Gazdaság

Banksúlyeltolódás

Már vágják a centit a hazai bankcsoportok, hogy egy évvel a tavaly nyári kamatadó-hajrá után heteken belül újra megküzdhessenek egymással. Lejárnak ugyanis azok az egyéves betétek, amelyeket tavaly augusztusban kötöttek le a háztartások. A tét több mint ezermilliárd forintnyi lakossági megtakarítás megkaparintása, s a bankok célja, hogy az ügyfeleket egyre hosszabb időtávra cserkésszék be. A hívogató konstrukciók ugyanakkor egyre bonyolultabbak – azaz mielőtt bárki döntene a befektetéséről, ha eddig nem tette meg, a következő hetekben mindenképpen érdemes néhány órát rászánnia az ajánlatok átbogarászására és a megfelelő mérlegelésre.

Biharnagybajom, kora este, egy fullasztó nap után. A helyi takarékszövetkezet még éppen nyitva tart, amikor bejárata elé gördül egy márkás traktor. A gazda húsz perccel később távozik a szövetkezet fiókjából, arcán széles mosollyal. Nem csoda, hiszen az unióban piacra dobott búzájáért kapott euróját nem a korábban megszokott 3,5 százalékos kamatozású bankbetétbe helyezte, hanem az elé tárt 10–15 luxemburgi bejegyzésű nemzetközi befektetési alap valamelyikébe. Ez az elsőre mesébe illő eset akár rendszeressé is válhat: a nyár derekától ugyanis nemcsak képzeletbeli gazdánk, de a további 900 ezer takarékszövetkezeti ügyfél is elmélyedhet a luxemburgi alapok rejtelmeiben. Kérdés persze, lesz-e rá igényük. S hogy miért pont most érkeznek ezek a külföldi alapok? Az előzményekért egy évet kell visszaugranunk az időben.



Banksúlyeltolódás 1

Rajzok: Eck Imre Gábor

A tavalyi nyár ugyanis arról emlékezetes, hogy szinte minden pénzügyi intézmény gyorsasági futamban próbálta lehalászni a szeptemberben bevezetett kamatadó elől menekülő betétesek tömegeit. A nagy hajrá augusztusra csúcsosodott ki, a vakáció utolsó hónapjában a strandokon is az adómentes ajánlatok recsegtek a hangfalakból. Az őrült futamnak meg is lett az eredménye. A jegybank statisztikái szerint egyetlen hónap alatt 533 milliárd forintot vontak ki a banki ügyfelek a folyószámláikról és az éven belüli betéteikből, és csoportosították részben befektetési alapokba, illetve hosszabb futamidejű bankbetétekbe. Becslések szerint milliárdos tételek bújtak elő a „párnahuzatokból” is, amit a bankok és alapkezelők mellett a biztosítók is igyekeztek lefölözni. Taroltak a unit-linked típusú, azaz a befektetéshez kötött biztosítási termékek, amelyek kellő rugalmasság mellett csábították legális kamatadó-elkerülésre az ügyfeleket. Hogy ebben az időben pontosan hány tízmilliárd forintnyi megtakarítás vándorolt a biztosítók kasszájába, azt nem lehet tudni, de az mindenképpen jelzésértékű, hogy a 2006-os év volt az első, amikor is az életbiztosítások díjbevétele (407 milliárd forint) meghaladta a nem-életbiztosításokét (389 milliárd).

MELYIKET VÁLASSZAM?

A kamatadó beveze-tésekor tavaly augusztusban lekötött, és egy év után ezekben a hetekben felszabaduló pénzek újbóli befek-tetésére számos kedvező mód kínál-kozik. Igaz, egyik sem tökéletes.


AKCIÓS BANKBETÉT
ELŐNYÖK
● egyszerű konstrukció
● alacsony kockázat
● rövid távú elkötelezettség

HÁTRÁNYOK
● alternatív befektetési formáknál alacsonyabb hozam
● feltörés esetén komoly veszteség
● kamatadó-fizetési kötelezettség


HIBRID BANKBETÉT (betét+befektetési alap)
ELŐNYÖK
● a sima bankbetétnél magasabb hozam lehetősége

HÁTRÁNYOK
●bonyolult konstrukció
● az akciós hozam csak 1-2 hónapig tart (utána max. feleakkora betéti kamat)
● többéves elkötelezettség
● meghatározott futamidőn belül csak veszteséggel lehet kiszállni
● kamatadó-fizetési kötelezettség


GARANTÁLT BEFEKTETÉSI ALAP/STRUKTURÁLT KÖTVÉNY

ELŐNYÖK
● tőkevédettség, esetleg hozam-garancia
● magas hozam lehetősége
● alacsony kockázat

HÁTRÁNYOK
● többéves kötöttség (futamidőn belül, tőzsdén eladva 5–20 százalékot bukhatunk)
● garancia nélküli alternatíváknál alacsonyabb hozam
● bonyolult konstrukció, bújtatott költségek
● kamatadó-fizetési kötelezettség


GARANTÁLT UNIT-LINKED BIZTOSÍTÁS
ELŐNYÖK
● tőkevédettség, esetleg hozamgarancia
● tőzsdézési lehetőség a bukás kizárásával
● nincs kamatadó
● szja-kedvezmény legalább 10 éves futamidőnél

HÁTRÁNYOK
● bonyolult konstrukció
● hosszabb távú elkötelezettség
● jelentős bújtatott költségek
● futamidőn belül komoly veszte-ségekkel lehet kiszállni

MENETRENDSZERŰ ROHAM. Könnyen lehet, hogy a tavalyit közelítő hisztéria ez év nyarán – sőt, egyre erőtlenebbül ugyan, de az elkövetkező évek augusztusában – is kitör. A 2006 nyarán megmozdított pénzek nagy részét ugyanis egyéves futamidőre helyezték biztonságba a betétesek, így a most – még utoljára – adómentesen felszabaduló pénzeknek új fialtatási mód dukál. Hatalmas összegről van szó: a banki számítások szerint legalább 1100–1200 milliárd forintról. Ez nagyjából a központi költségvetés kilenc havi hiányával egyenlő, és tízszer annyi, mint amennyit a jelenlegi minisztériumi és kormányépületek eladásából remél a kabinet. Márpedig borítékolható, hogy ennyi pénzért elkerülhetetlenül megindul az újabb versenyfutás. Egyelőre – a konkurensek előtti szokásos titkolózás okán – még viszonylagos csend honol, de a színfalak mögött bőszen folyik a termékfejlesztés. Információink szerint több banknál is szabadságstopot rendeltek el annak érdekében, hogy a lehető legfelkészültebben indulhassanak az ügyfélpénzekért vívott csatába.

CSÁBÍTÁS. Az biztos, hogy akciós bankbetétekből nem lesz hiány, mint ahogyan a már jól bevezetett hibrid termékekből sem. Ezeknél az ügyfél pénzének egy része bankbetétbe, másik része általában garantált befektetési alapba vagy éppen életbiztosításba kerül. A hibrid vagy kombinált betéti akciók sajátossága, hogy viszonylag magas kamatajánlatokkal szemrebbenés nélkül behúzzák az ügyfeleket a konstrukcióba, ám a csábítás legfeljebb néhány hónapig tart. Az első 1–3 hónap után drámaian megrövidül a kamat lába, esetenként egy komolyabb „amputáción” esik át, emiatt érdemes a harsogó hirdetéseken túl is tekinteni. Hogy csak egy konkrét példát említsünk: az IEB Hozamteremtő megtakarításánál az évi 13 százalékos kamat az első akciós hónap letelte után 6 százalékosra zsugorodik. Ám az arányok máshol sem jobbak. Erre nem árt előre felkészülni, ha ugyanis a betétes menet közben csap a homlokára, akkor már legfeljebb komoly veszteségek árán tudja likvidálni a befektetését.

A nyár eleji dömping és a júliusi szusszanás után várhatóan újabb hulláma érkezik a tőke- és/vagy hozamgaranciás befektetési alapoknak is augusztus tájékán. Van olyan bankcsoport (K&H), ahol már most is folyamatosak a kibocsátások, és van ahol éppen a nyár végén állnak rá a „sorozatgyártásra”. Ez utóbbi körbe tartozik az OTP is, amely a tavalyi kamatadós mizéria során kissé későn ébredt, alapkezelője gálánsan átengedte piaci részesedésének 10 százalékát a konkurenciának, a lakossági bankbetétek terén pedig 2,6 százalékponttal apadt a dominanciája az év egészében. Mindezek után nem lenne meglepő, ha a pénzintézet az idén – ahogyan azt Csányi Sándor elnök-vezérigazgató február 14-én tartott sajtótájékoztatóján, egyfajta Valentin-napi üzenetként értésére is adta a versenytársaknak – törleszteni szeretne. Mindeközben viszont nyilván a többiek sem csak saját ügyfélkörük megtartásán munkálkodnak.

Az üldözőboly nagyobb tagjai közül egyszerre három új konstrukcióval – egy-egy forintos, eurós, illetve dolláros befektetési lehetőséggel – rukkol elő augusztusban az MKB Bank. Ákos Tamás ügyvezető igazgatótól azt is megtudtuk, hogy a nyár végén egy kötvénykibocsátásra is készülnek. A garantált alapok mellett – vagy helyett – ugyanis egyre többen a strukturált kötvények felé fordulnak, mondván, azokat gyorsabban és olcsóbban létre lehet hozni, mint egy alapot, és magasabb profitrátával lehet velük a piacra lépni, hiszen a banknak nem kell osztoznia még egy alapkezelővel is a marzson. A konstrukció egyébként nagyon hasonlít a már népszerű garantált alapokéhoz: az ügyfelek által összedobott induló tőke 80–90 százalékát bankbetétbe helyezik, ezzel garantálják a pénzek és az esetlegesen beígért hozam visszafizetését, miközben a tőke 10–20 százalékából opciókat vesznek. Ez utóbbiból adódhat az extra hozam, az opciók mögött ugyanis különböző részvény-, ingatlan- vagy nyersanyagpiacok állnak, amelyek a jellemzően 2–5 éves futamidő alatt akár egészen jól is „tejelhetnek”. Ehhez persze itt is több évre le kell tudni mondani a pénzünkről, mert menet közben kiszállni – akárcsak a garantált alapokból – nem éppen kifizetődő. „A kötvényeket ugyanis a tőzsdére sem vezetik be, ellentétben a zárt végű alapok jegyeivel, cserébe időnként – mondjuk minden hónap utolsó szerdáján – kinyitják a kapukat” – magyarázza Mozol Péter, a most szintén ilyen konstrukcióval előálló UniCredit Bank főosztályvezetője. Ilyenkor az aktuális eszközértéken – merthogy azt itt is naponta kiszámítják – kivonható a befektetés egy része vagy akár az egésze. Ez esetben viszont azzal kell számolni, hogy a névértéknél néhány százalékkal kevesebb pénz üti a markunkat – miután a garanciális elemek és a remélt extra hozam csak a teljes futamidőre vonatkoznak –, de a garantált alapok jegyeit is tipikusan 5–10 százalékos diszkonttal lehet idő előtt visszaváltani.

Ha valakinek mindez túl bonyolult, vagy számára nem vállalható a túl nagy kötöttség, akkor sem kell elszomorodnia. Körbenézhet például a nyílt végű befektetési alapok piacán, ahol szintén vannak újszerű termékek. Sőt, olyan megoldások is, amelyek a bankok, alapkezelők és biztosítók aktív együttműködésére alapulnak, még akkor is, ha ehhez egyébként a versenytársakkal való összefogásra van szükség. A közös innováció egyik példája a bevezetőben említett takarékszövetkezeti kínálatbővítés. Az ING Bank ugyanis a közelmúltban többekkel megállapodást kötött: a takarékszövetkezetek mellett a Raiffeisen, a CIB, az Erste és a Citibank is kínálja az egyébként konkurens pénzügyi multi – adózási okok miatt Luxemburgban regisztrált – alapjait. Ezekből a folyamatos fejlesztések révén mostanra durván hatvan különböző jegyezhető. A választás nem könnyű: a kínai, japán vagy latin-amerikai cégekbe fektető alapoktól kezdve a nyersanyagokba, a világmárkákba, a telekommunikációs ágazatba, az egészségügybe vagy a pénzügyi szektorba invesztálókon keresztül gyakorlatilag a világ minden instrumentuma elérhető a magyar kisbefektető számára. Ehhez nem kell feltétlenül átböngészni a teljes dokumentációt (a 80–100 oldalas grafikon- és ábratenger gyakorlott szemeknek is riasztó), elég, ha az ügyfél választ egyet a felkínált – egyenként 4–5 alapot gyűjtő – modellportfóliók közül, amelyek között akad igen kockázatosnak mondott, közepes rizikójú és kellően biztonságos is.


Banksúlyeltolódás 2

KOMBINÁLTAN. „A kínálat a közeljövőben tovább bővül” – vetíti előre Benczédi Balázs, az ING Investment Management vezérigazgatója. Szeptemberben például két új alapot indítanak, az egyik egy szokatlanul alacsony kockázatú ázsiai alap lesz – miután önmagában már ez sem ellentmondás. Bár a hazai piacon az ázsiai befektetések igencsak „bevállalósnak” tűnnek, azért a Távol-Keleten is vannak konzervatív papírok, afféle kínai áramszolgáltató-részvények jó magas osztalékhozammal. A másik újdonság a globális klímaváltozást lovagolja majd meg, ám ezzel nem lesz egyedül a piacon. A jelenség ugyanis az Aegont is megmozgatta, a cég júliusban dobja piacra Climate Change eszközalapját, benne olyan társaságok részvényeivel, amelyek mindegyike hasznot húz a globális felmelegedésből, például környezetgazdálkodással, energiahatékonysággal, vagy alternatív erőforrások hasznosításával foglalkozik. Kicsit hasonló a K&H Alapkezelő hamarosan debütáló ökoalapja is, amely a környezetvédelemmel foglalkozó társaságok részvényeivel próbál új ügyfeleket nyerni.

Jóllehet, nem érdemes túldimenzionálni a kamatadó hatását, de az eddig sorolt befektetési formák mindegyikére igaz, hogy a tulajdonosaik immáron nem bújhatnak ki a 20 százalékos teher alól. Az egyetlen kerülőút tulajdonképpen az életbiztosítá-
sok révén kínálkozik. Ehhez persze legalább tíz évre el kell köteleznünk magunkat, ám az utóbbi évek unit-linked boomját látva bőven akadnak, akiket ez nem riaszt. (Tegyük hozzá, ha az erről szóló döntés megfontolt, akkor „társadalmi szinten” igencsak kedvező, hogy az efféle hosszú távú megtakarításokba mind több pénz áramlik.)


Banksúlyeltolódás 3

A befektetésekhez kötött biztosításoknál is érződik az innovációs késztetés: a „mezei” változatok mellett ma már az újabb generáció csírái látszanak kibontakozni. Az újhullámot a garantált hozamú unit linked biztosítás képviseli, mely ötlet a tengerentúlról kezd beszivárogni, egyelőre az ING Euró Perspektíva nevű módozatán keresztül. Az Egyesült Államokban az új szerződések 89 százaléka már ebbe a típusba sorolható, és a koncepció nálunk is slágergyanúsnak tűnik. Az utóbbi évek két hazai sikertermékének, a garantált befektetési alapnak és a unit-linked biztosításnak az ötvözetéről van ugyanis szó, praktikusan arról, hogy a befektetők úgy kapnak tőzsdézési játszóteret, hogy közben kizárják számukra a bukás lehetőségét. Az 5–10–15 éves biztosítás mögött ugyanis öt eszközalap áll, amelyek között a futamidő alatt bármikor kedvére ugrándozhat az ügyfél, miközben tőkevédettséget élvez, sőt akkora hozamot is garantálnak a számára, hogy a legalább 5000 eurós (1,25 millió forintos) befektetés reálértéken maradhasson. (Tizenöt éves futamidő esetében például euróban számítva 45 százalékos a garantált hozam mértéke.) A történet további szépsége, hogy adózási szempontból biztosításról és nem befektetési alapról van szó, s mint ilyen, kamatadómentes a befektetés. Sőt, ha a tízéves lejáratot valóban ki tudja várni a szerződő, akkor nyugodt szívvel teheti zsebre minden évben az életbiztosítások után járó szokásos szja-visszatérítést is, ami akár 100 ezer forint is lehet.

TISZTÁN LÁTNAK? Gyakori kritika, hogy mindezért cserébe a biztosításoknál jóval magasabbak a költségek, mint mondjuk egy befektetési alapnál. S noha ez az összehasonlítás nem feltétlenül állja meg a helyét (egy biztosítást soha nem lehet pusztán befektetési alternatívaként értékelni), az biztos, hogy nehezebben átláthatók az efféle konstrukciók. Ettől még érezhetően van rájuk kereslet, így nem véletlen, hogy a Magyarországon már kilenc hónapja saját bankkal rendelkező Allianz szintén kombinál. Az egyik legújabb termékük egy 2 hónapos lekötött bankbetétet ötvöz unit-linked biztosítással, de a sávos kamatozású, úgynevezett megtakarítási számlájuk is tartalmaz egy díjmentes kockázati életbiztosítást. Ezt az utat járja a honi piacon nagy biztosítási múlttal nem rendelkező Volksbank is: 2 hónapos betéti akciója mellé klasszikus vegyes életbiztosításba vezeti az ügyfeleit.

A legújabb ajánlatok tehát egyre komplexebbek, a kérdés csak az, mennyire látnak tisztán az üzletkötők, és főképp az ügyfelek. Azt ugyanis már számos tanulmány – legutóbb a Magyar Nemzeti Bank kutatása – kimutatta, hogy a bankolók tájékozottsága döbbenetesen alacsony. Egy részük számára az is meglepő, hogy bankkártyájukra nem „csak úgy”, hanem éppenséggel a saját számlájukról kerül az elkölthető pénz, többségük pedig a bankbetétet és a befektetési alapot is nehezen különbözteti meg egymástól, nemhogy „fogná” az újabb és újabb kombinált konstrukciók lényegét. Félő, hogy egyelőre biharnagybajomi gazdánk igényei sem olyan szofisztikáltak, mint ahogy azt bankjának szakértői feltételezik. Abban pedig csak bízni lehet, hogy az egy-két hónapra kiemelkedő kamatot kínáló hibrid konstrukcióba a hirdetésekben villódzó 12-es, 13-as számok láttán az ügyfelek döntő része úgy ugrik bele, hogy tisztában van a kamat gyors lekonyulásával.


3×5 BEFEKTETÉSI TIPP


Banksúlyeltolódás 4


Banksúlyeltolódás 5

Banksúlyeltolódás 6

Banksúlyeltolódás 7Hajlandó magasabb kockázatot vállalni, mint amit egy bankbetét, vagy garantált alap kínál? Vállalja, hogy maga kezeli megtakarításait? A világ befektetési palettája soha nem volt még olyan színes, mint ma, persze emiatt nagyon nehéz a választás. Összeállításunkban háromszor öt befektetési tippet ajánlunk a magasabb kockázat fejében magasabb hozamot remélő befektetők figyelmébe.

4+1 magyar részvény
Amagyar tőzsdeindex – nem kis részben a Mol „önfelvásárlása” következtében – szinte naponta döntött történelmi csúcsot az elmúlt hetekben, ennek ellenére semmiképpen sem ellenjavallt hazai papírokkal színesíteni a befektetési portfóliót.

A Figyelő javaslatai között az OTP kézenfekvő választás: a legfontosabb hazai cégről van szó, amely továbbra sincs túlárazva – igaz, az elmúlt hónapok drágulása után már alulértékeltnek sem lehet nevezni. Az OTP a magyar papírok közül szinte egyedüliként követi az általános nemzetközi trendet, emellett a magyar gazdaságról alkotott befektetői vélekedést is tükrözi.

Banksúlyeltolódás 8

• OTP
• Egis
• Synergon
• Graphisoft Park
• + Állami Nyomda
Banksúlyeltolódás 8

Banksúlyeltolódás 7Az Egis az egyetlen papír a javasoltak között, amely az elmúlt évben áresésével tűnt ki. Az árfolyamot lényegében támasztja az, hogy ha lejjebb csúszik, fő tulajdonosának a piac szerint érdemes lehet felvásárolnia teljesen a céget. Emellett ott az a lehetőség, hogy a piac túlreagálta a gyógyszerpiaci helyzet Egisre gyakorolt hatását, és az elmúlt negyedévek gyenge eredménye után javulhat a cég profitabilitása.

A Synergonnál hamarosan kiderülhet, hogy az új tulajdonosok által felállított új menedzsmentnek, illetve az általuk kidolgozott stratégiának milyen hatása lesz a cég eredménykimutatásának nettó profit sorára. A piac egyelőre bizakodó, nemrég egy nagy hazai intézményi befektető, az Aegon is beszállt a cégbe, bízva sikerében. A Graphisoft Parktól kevesen várnak nagy árfolyamugrást, de az ingatlancég lassan, biztosan növekvő profitja is csábító lehet az intézmények számára. A Synergonhoz hasonlóan e cég esetében felhajtóerő az, hogy a nagyobb hazai befektetők meglehetősen szűk kínálatból tudnak csak választani a budapesti tőzsdén, a kedvező kilátásokkal bíró vállalatoknál a kereslet folyamatos maradhat.

Mindez az Állami Nyomda esetében is elmondható, azonban az elmúlt két hétben a papír árfolyama olyan gyors ütemben emelkedett, hogy már csak feltételesen, plusz 1-ként került be a javaslatok közé. A biztonsági nyomdatermékeket gyártó vállalat minden szempontból az egyik legjobb befektetési célpontnak tűnik, de a Rábához hasonlóan kezdi megközelíteni azt az árfolyamot, amit eredményessége és kilátásai alapján könnyen meg lehet indokolni.



5 kiemelkedő ETF
Viszonylag csekély kockázattal és olcsón elérni a világ legfontosabb befektetési termékeit az ETF-ekkel lehet. Ezek a tőzsdén kereskedett befektetési alapok az utóbbi néhány évben ugrásszerű népszerűség-növekedésen mentek át, tavaly több új ETF indult, mint a működésük teljes első évtizedében. Az ETF-ek sokáig főleg indexeket képeztek le, azok mozgását követve (az első magyar ETF is a BUX-ot utánozza), néhány éve azonban egyre változatosabbá és bonyolultabbá válik az ETF-paletta – a lényeg, hogy szinte a világ összes régiójára, szektorára van már ilyen alap. Az általunk ajánlott ETF-ek is az amerikai tőzsdéken forognak, tehát az ezeken is kereskedő magyar brókercégek segítségével, vagy kinti brókercégnél nyitott számla révén lehet ilyenekbe beszállni.

Banksúlyeltolódás 8
• US Oil Fund (USO)
• Streettracks Gold Shares (GLD)
• CurrencyShares Euro Trust (FXE)
• iShares FTSE/Xinhua China 25 index (FXI)
• iShares MSCI Emerging Markets index (EEM)
Banksúlyeltolódás 8

Banksúlyeltolódás 7Az US Oil Fund az olajár mozgását követi. Jelentősége abban van, hogy a határidős olajpiacon a legkisebb kötésegység is hatalmas, ha kisbefektetői szemszögből nézzük, a nagy tőkeáttét miatt pedig néhány dolláros kilengések idején könnyű a befektetés teljes összegét elveszíteni. Az olaj ETF viszont simán csak az olajárat követi fel is, le is, lényegében részvényként viselkedve. Hasonlóan tesz, csak az arany árát követi a Streettracks Gold Shares is, aki tehát az arany áremelkedésében bízik, de nem akar a határidős piacon kockáztatni, vásárolhat a nemesfémből e formában is. Érdekes ETF a CurrencyShares Euro Trust, amely a legnagyobb forgalmú devizapár, az euró-dollár leképezője. Annak például, aki a dollár további gyengélkedésére számít, de nem vállal tőkeáttétet, érdemes lehet ezt az alapot választania. Aki pedig maradna a részvényeknél, s hisz a feltörekvő piaci hossz folytatódásában, de nem akar, vagy nem mer egyedi részvényekben turkálni, ETF formájában megveheti a feltörekvők talán legismertebb indexét, az MSCI Emerging Markets indexet. Ennek révén olyan cégek áremelkedéséből profitálhat, mint a Samsung, vagy a Gazprom. (Mellesleg mára – megelőzve a Nasdaq 100-at követő QQQQ-t – ez lett a világ legnagyobb ETF-e.) Aki pedig maradna Kínánál, de nem mer egyedi részvénybe beszállni, elgondolkodhat például a 25 legfontosabb ottani céget tömörítő iShares FTSE/Xinhua China 25 index ETF-jének vételén.



5 kínai részvény Amerikából
Az utóbbi néhány évben kétségkívül Kína lett a világ befektetőinek legkedveltebb célpontja. A hatalmas növekedési potenciál mágnesként vonzza a külföldi pénzeket, s eddig a helyi tőzsde megingásai is átmenetinek bizonyultak. Kínában ugyanakkor számos korlátozás él még a külföldiek befektetéseire, a nem kínai kisbefektetők számára körülményes a közvetlen tőzsdei befektetés. Könnyen elérhetőek ugyanakkor a Kínában (is) befektető alapok, illetve az országban rejlő potenciált nagyszerűen le lehet fölözni az amerikai piacokon forgó kínai papírok vételével. Arra azonban nem árt odafigyelni, hogy ezek a részvények nem a fiók aljára valók, vagyis a klasszikus módszer – megveszem és ülök rajta – nem biztos, hogy esetükben kifizetődőnek bizonyul.

Banksúlyeltolódás 8

• Baidu.com (BIDU)
• Sohu.com (SOHU)
• New Oriental Education (EDU)
• C-Trip (CTRP)
• China Life Insurance (LFC)
Banksúlyeltolódás 8

Banksúlyeltolódás 7Ehhez persze az kell, hogy kitartson a globális pénzbőség és a magas kockázatvállalási hajlandóság, elég viszont egy hír további kínai kamatemelésekről, vagy az olcsó jenhitelek drágulásáról, s rögtön borulhatnak a kínai részvények. Erős idegrendszer kell tehát ezekhez a papírokhoz, de a mögöttünk lévő hónapok adatai azt mutatják, hogy van egy nem is szűk befektetői kör Magyarországon, amely igényli az effajta kockázatot. (A befektetéshez kötött életbiztosítási portfóliókban már 50 százalék feletti a részvényarány, s egyes hírek szerint a legkelendőbbek az elmúlt évben épp a Kínához kapcsolódó eszközalapok voltak.)

A Baidu.com-ról szinte mindent elmond, hogy kínai Google-ként szokták becézni, amerikai bevezetésekor pedig rekordot döntött: első kereskedési napján a Nasdaq történetének legnagyobb áremelkedését produkálta. A következő két évben leesett, megpróbálta a piac helyesen árazni, az elmúlt hónapokban azonban újra a kedvencek közé került, mivel legnagyobb keresőmotorként domináns tényező a robbanásszerű fejlődés előtt álló kínai internetpiacon. Igaz, hogy az idei profitvárakozásokkal 110-es P/E-vel (árfolyam/egy részvényre jutó nyereség mutató) forog, de a növekedés jó pár évig közelítheti a 40 százalékot. Szintén régi motoros a Nasdaqon a Sohu.com, a Baidu kisebb konkurense, amely a 2008-as olimpia egyik szponzoraként részesülhet nagyobb figyelemben a következő időszakban. A China Life Insurance-ban főleg az a vonzó, hogy gyakorlatilag nincs konkurense, vezető életbiztosítóként elképesztő pénzeket tud összegyűjteni, s most már szabad számára a külföldi befektetés is. Igen nagy szeletet hasít ki az iparági tortából a főleg angol nyelviskolákat üzemeltető New Oriental Education and Technology Group is, a kínaiak angol nyelv iránti igénye is egyre nagyobb. Végül, de nem utolsósorban kiemelkedő növekedést várnak a szakértők C-Trip International nevű telefonos utazásszervezőtől is, e cég szintén nagy és gyorsan növekvő klientúrával rendelkezik az országban.
Banksúlyeltolódás 8

Banksúlyeltolódás 7

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik