Az elmúlt két hónapban a kormány az új gazdasági akcióterv keretében zászlójára tűzte a kis- és középvállalkozások (KKV) megerősítését. A kormány nem folytatott erről érdemi szakpolitikai vitát, és bár a GKI szerint kecsegtetőnek hangzik az új kezdeményezés, hiányzik az ok-okozati levezetés, illetve az eddigi (hasonló) intézkedések érdemi értékelése (tényellentétes vizsgálat).
Mi miatt kell kifejezetten a kkv-kat támogatni? – teszik fel e kérdést elemzésükben. A kkv-k külső támogatása vagy azt jelenti, hogy gyengélkedik a szektor, és meg kell menteni, vagy komperatív hátrányban van a nagyvállalatokhoz képest, és a jó fejlesztési lehetőségek ellenére nem jutnak megfelelő forrásokhoz. Ezért a hatásvizsgálat előtt érdemes szerintük megvizsgálni a kkv-k helyzetét.
2023-ban 240 ezer 1 főnél nagyobb vállalat működött Magyarországon, ami az elmúlt évtized második legnagyobb értéke. A cégek túlnyomó részét (85 százalékát) a 2–9 közötti foglalkoztatottal működő mikrovállalkozások tették ki, miközben a nagyvállalatok aránya 0,4% volt. Másik oldalról azon belül a mikrovállalkozások (2–9 fő) 26 százalékot, kisvállalkozások (10–49 fő) 22 százalékot, középvállalkozások (50–249) 17 százalékot, a maradék 35 százalékot pedig a nagyvállalatok (250 fő felett) foglalkoztatják.
Annak, hogy milyen piaci lehetősége van egy vállalatnak, egyik indikátora, hogy tudnak-e exportálni – megy tovább a GKI. A külföldi piacok (ami általában az nyugat-európai országok körét fedi) magasabb árszínvonallal rendelkeznek, általában magasabb minőséget is várnak el, ráadásul túlnyomóan az eurozóna tagjai, így eurót használnak, tehát jövedelmezőbb és stabil felvevőpiacnak tekinthetőek a magyar cégek számára.
Az export súlya az árbevételből a mikrovállalkozásoktól a nagyvállalatok felé haladva egyre nagyobb (rendre 11%; 17%; 27; 51%), ami azt is jelenti, hogy az export 73 százalékát a nagyvállalatok, 14 százalékát a középvállalkozások adják. A többiek részesedése 9%, illetve 4%.
Ugyanakkor, mint a GKI kitér rá, az árbevételhez viszonyított nagyobb exportarány nem jelent magasabb hozzáadott értéket. Tehát hiába a nagyobb export súlya az árbevételből, ez nem növeli a hozzáadott érték arányát. A külföldi cégek leányvállalatai (autógyártó cégek, akkumulátorgyárak stb.) eleve azért települtek Magyarországra, mivel itthon olcsó a munkaerő és az egyéb körülmények (pl. állami támogatás) tovább mérséklik a költségeiket. Mindez az export alacsony hozzáadott értékét jelenti. Ez pedig annak köszönhető, hogy
Ugyanakkor a nagyvállalatok termelése tőkeigényesebb (az elmúlt 10 évben a beruházások 54–62 százalékát ők valósították meg), amit az is jelez, hogy az árbevétel 6–8 százalékát költik beruházásokra. Ez az arány a kkv-k körében 2–5%.
Annak a gazdaságpolitikai szándéknak, hogy egyre nagyobb mértékben ne csak magyar piacra termeljenek a kkv-k, nemcsak a forráshiány szab gátat, hanem az információs és adminisztratív korlátok is. Így a GKI véleménye szerint Ehhez viszont kell, hogy elérjék a külföldi vevőket, nyitottak legyenek a piaci igények változásaira stb. Ehhez megfelelő minőséget és mennyiséget kell tudniuk termelni. A tájékozódáshoz, a marketinghez és az értékesítéshez, valamint a megnövekvő adminisztrációhoz sok minden, de leginkább pénz kell, miközben a siker kétséges. Így az olcsó hitel nem ösztönöz önmagában erre.
Végül a GKI megállapítja, a Demján Sándor-program még mindig elsősorban több hitellel tervezi megoldani a kkv-k versenyképességi problémáit extenzív növekedéssel (több, nagyobb vállalat) ahelyett, hogy intenzív növekedést ösztönöznének (amikor a vállalat ugyanazon adottságokkal többet tud létrehozni).
