Gazdaság

Kitálalt az MPL-futár a kamu csomagokról – öntik ránk a gagyit a pénzünkre utazó csalók

Olvasói fotók
Olvasói fotók
Olvasóink levelei alapján hatalmas károkat okozhat, hogy öntik ránk a gagyit a pénzünkre utazó csalók, a futárcégek pedig azzal, hogy kiviszik ezeket a csomagokat, asszisztálnak ehhez. Ha nem szeretnénk kifizetni 10–20 ezer forintot valami ócskaságért, ha nem akarjuk, hogy megfejjenek az internet vámszedői, érdemes lehet a futároktól tanácsot kérni. Ők ugyanis – akik nap mint nap kihordják a csomagokat és meghallgatják az utólag panaszkodókat – akár már ránézésre is kiszúrhatják a kamu csomagokat.

Rengeteg levelet kaptam a Hülyeségem története című cikk után arról, hogyan szedték rá az interneten megrendelt vagy éppen meg sem rendelt utánvétes csomagokkal az olvasóinkat. Mielőtt erre rátérnék, kiemelném egy Balaton-környéki MPL-futár levelét, aki mindössze ennyit írt:

Odáig jutottunk a kollégákkal a FAN-os csomagok miatt, hogy, ha rendelt az ügyfél, ha nem, nem engedjük, hogy átvegye és kifizesse. Ugyanis az összes átverés.

A FAN neve ismerős volt, hiszen az általam meg nem rendelt, de sajnos átvett „okosórás” csomagomon is FAN-logó volt, és 13 ezer forintom bánta. Kíváncsivá tett, milyen tapasztalatai lehetnek a futárnak, ha előre tudja, hogy egy csomag átverés lehet, illetve mennyire sikeresen tudja lebeszélni az ügyfeleket az átvételről. Felhívtam őt.

7–30 ezer forintot kóstál egy kamucsomag

FAN-logós csomagból egy-két éve kezdett el több lenni, de idén kimagaslóan sok lett belőle – kezdte a futár, aki a nevét ugyan nem vállalta a nyilvánosság előtt, de azt elárulta, hogy már jó ideje tervezte, hogy valahogy felhívja az emberek figyelmét arra: ne vegyék át ezeket a csomagokat. „Egy-két éve szórakozunk ezzel, és nagyjából tudjuk, melyek az átveréses csomagok. Leadjuk, az ügyfél kifizeti, aztán sokszor minket hív vissza, hogy mit csináljon, mert nem az volt benne, amit rendelt.” A futárok ilyenkor a helyi kormányhivatalhoz (fogyasztóvédelmi hatósághoz), illetve a rendőrséghez irányítják a panaszkodókat.

Tavaly már olyan nagyságrendű volt az ilyen panaszos FAN-logós csomagok száma, hogy megbeszéltük, mi futárok, hogy mindenkinek szólunk, aki gyanúsnak vélt csomagot kap: jól gondolja meg, átveszi-e, kifizeti-e, mert nem kizárt, hogy átverés. Van, akinek telefonálunk, még mielőtt kivinnénk a csomagot.

Tapasztalatai szerint, akinek ilyen csomagot küldenek, azoknak a fele nem is rendelt semmit, a másik fele meg rendelt ugyan, de nem azt kapja, amit kért, vagy nem azt a minőségű terméket, amit leírtak, a képen mutattak, hanem helyette valami silány dolgot. A futár egy kisvárosban dolgozik, általában személyesen ismerik őt az emberek. „A figyelmeztetésünkre viszonylag sokan hallgatnak, de nem mindenki. Mindig akad, aki »tudja, hogy mit rendelt», és átveszi az általam gyanúsnak gondolt csomagot. Ilyenkor gyakran megvárom, hogy az illető kibontsa – általában sosem az van a csomagban, amit az ügyfél megrendelt.”

A futárok becslése szerint az összes kikézbesített csomag mintegy 4–5 százaléka lehet a gyanúsnak tartott FAN-logós, a feladó többnyire a European Chinese Supply Chain Zrt., de szerepel még a csomagokon a Hongkong Yake Traiding Limited neve is – például a nekem küldött okosóra esetében is.

Azt is elmondta a futár, hogy a FAN-csomagoknál standard árak vannak, többnyire

  • 7500,
  • 15 000,
  • 17 500,
  • 22 000
  • és 30 000 forintos pakkok érkeznek.

Aki úgy dönt, hogy nem veszi át a csomagot, azt „átvétel megtagadva” jelzéssel visszaküldik a futárok. Gyakran belefutnak azonban abba, hogy ezekre a visszaküldött csomagokra új címzés kerül – felülragasztással, de úgy, hogy gyakran látszanak az alatta levő címkék is. Aztán valaki csak átveszi egyszer. Azt nem tudja, hogy akik egyáltalán nem rendeltek, azoknak a nevét, címét, emailcímét, telefonszámát vajon honnan veszik.

Olvasói fotó

Dezső bácsi és a többiek

A nyugdíjas Dezső bácsi nagynyomású mosót rendelt 30 ezer forintért – mondtam neki, szerintem ne vegye át, de az öreg közölte, őt nagyon meggyőzte a reklám, és kifizette a csomagot. Aztán, amikor kibontotta, hívott, hogy valami műanyag, vízipisztolyhoz hasonló gagyi terméket kapott (értékét 4 ezer forintra saccolta), amivel tutira nem lehet nagy nyomáson mosni

– kezdett a konkrét ügyek felelevenítésébe a sokat látott MPL-futár. Megjegyezte, ha ilyenből naponta kettőt átvesznek, akkor már nyereséges az üzlet, vidáman ki lehet fizetni belőle a postai kiszállítás díját is.

A kisváros egy másik közkedvelt lakója rendelt magának egy telefontöltőt – olcsót, mert másra nincs pénze –, és bízott benne, hogy a kütyü működni fog. Kapott helyette egy ócska műszálas női sálat – mérgében eltüzelte télen a kályhájában. Azóta elment a kedve a rendeléstől.

Ha a futár telefonon szól az ügyfélnek, hogy csomagja jön, de szerinte nem kellene átvenni, egyúttal meg szokta kérdezni, mi is volt pontosan a rendelés. Tapasztalatuk szerint gyakran abból is lehet tudni, vajon az van-e benne, vagy sem. Például ha érkezik egy 10 x 10 cm-es csomag, nem valószínű, hogy belepréselték a megrendelt öt ruhát – ennyi még vákuumcsomagolásban sem fér el ilyen kis helyen. Az egyik ügyfél mégis átvette, „hátha benne van”. Nem volt.

Egy néninek 22 ezer forintos csomag érkezett – felhívta a futár, hogy rizikósnak gondolja, és megkérdezte, mit rendelt. Extra puha, szarvasbőr, direkt időseknek kifejlesztett cipőt választott a néni a bütykös lábára, hogy ne nyomja a lábbeli. És már nagyon várta. A gyanús csomag mérete, súlya alapján a futár úgy vélte, akár cipő is lehet benne. A néni ragaszkodott hozzá, hogy neki kell a csomag, de közben rettegett, mi van, ha mégsem az van benne, amit rendelt. Nem akart kiadni potyára ennyi pénzt a kis nyugdíjából. A futár megsajnálta, és felajánlotta, óvatosan felbontja, és ha nem az van a dobozban, amit a néni rendelt, visszacsomagolja. Szarvasbőr cipő helyett egy műanyagból kiöntött kőkemény klumpaszerűség volt a dobozban. Visszacsomagolta a futár, majd „sérült csomag” jelzéssel visszaküldte. Persze ezt szabályosan nem tehette volna meg.

Egy másik esetben egy helybelinek egy 42 ezer forintos csomagban műanyag játékórát küldtek, ami ráadásul nem is működött. Megint más egy olyan márkás dzsekit rendelt 15 ezer forintért (utolsó darab jeligére), ami egyébként 170–180 ezer forintba kerül. Mondta a férfinek a futár, hogy ez cinkes, de a vevő kötötte az ebet a karóhoz, és kifizette a futár által gyanúsnak vélt csomagot. Nem az volt benne, amit várt, hívta is hamar a futárt, mit csináljon. Neki is azt javasolta, tegyen bejelentést a fogyasztóvédelemnél meg a rendőrségnél. Volt, aki a kétkomponensű, mindent „összeragasztó” hegesztőgépre kattant rá – neki is hiába mondták a csomag kinézete alapján, hogy ne fizesse ki, tagadja meg az átvételt. A csomagban egy vacak forrasztó volt.

A futárok megfigyelték még, hogy az általuk gyanúsnak vélt csomagok közül sok megy idős emberek címére, akik gyakran azt gondolják, talán a fiuk-lányuk rendelt valamit, csak az ő címüket adták meg, így kifizetik, átveszik – nemigen sikerül őket erről lebeszélni.

Egyszer konfliktus is lett abból, hogy a futár óvatosságra intette a címzettet. Amikor szólt, hogy ő nem venné át a gyanús csomagot, a válasz az volt: „ugyan már, ő tudja, mit rendelt”. Amikor kibontotta a csomagot, kiderült, mégsem az volt benne, amit várt. Dühében felhívta a futárt, hogy azonnal vigye vissza. Aztán meg számon kérte, honnan tudta, hogy kamu a csomag. Odáig fajult a dolog, hogy megvádolta, biztosan a futár is benne volt az átverésben. A kézbesítő hiába magyarázta, hogy nem így van, csak a tapasztalata, a korábbi megfigyelései alapján próbált tanácsot adni, az illető megorrolt.

A többség azonban már hallgat rájuk, sokan megköszönik, hogy figyelmeztetik őket, gyakran kérik is, hogy ne vigyék ki nekik a gyanús csomagokat.

A postának jó üzlet lehet

A futár elmondása szerint egy hónapban nagyjából kétezer csomagot visz ki, az utóbbi öt hónapban összesen mintegy 10 ezer darabot kézbesített – ezekből a becslése szerint 400–500 darabot küldött vissza, miután elmondta az ügyfeleknek, hogy szerinte gond lehet a csomaggal. A többiek, akik nem hallgattak rá, futhattak a pénzük után. Olyanról még nem hallott, hogy bárki, akit átvertek ezekkel a csomagokkal, visszakapta volna a pénzét. (Nekem is azt ígérték, hogy egy hétbe telik a pénzvisszatérítés – a határidő április elsején lejárt, de még semmi. Frissítés: nekem mégis lett happy and, 12-én visszaérkezett a 13 ezer forintom.)

Máthé Zoltán / MTI A Magyar Posta Zrt. logisztikai üzeme Fóton 2020. november 9-én.

Megismételte, az idén kiugróan magas volt a gyanús csomagok száma és aránya. Szerinte havi mintegy 100 kamucsomag egy-egy futár hozzávetőleges mérlege. De nem egyetlen MPL-futár dolgozik a kisvárosban, pláne nem az egész országban. Nem tudni, vajon mekkora lehet országos méretben a kamucsomagok száma, de egyetlen kisvárosból kiindulva hatalmas mennyiségben próbálkozhatnak átverni minket.

Azt beszélgették a futárok egymás között, hogyha ez így megy tovább, idővel az emberek nem mernek majd utánvétes csomagot átvenni.

Sok olvasónk érzi magát átverve

A korábbi cikk megjelenése után több mint 80 olvasói levelet kaptam – egy kisebb részük olyan meg nem rendelt csomagokhoz küldött sms-üzenetekről szólt, amelyek szerint a hibás címet kellene pontosítani, különben nem tudják kiszállítani a csomagot. Ezek tipikus adathalász üzenetek, nem szabad kattintani a linkre.

A többi levélíró vagy rendelt, vagy nem, voltak, akik átvették a kamucsomagot, mások visszaküldték, az alábbiak szerint:

  • Kevesebb, mint egyharmad nem rendelt, és óvatosságból nem vette át a csomagot – ezzel ők mintegy 165 ezer forint felesleges kiadástól mentesültek.
  • Bő harmaduk nem rendelt, de átvették a csomagot, amiben rendre silány cuccok voltak.
  • A többiek rendeltek valamit, ami helyett gagyit, használhatatlant, haszontalan dolgot kaptak.
  • Akik átvették a csomagot, és megírták, mennyit fizettek (30 csomag), azoknál összesen jóval több mint félmillió forint volt a kár.

A panaszosok mintegy fele jelezte, hogyan érkezett hozzájuk a kamucsomag – zömükhöz MPL-kézbesítéssel, de felbukkant néhány más futárcég neve is. Nem mindenki írta meg, ki volt a feladó, de aki igen, azoknál összesen 40 cégnevet azonosítottam a kamucsomagoknál – köztük nem csak távolkeleti, hanem európai feladókat, valamint az MPL-futár által említetteket is.

Előfordult néhányszor, hogy nem stimmelt az email cím a csomagon, illetve át volt ragasztva a címzés (tehát korábban már máshova is kivitték a csomagot). Visszatérő elem volt a reklamáció, pénzvisszatérítés kapcsán az alkudozás:

az ügyfélszolgálat azzal érvelt, drága lenne a visszaküldés, ezért inkább tartsák meg az árut, a mindenféle személyes adatok többszöri megkérése, majd hogy ezek után sem történt visszatérítés. Egyetlen olvasó volt csak, aki legalább részben kapott pénzvisszatérítést.

Többen is jelezték, hogy miután egy valós rendelést leadtak, utána kapták meg az MPL értesítését arról, hogy vagy pontosan olyan összegű, vagy hasonló összegű csomagjukat kézbesíteni fogják, a feladó azonban nem az a cég volt, amelytől rendeltek. Akadt, aki emiatt nem is vette át a rendelést. Másvalaki telefonon lemondta a rendelést, mégis másnap kihozta a futár, és aki éppen otthon volt, ki is fizette. Cégek is kaptak kamu csomagot – az egyikük egy üres dobozt. Melltartó, okosóra, rongy, használhatatlan tárgy, bugyi, dzseki, lábbeli is volt – kivétel nélkül silány minőségben – a kibontott csomagokban.

Az egyik levélből kiderült, hogy már 2022-ben is volt gond ebből – egy kamucsomagokat küldő cég miatt 164 rendőrségi feljelentés érkezett, egyesítették az ügyeket, büntetőeljárás indult, de a nyomozást felfüggesztették, mivel az érintett cég külföldi volt.

Akik átvették és kibontották a csomagot, azok közül többen megjegyezték, hogy számla nem volt, ahogy az én okosórás csomagomban sem. Többeknek gyanús volt, ha a csomagon a feladó +3612345678 telefonszámot írt. Néhányan jelezték, hiába írtak emailt elállás, pénzvisszatérítés céljából a csomagon megadott címre, az hibaüzenettel visszapattant, nem volt aktív az e-elérhetőség. Olvasóink egy része pedig arról számolt be, hogy az MPL-futárok máshol is tudják, melyek a kamucsomagok – a kinézet alapján előfordult, hogy figyelmeztették őket. Volt, aki bement a postára panaszt tenni, hogy azt írták neki, csomagot hoznak, de nem is rendelt. A postahivatalban azt mondták, visszaélnek a cég nevével. Csakhogy az olvasóink által kapott postai értesítő emailek valódiak voltak, és aztán ki is hozta a futár a kamucsomagot.

Nem egy olvasónk írta, hogy soha többé nem rendel neten, mások hogy nem vesznek át utánvétes csomagot, illetve olyat, amit az MPL visz ki. Tegyük hozzá, az az MPL, amelyet a hazai webáruházaknak március 28-tól kötelező felkínálni kiszállítóként.

Számosan tettek panaszt a postánál, a fogyasztóvédelemnél, volt, aki a NAV-nál is (utaztatásos áfacsalás miatt, mivel Lengyelországból küldték neki a terméket), de eredményről senki nem tudott beszámolni.

Olvasóink így fékeznék meg a csalókat

Sokan nehezményezték, hogy a posta – a futárok segítőkész hozzáállásán túl – hivatalosan nem tesz semmit az átverések megfékezésére. Volt aki hiányolta, miért nem köteles a feladó ráírni, mi van a csomagban. Hogy ez segíthet-e, nem tudom, hiszen az enyémre ráírták, mi van benne (clothes, azaz ruhák), aztán mégis egy gagyi okosóra lapult a dobozban. Más azt nehezményezte, miért nem lehet megnézni fizetés előtt – mondjuk videófelvétel kíséretében a futár előtt –, mi van a csomagban, és ha nem az van benne, amit rendeltek, szintén videóra felvenni a visszacsomagolást bizonyítékul, majd visszaküldeni.

Olvasói fotó

Többen jelezték, felháborítja őket, hogy megszerezték a személyes adataikat (név, cím, emailcím, telefonszám), és tippelgettek, vajon ez hogyan történhetett. Szóvá tették, hogy a futárcégek – köztük az MPL – a hozzájuk beérkező panaszok alapján miért nem szűrik ki a kamucsomagok feladóit, és tagadják meg a csomagjaik felvételét, továbbítását. Vagy legalább miért nem szól minden futár, ha tapasztalata alapján az adott csomagtípussal gond lehet. Fordítsuk meg a dolgot:talán mindenkinek érdemes megkérdeznie a futárt, hogy volt-e panasz hasonló csomagokra.Volt, aki szorgalmazta, hogy a posta és a többi futárcég adjon ki listát azokról a csomagfeladókról, amelyekre sok panasz van. Akadt, aki a chargeback-re hívta fel a figyelmet, ami bankkártyás fizetésnél alkalmazható – ha nem megfelelően teljesített egy webáruház, akkor azonnali visszatérítést lehet kérni. Más az Európai Fogyasztóvédelmi Központot javasolta, ha sikeres kártérítést szeretnénk. Többen károsulti csoportokat ajánlottak, mert nekik az segített, hogy onnan szereztek információkat.

A posta mossa kezeit

A Magyar Postának és a 40 százalékában tulajdonában lévő European Chinese Supply Chain Zrt.-nek (ECSC)  jeleztük, hogy beszéltünk egy MPL-futárral, illetve rengeteg olvasói levél érkezett, melyekben főként a két cég közreműködésével kiszállított kamucsomagokról írtak nekünk. Kérdeztük,

  • a Magyar Posta és az ECSC tud-e arról, hogy aktív közreműködésükkel (főleg Kína irányából) kamucsomagokkal árasztják el az országot, rászedve az embereket,
  • észlelték-e, hogy ezen csomagok száma jelentősen megemelkedett tavaly és az idén,
  • van-e lehetőségük arra, hogy ezeket a csomagokat blokkolják, illetve, ha ügyfélpanasz érkezik, akkor az utánvéttel beszedett pénzt visszatartsák.
  • Ha tudtak a problémáról, mit tettek ellene? Ha nem tudtak róla eddig, tesznek-e ellene a jövőben?

Kitértünk arra is, hogy a magyar webáruházaknak fel kell kínálniuk március 28-tól az MPL kiszállítási szolgáltatását, és ajánlott  szerződniük vagy legalább regisztrálniuk. Ennek kapcsán kérdeztük, hogy

  • a kínai/távolkeleti webáruházakkal (például azokkal, amelyek a kamucsomagokat küldik) van-e szerződésük?
  • Ha nincs, akkor mely cégeken, hogyan tudják számon kérni a kamucsomagokat?

Válasz a Magyar Postától érkezett, amelyben megismételték, hogy a cég nem webáruház, hanem egy kézbesítési szolgáltató. A megrendelt csomagok tartalmáról nincs és nem is lehet információjuk, sem a megrendelést, sem az erről szóló dokumentációt nem látják, nem is láthatják. A posta mindössze kiszállítja a megrendelt csomagot – tették hozzá. Emiatt az átvétel megtagadásával visszaküldött csomagok számában nem érzékeltek változást, nem is érzékelhettek, mert nem vizsgálják, nem is vizsgálhatják, hogy miért küldi vissza a megrendelő a csomagot. A visszaküldött csomagok sorsáról sincs és nem is lehet információja társaságnak – szögezték le.

Az átverések elkerülése érdekében azt javasolják, hogy webes rendelés során a megrendelő minden esetben győződjön meg arról, megbízható webáruházból rendel-e, amihez támpontul szolgálhatnak az eladó értékelései. Megrendelés előtt javasolják elolvasni az adott webáruház általános szerződési feltételeit (ÁSZF), a gyakran ismételt kérdéseit (GYIK), különösen a reklamációra és a visszaküldésre vonatkozó fejezeteket.

A többi kérdésünkre nem érkezett válasz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik