemutató – sorozatának újabb fejezete Kántor Lajos Gépi konstrukciók 1960-1970 című tárlata. Az augusztus 2-ig megtekinthető kollekció igazi szakmai és műgyűjtői kuriózum. A művész egy évtizedes avantgárd konstruktivista korszakának alkotásai ugyanis – a [...]
2000. 07. 19. 00:00
VÁLLALKOZÓI SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓZÁS. Tételes költségelszámolást, alapvetően a társaságokéval azonos módon történő adózást jelent. Az ide tartozók az év közben munkavégzésük ellenszolgáltatásaként a vállalkozásból kivett pénzeik után progresszíven – az szja-adótábla szerint – adóznak, bevételeik és kiadásaik különbözeteként megállapított év végi eredményük adója után pedig 18 százalék szja-t, valamint 20, illetve 35 százalék osztalékadót fizetnek. ÁTALÁNYADÓZÁS. [...]
2000. 07. 19. 00:00
*Sorrend az idei kihasználtság szerint; **Nyitás 1999. XI. 12-én; ***Nyitás 1999. XI. 26-án Forrás: Figyelő Helyszín Üzemeltető Teremszám (darab) Férőhely (fő) Nézőszám (ezer fő) Kihasználtság (százalék) 1999. I-XII. 2000. I-V. 1999. I-XII. 2000. I-V. Corvin Budapest Film 6 1445 1398,16 481,33 40,4 35,5 Duna Plaza InterCom 11 2378 1886,84 598,80 38,8 29,7 Lurdy Ház InterCom [...]
2000. 07. 19. 00:00
*Első negyedév Forrás: KSH, Ecostat ÉV Átlagkereset Fogyasz- tói árindex Reál- kereseti index Bruttó Nettó 1990. 128,6 121,6 128,9 94,3 1991. 130,0 125,5 135,0 93,0 1992. 125,1 121,3 123,0 98,6 1993. 121,9 117,7 122,5 96,1 1994. 124,9 127,3 118,8 107,2 1995. 116,8 112,6 128,2 87,8 1996. 120,4 117,4 123,6 94,6 1997. 122,3 124,1 118,3 104,9 [...]
2000. 07. 19. 00:00
Az előre elhatározott menetrend szerint zajlik a jövő évi költségvetés tervezése, a tárcák igénye viszont már korántsem alkalmazkodik az eredeti forgatókönyvhöz. Mint azt a múlt héten a Pénzügyminisztérium (PM) nyilvánosságra hozta, a tárgyalások első körében a minisztériumok mintegy 700 milliárd forinttal igényeltek többet annál, mint amennyi a jövő évi büdzsében rendelkezésre áll. Az alkudozásra szeptember [...]
2000. 07. 19. 00:00
A piaci kapitalizáció alapján összeállított világranglista a távközlési és információs technológiai cégek sikerét mutatja, jóllehet az első helyen ismét a General Electric áll. Az árbevétel és nyereség szerinti ranglistán a hagyományosabb cégeknek is jutott előkelő helyezés.
2000. 07. 19. 00:00
Tüdőrákot, szívbetegséget és még további tizennyolc nyavalyát okoztak félmillió floridai állampolgárnak, fizessenek hát büntetésképpen 145 milliárd dollárt – ezt az ítéletet hozta első fokon egy miami bíróság az Egyesült Államok dohánygyárai ellen két évvel ezelőtt indult úgynevezett gyűjtőperben. A hattagú esküdtszék döntése szerint a vállalatok ötven éven keresztül nem tájékoztatták megfelelően a fogyasztókat a dohányzás [...]
2000. 07. 19. 00:00
Vidéki, sőt regionális terjeszkedésbe fogtak a multiplex mozik üzemeltetői. Budapesten már kezd túltelítetté válni a piac, olyannyira, hogy kérdésessé vált az új beruházások megtérülése.
2000. 07. 19. 00:00
Több sikeres “kettős funkciójú” mobiltelefon után ismét újdonságot dobott piacra a Samsung: az MP3 lejátszóval, tévével, vagy diktafonnal felszerelt készülékeket követve most a fényképező maroktelefon a sláger Dél-Koreában. Az SCH-V200 típusjelű mobileszköz a hátoldalán lévő optikával 640×480 pixel fölbontású állóképeket készít, amelyekből alap üzemmódban 20 felvételt képes tárolni. A telefon memóriájában kevésbé jó minőségű – [...]
2000. 07. 19. 00:00
Az Iveco erősíti pozícióit Közép- és Kelet-Európában, azon belül is Magyarországon. Az olasz Cefin befektető társaság tulajdonában lévő Európai Teherautó Szerviz (ETS) Kft. a múlt héten adta át a régió legkorszerűbb – 1,5 milliárd forint körüli beruházással létrehozott – Iveco márkakereskedését a biatorbágyi BudaParkban. Az idén nagyjából 250 darab, zömmel Daily, illetve Eurocargo teherautó értékesítésével, [...]
2000. 07. 19. 00:00
Hóban, fagyban, sötétben és a mások számára halálos UV-sugárzásban érzi jól magát az a baktérium, amelyet New York-i mikrobiológusok fedeztek föl a Déli-sarkon. A többméteres összepréselődött hóból előkerült ismeretlen pálcika alakú parány a vizsgálatok szerint tökéletesen alkalmazkodott a jéghideg antarktiszi körülményekhez: kifejezetten a mínusz 20 fok körüli hőmérsékleteket kedveli, enzimei a mínusz 12 és 17 [...]
2000. 07. 19. 00:00
Nagy fába vágta a fejszéjét az Ecostat (www.ecostat.hu), a KSH gazdaságelemző intézete, amikor angol nyelvű folyóiratot indított Economic Trends in Hungary címmel. Terveik szerint kéthavonta jelenik majd meg a kiadvány, amelyet alapvetően külföldi tulajdonú nagyvállalati előfizetőknek szánnak. Az intézmény igazgatója, Belyó Pál által szerkesztett első szám jól tükrözi mindazokat a gazdaságpolitikai dilemmákat, amelyekkel egy külföldi [...]
2000. 07. 19. 00:00
*A hivatali szinten befejezett (fellebbezés esetén bíróságon folytatódó) ügyek; **A GVH-beavatkozás fogalma ügytípusonként eltérő jellegű határozatokat takar; mindazon eseteket kell alatta érteni, ahol a versenyjog szabályainak érvényesítése a piac működésében vagy szerkezetében kíván elérni valamilyen változást Forrás: GVH Ügytípus VT-határozat (darab) -Beavatkozás** (darab) -Bírság (millió forint) Fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása 41 23 29,4 Versenyt korlátozó [...]
2000. 07. 19. 00:00
Olvasói sztorik