A meredek emelkedés oka közel sem olyan egyértelmű, mint tegnap, amikor a borongós nemzetközi hangulat küldte lejtőre a hazai eszközöket. A piacok ugyanis mára némiképp megnyugodtak: a tegnap súlyos aggodalmakat okozó olasz kötvényhozamok lejáratoktól függően esetenként több mint 0,5 százalékponttal csökkentek, a 10 éves papír, amely 7,4 százalékon is járt, ma 6,8 százalékig esett. Az európai részvénypiacok késő a délután közepéig mérsékelten emelkedtek az árak, s csak az amerikai tőzsdék nyitását követően indult el a nem túl lendületes esés (közép-európai idő szerint 5 órakor 0,1-0,7 százalékos minuszban álltak a főbb részvényindexek).
A forint koradélután kezdett lendületesen gyengülni: az euróval szemben 309 forintról indult az emelkedés, s öt órához közeledve már 315,5 forintnál járt a kurzus. Ennél többet 2009 tavaszán, a 2008-as krízis legmélyebb időszakában kellett fizetni a hazai fizetőeszközért, amely 2009 március elején 317 forint fölött állította be a történelmi csúcsot.
Nem csupán a forint, hanem a régió egyéb devizái is számottevően gyengültek a forinttal párhuzamosan a cseh korona jegyzése 25,44 koronáról 25,65, a lengyel zlotyi 4,37-ről 4,43-ra emelkedett. Piaci hírek szerint az amerikai befektetők „szórják” a térség devizáit. Mindezzel párhuzamosan ugyanakkor olyan elemzések is napvilágot látnak, hogy abban az esetben, ha Európa a kilábalás útjára lép, a kelet-közép-európai országai lesznek majd a növekedés motorjai. Nos, a mai folyamatok alapján úgy látszik, hogy ezt az időszakot egyelőre igencsak távolinak érzik a befektetők…