Gazdaság

Az OKSZ kormánysegítséget vár az infláció letöréséhez, különben dőlhet be az import élelmiszer

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) a kormány által az infláció letörésére kitalált kötelező akcióztatás kapcsán adott ki közleményt. Az OKSZ hangsúlyozta, tagvállalkozásai (akik multinacionális láncok) elkötelezettek a magyar piac iránt, hosszú távon tervezik üzletpolitikájukat. Készek együttműködni a kormánnyal az infláció letörésében a tervezett rendeletalkotások során, így az új akciós árszabályozásban is. Az OKSZ már április 24-én kezdeményezte a személyes egyeztetést Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternél az infláció letörését eredményező együttműködés érdekében, amire május 2-án került sor, a kereskedelempolitikát irányító Agrárminisztérium vezetőivel közösen.

Az OKSZ tisztában van azzal, hogy a kormányzati egyeztetések, majd a döntés lezárását követően lehet mérleget vonni az akciós árszabályozásról, a ki is hirdetett intézkedésről. Bár az OKSZ tagvállalkozásainak álláspontja szerint a kiskereskedelemben tapasztalható rendkívül erős verseny érdemben segíti a fogyasztókat, az OKSZ nem is emelt szót a szabályozás ellen, szemben más szakmai szervezet korábbi nyilatkozataival, módosító javaslatait azonban a személyes egyeztetésen és írásban is megtette. Bízik abban, hogy az egyeztetések nyomán olyan végső kormányzati döntés születik, mely segíti a kereskedelmi vállalkozásokra háruló feladatok végrehajtását, hiszen az akciós szabályozás nyomán egy újabb teendő hárul a kereskedelemre.

Az OKSZ úgy véli, tagvállalkozásai a piaci akcióikkal már most is segítik az infláció letörését. Ezeket hetente több ezer termékre hirdetik meg, a vásárlók igényeihez igazítva. Arra számítanak, hogy az akciók súlya várhatóan érződni is fog a következő hónapok fogyasztói árainak alakulásában. Így alapvető tévedés szerintük az akciókat úgy minősíteni, hogy „azok inkább reklámfogásnak tekinthetők”. Azt is írták, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor súlyos terhek nehezülnek a kereskedelemre, az árletörő akciók befektetést jelentenek az áruházláncok részéről az infláció letörése érdekében.

Kiemelték, hogy az OKSZ tagvállalkozásai az elmúlt időszakban heti szinten több ezer élelmiszer árát csökkentették már akcióik keretében. A fogyasztói árak csökkentése jellemzően ott vált lehetővé, ahol a magyar élelmiszeripar belföldi átadási árai csökkentek. Ennek hátterében pedig az húzódik meg, hogy

  • az élelmiszerkereskedők legnagyobb költsége az árubeszerzés, az élelmiszeripar átadási ára, ezért
  • az infláció letörésének feltétele a beszerzési árak csökkentése az élelmiszeripar részéről, amiben
  • erőteljes segítséget várnak a kormány részéről is.

Ennek hiányában kényszerű okok miatt az import súlya növekedni fog – borítékolták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik