Egyetlen jogi képviselő sem kívánta névvel kommentálni a Postabank-ügyben két hete született, Princz Gábor egykori bankvezér bűnösségét megállapító ítéletet, mindazonáltal a másodfokon kimondott verdikt – álláspontjuk szerint is – azon ügyek számát gyarapítja, amelyek kételyeket ébresztenek az emberekben. Milliárdos ügyekben rendre arra a következtetésre jut a bíróság, hogy nem igazán lehet kibogozni a felelősség szálait, nem egyértelmű, hogy az államnak okozott károkért ki, milyen mértékben felelős. Miközben nyilvánvaló és kimutatható, hogy hol mennyi pénz tűnt el, a felelősöket már nem tudják beazonosítani, a károk pedig furcsa mód egyre kisebb és kisebb mértékűre olvadnak, vagy – bizonyítottság hiányában – be sem kerülnek a vádiratba.
SZŰRŐHIÁNY. Így azt sem lehet tudni, hogy a kilencvenes évek végén az évszázad olajbotrányának nevezett Energol-ügy, amely egyébként első fokon ugyancsak rendkívül enyhe ítélettel és részben felmentésekkel zárult, miért tartott soron kívüli eljárásban is 11 évig, miközben a vád tárgyává tett cselekményt legfeljebb 5 évi szabadságvesztéssel rendeli büntetni a törvény – vetette fel nemrégiben Hack Péter büntetőjogász. Elemzésében azt feszegeti: van-e felelőse az igazságszolgáltatás hibáinak, s ha igen, joguk van-e erről tudomást szerezniük az adófizetőknek. Hack mellett más szakértők, s a bíróságon belül maguk a bírák is sürgetik a változást annak érdekében, hogy az anomáliák ne „véletlenül” derüljenek ki, hanem a bírósági rendszerbe épített kontroll szűrje ki azokat. Ilyen furcsaság volt például az, hogy Tasnádi Péter ügyében előbb kedvezően vették figyelembe, hogy részleges agysorvadást állapított meg nála egy szakértő, ám utóbb kiderült, Tasnádinak nincs ilyen betegsége.
Lapunk kérdésére névtelenséget kérő bírák úgy nyilatkoztak: a különösen nagy értékre elkövetett gazdasági bűncselekmények miatt indult büntető eljárásokban azért nem születnek súlyos elmarasztaló ítéletek, mert az ítélkezők nem vállalják a felelősséget azért, hogy kellően fel nem tárt ügyekben bárkit is rács mögé küldjenek. „A kilencvenes években elkövetett gazdasági bűncselekmények egy átalakuló gazdaságban valósultak meg, amikor maga a jogrendszer is folyamatosan változott; én magam sem mertem a kaotikus viszonyok miatt senkit sem hosszabb szabadságvesztéssel sújtani” – fogalmazott a Figyelőnek egy gazdasági büntetőügyekben ítélkező, mérlegképes könyvelői diplomával is rendelkező bíró.
Ítélet a Postabank-ügyben. Beazonosíthatatlan felelősök.
Rontja-e az ítélkező munka színvonalát az, hogy az igazságszolgáltatás fölött nem működik külső kontroll? – tettük fel a kérdést több jogásznak. A jellemző válaszok: nem a nép bölcsességének kell megnyilvánulnia az ítéletekben; a szakmaiság kellően garantált a háromfokú bírálati rendszerben; hozzá nem értők ne szóljanak bele. Furcsa mód, olyan ügyvéd is akadt, aki beismerte, hogy az eljárások elhúzódásában a hosszadalmas rendőrségi és ügyészi eljárás mellett a jogi képviselőknek is van felelősségük. „Érdekünk elhúzni a pert, mert az idő múlása önmagában is enyhíti a büntetést. Ezért szoktunk például akkor is eljárási kegyelem iránt folyamodni, ha arra nyilvánvalóan nincs esély, vagy kérjük a sokadik szakértő kirendelését” – hangzott a magyarázat.
A bírói szervezet az elmúlt hónapokban azért is reflektorfénybe került, mert mind többen feszegetik: a tíz éve indult igazságszolgáltatási reform megteremtette ugyan a bírák szervezeti, személyi és anyagi függetlenségét, de adós maradt a számonkérhetőséggel és az átláthatósággal. „Az anomáliák ellenére egy pereskedő állampolgár vagy egy büntető per vádlottja általánosságban mégis fair eljárásra számíthat, a magyar igazságszolgáltatás a jogállami normáknak megfelelően működik” – hangsúlyozta lapunknak Majtényi László volt ombudsman, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke. A szakember azért hozzátette: bár egyes perekben felfedezhetők politikai „motívumok”, összességében a politika nem érte el a bírói hatalmat, amely mentes a korrupciótól. Ezzel azonban ellentétes vélemények is léteznek. A magyar sajtóban nem egy írás jelent meg arról, hogy bizonyos típusú ügyekben, bizonyos eljáró tanácsok igenis politikailag részrehajlóan ítélkeznek.
A jogállamiságnak valóban központi értéke a bírói függetlenség, ám ez több részre bontható. „A szervezeti vagy alkotmányos függetlenség azt szolgálja, hogy a mindenkori kormányzat ne szólhasson bele a döntésekbe, emellett azonban létezik egy másik típusú függetlenség: a bíró személyes függetlensége” – emelte ki a Figyelőnek Fleck Zoltán jogszociológus. Garanciális jelentőségű, hogy az elnök ne önkényesen dönthesse el, kire szignál valamely ügyet, vagy azt, hogy több pályázó közül kinek a kinevezésére tesz javaslatot. Ezekre a döntésekre azonban a nyilvánosságnak nincs rálátása, mint ahogy a bíróságokon belül működő érdek- és erőviszonyokra sem. „Csak sejtéseink vannak, amelyek vagy igazak, vagy nem. Így ha azt mondom, hogy teljesen független az igazságszolgáltatás, ezzel azt is mondom, hogy teljesen ellenőrizhetetlen” – figyelmeztetett a kutató.
A nyugati demokráciákban már túl vannak ezen a felismerésen, s az igazságszolgáltatási rendszerekbe épített „finom fékekkel és ellensúlyokkal” biztosítják az átláthatóságot – úgy, hogy közben az ítélkezés függetlensége se szenvedjen csorbát. Hollandiában például a bíró kiválasztásától kezdve az ítéletek nyilvánosságra hozataláig és kutathatóságáig számos garanciális szabály szolgálja az ítélkezési gyakorlat kiszámíthatóságát. A bírákat független felmérésekkel is rendszeresen szondázzák (például vagyoni helyzetükről, értékrendjükről), s olyan kérdéseket tesznek fel nekik, amelyekből az állampolgárok megismerhetik preferenciáikat. Például azt, miként döntenének alkotmányos alapjogokat érintő, kiskorúak ellen elkövetett bűncselekmények vagy eutanáziával kapcsolatos ügyekben. Nyilvánosak az adott bírói állásra jelentkezők pályázatai is. „Ezekből nem csupán az derül ki, hogy az aspiráns milyen képzettséggel, tapasztalattal jelentkezik az állásra, de az is, hogy a független szakértői grémium milyen értékrend alapján dönt a kiválasztásról” – sorolja a nemzetközi példákat Fleck Zoltán. Magyarországon ezzel szemben semmit nem lehet a bírák értékrendjéről tudni, a talár mögé bújva tökéletesen „láthatatlanok”.
REFORMSZELLEM. Az, hogy a változások szele elérte a bíróságokat, jelzi: Cserni János, a Fővárosi Bíróság (FB) bírája több kollégájával együtt néhány hete megalapította az Ideális Bírósági Igazgatásért Közhasznú Egyesületet (IBIKE) azért, hogy reformokat indítsanak el, s figyelemmel kísérjék a bírósági vezetők és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) tevékenységét. Kezdeményezését a hivatalos vezetés felzúdulással fogadta, pláne, hogy eredetileg Tisztességes Bírósági Igazgatásért Közhasznú Egyesület (rövidítve: Tibike) néven kívánta az érdekvédelmi szervezetet megalakítani. Ez azonban több bírósági vezető szerint már önmagában is sértő lett volna, hiszen azt sugallja, hogy tisztességtelen módon zajlik a bíróságok igazgatása.
A Figyelő úgy értesült, a vezetők közül sokan szerették volna, ha a bírót fegyelmi eljárással eltávolítják a pályáról, ám erre végül nem került sor. Kollégái közül azonban számosan – egyelőre „árnyékban”, nem vállalva a nyilvánosságot – rokonszenvvel figyelik Cserni aktivitását. „Néhány éven belül száz meg száz Cserni János lesz a bíróságokon – mutatott rá egyikük a Figyelőnek -, akik természetesnek tartják, hogy a harmadik hatalmi ág felett is érvényesül a függetlenséget természetesen nem veszélyeztető kontroll.”
