Rosszul indulhatott Hernádi Zsolt számára a június 23-i szombati nap, amikor a reggeli újságokat kinyitva, az OMV egész oldalas hirdetésével találta szemben magát. Ebben az állt, hogy az osztrák olajtársaság tartja mozgásban Európát, és ezen belül természetesen Magyarországot is. Túl azon az apróságon, hogy ez még a legnagyobb jóindulattal sem igaz – tekintve például az OMV mindössze 10-15 százalék között mozgó részesedését a magyarországi üzemanyag-nagykereskedelmi piacon -, a Mol elnök-vezérigazgatója számára ez maga volt a hadüzenet. Az osztrákok ugyanis több külföldi akvizíciójuknak ágyaztak meg hasonló kampánnyal, például Romániában, a Petrom privatizációja során is ezzel operáltak. Gyorsan kiderült, hogy az OMV nem csak reklámokra, de Mol-részvényekre is szépen költ, majdnem 1 milliárd euróért vásárolt 8,6 százaléknyit a magyar olajtárság papírjaiból (a meglévő 10 százalék mellé).
Erre maga a Mol is elkezdett vásárolni, de előbb 10 százaléknyi saját részvényt kellett átadnia az OTP-nek kölcsönbe, hogy egy másik 10 százalékos pakettnek helyet csináljon. A jelenlegi törvényi szabályozás szerint ugyanis egy társaság legfeljebb 10 százalékban lehet részvényes saját magában. Ezzel a papírok árfolyama a múlt hét elején rövid időre ugyan, de meghaladta a 30 ezer forintot is. A Mol e hét hétfőn közel 5 százaléknyi (mintegy 508 ezer darab) saját részvényt vásárolt, így 9,1 százalékra növelte ebbéli állományát. Egyúttal közölte, hogy 10 százalékos sajátrészvény csomag jövőbeni átadásáról állapodott meg az állami tulajdonban lévő MFB Invest Zrt.-vel a „tőkeszerkezet optimalizációs programja keretében”. Így amint ismét beleütközik a 10 százalékos korlátba, kölcsönadhatja e pakettjét az MFB-csoport tagjának, és újrakezdheti a vásárlást.
Mikor kell ajánlatot tenni?
A tőkepiaci törvény paragrafusai szerint a nyilvánosan működő részvénytársaságokban a 33 százalékot meghaladó mértékű befolyásszerzéshez előzetesen – a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által jóváhagyott – nyilvános vételi ajánlatot kell tenni. Ha azonban a befolyást szerezni kívánó részvényesen kívül egyetlen más tulajdonostárs sem rendelkezik a részvények legalább 10 százalékával, akkor az ajánlattételt már a 25 százalékos befolyásszerzés esetén meg kell tenni. Az OMV esetében erről lehet szó, ha sikerülne további 6,4 százalékos tulajdont vásárolnia, mivel ma az osztrák cégen kívül egyetlen más befektetőnek sincs 10 százalék feletti részesedése. (Ha volna ilyen, akkor a magyar tőkepiaci törvénynek megfelelően hivatalosan be kellett volna azt jelentenie.)
Amennyiben az OMV eljutna a nyilvános vételi ajánlatig, és ennek folytán 33 százalék fölé emelkedne a tulajdoni hányada, akkor eltörlődne az alapszabály azon kitétele (amelyet az idei éves rendes közgyűlésen fogalmaztak meg), hogy egy közgyűlésen legfeljebb három igazgatósági tag váltható le, és az OMV-nek esélye nyílna arra, hogy legalább egy igazgatósági tagot delegáljon. Ezt – bár 2000 óta 10 százalékos tulajdonos – korábban nem kezdeményezte nyilvánosan.
Az MFB Investnek való részvénykölcsönzéssel gyakorlatilag megkezdődött a Mol visszaállamosítása, hiszen a befektetési társaság 100 százalékos tulajdonosa az állami kézben lévő Magyar Fejlesztési Bank Zrt. A Mol menedzsmentje a részvényesek pénzén védekezik. Az eddigi tranzakciók számításaink szerint az elmúlt hetekben több mint 200 milliárd forintjába kerültek a Molnak, azaz végső soron a tulajdonosoknak. (A Mol szabad készpénzállománya március végén 373 milliárd forint volt.) Ezzel a részvényesek nem jártak jól, hiszen a cég a „nevükben” drágán vásárolt: amint a Mol által támasztott kereslet visszaesik, az árfolyam is alább szállhat majd. Az elemzők többsége maximum 26 ezer forintra teszi a részvény reális értékét.
Kérdés, Brüsszel miként vélekedik majd erről a folyamatról, amelyben egy uniós ország 100 százalékban privatizált, tőzsdei cége tetemes anyagi áldozatok árán, és az érvényes tőkepiaci szabályozás kiskapuit kihasználva igyekszik minél nagyobb mennyiségű saját részvényt felvásárolni a piacról. Ráadásul ezzel a manőverrel egy másik uniós ország tőzsdén jegyzett vállalkozásának a befektetésére válaszol. Fontos tudni, hogy az OMV egyelőre hivatalosan cáfolta, hogy fel kívánná vásárolni a Molt, ilyenformán a magyar olajtársaság menedzsmentjének reakciója túlzónak és feleslegesen költségesnek tűnik.
SZOMSZÉDHÁBORÚ. Az osztrák-magyar szomszédháború kirobbanása előtt még 25 ezer forint táján kereskedtek a Mol-papírokkal, a májusi átlagár pedig 24 ezer forint alatt volt. A hét vége felé a Bank Austria Creditanstalt (BA-CA) is megvásárolt egy 6 százalék körüli csomagot. Egyes feltételezések szerint az OMV a titokzatos ügyfél, de a Figyelő tőkepiaci forrásból úgy értesült, hogy a bank múlt heti beszerzése független az osztrák olajcégtől. A BA-CA ugyanis a Mol egyik letétkezelője, vagyis e hitelintézet számláján gyűlnek össze a Molra adott vételi ajánlatok. Amennyiben a megvenni kívánt pakett meghaladja az összes forgalomban lévő Mol-részvény 5 százalékát, akkor azt az osztrák szabályozás értelmében be kell jelenteni; így szerezhetett a külvilág tudomást a BA-CA (azaz valójában ügyfelei) vásárlásáról. Ám a fordítottja is igaz: az OMV más letétkezelőkön keresztül, „lopakodva” is szerezhet részesedést. Meghatározó tőkepiaci szereplők nem tartják kizártnak, hogy az OMV kezében valójában már nagyobb pakett van a bejelentett 18,6 százalékosnál. A szálak a Bank of New Yorkhoz vezethetnek, egyesek szerint az OMV az amerikai pénzintézeten keresztül „hátsó számlán” vásárolhat(ott) további résztulajdont. Osztrák sajtóinformációk szerint a Mol felvásárlása céljából az OMV 13,5 milliárd euró hitelért fordult a Barclays és a JP Morgan bankházakhoz, ám ezt az értesülést az osztrák társaság nem kommentálta. Ha túllépik a 25 százalékos részesedést, akkor akár el is kezdődhet egy hivatalos felvásárlási eljárás, kötelező ajánlattétellel (ennek részleteiről lásd külön írásunkat az 53. oldalon).
A piacon olyan hírek is elterjedtek, hogy az OMV már előzetes versenyhatósági véleményt kért a fúzióról Brüsszelben, annyira komolyak a szándékai. Jonathan Todd, Neelie Kroes versenyjogi biztos szóvivője azonban nem volt hajlandó kommentálni ezt az információt. De a versenyterületet jól ismerő uniós források szerint nem is az a fontos, puhatolózott-e a cég Brüsszelben, hanem az, hogy bizottsági illetékesektől biztosan nem kapott semmilyen visszajelzést. A magyar versenyhatóságnál ugyanakkor kereken megmondták: őket az OMV nem kereste meg, s egy esetleges fúziónak egyébként is csak igen komoly feltételekkel adnának zöld utat (hogy milyenekkel, annak részleteit lásd az 54. oldalon). Mindent egybevetve az egyesülés több áldozattal járna, mint amekkora előnyt biztosítana a nagyobb együttes méret. Ugyanakkor a térségben működő, valamikori nemzeti olajvállalatok egyenlő partnerként folytatott együttműködése kézenfekvő volna.
Nem véletlen tehát, hogy tőkepiaci elemzők körében egy „fejjel a falnak” felvásárlási stratégia helyett szofisztikáltabb forgatókönyvek is fellelhetők. Ezek egyike szerint az OMV tökéletesen tisztában van azzal, hogy nem képes egyben lenyelni a Molt, ezért partnerségre törekszik vele. A Mol ez elől erőteljesen kitér, s igyekszik megtartani függetlenségét. Az osztrák cég így Mol-papírok vásárlásával próbál nyomatékot adni szándékának. Az elemzők fejében formálódó szcenárió szerint az OMV részvénycserés partnerséget szorgalmazna. Ennek egyik támasztéka lenne a mostanában összevásárolt csomag, a másik lábaként pedig a Mol saját részvényei szolgálnának. Ezekért cserébe természetesen saját részvényeit adná az osztrák vállalat. Ha így valósulna meg a tranzakció, az OMV-ben osztrák szemszögből ideális részvénystruktúra jönne létre három nagy, részesedését vélhetően hosszabb távon is megőrizni óhajtó, s a többieket ellensúlyozni képes tulajdonossal. Ezek: az osztrák állam (31,5 százalék), a már jelenleg is tulajdonos – Abu-Dhabi-ban bejegyzett – International Petroleum Investment (IPI – 17,6 százalék), valamint a Mol, szintén egy nagyobb, vélhetően 25 százalékot meghaladó pakettel. A három nagy tulajdonos háromlábú székként biztosítaná az OMV stabil tulajdonosi struktúráját, miközben a Molt szórt tulajdonosi szerkezete továbbra is felvásárlási célponttá tenné, s előrevetítené annak lehetőségét, hogy az OMV tőzsdei vásárlásokkal tovább növelje tulajdonrészét. Ehhez a tranzakcióhoz csak akkor lenne szükség versenyhatósági jóváhagyásra, ha az érintett társaságok irányítást biztosító befolyást szereznének egymásban.
NAGYOBB HAL. De talán nem, vagy nem csak az OMV saját akciójáról van szó. Egy jedi bölcset, Qui-Gon Jint idézve: „Mindig van egy nagyobb hal”. Az utóbbi napok, hetek térségi olajipari meséjének darabkáit összeillesztve kezd kirajzolódni ez a bizonyos nagyobb hal, és egy másik forgatókönyv is. Tekintve, hogy a nyugat-európai olajtársaságok – a Shellt kivéve – gyakorlatilag kivonultak a térségből, egyedül az orosz olaj- és gázipari cégeknek van akkora tőkéjük, hogy a régiós konszolidációt irányítsák. Bécs hagyományosan jó kapcsolatokat ápol Moszkvával, amióta 1955-ben az orosz hadsereg elhagyta Ausztriát. Nyilván nem véletlen, hogy miközben a tavalyi magyar-orosz csúcstalálkozón megálmodott regionális gázelosztó központ építése ügyében itthon jóformán semmi sem történt, Ausztriában az OMV és a Gazprom már dolgozik a haideki gázlogisztikai központ építésén. Információink szerint a Mol szakemberei ugyan többször jártak Moszkvában, de nem sikerült megállapodniuk a közös gázipari projekt egyetlen részletéről sem, az elképzelések igen távol állnak egymástól.
Nemzetközi elemzők is azt vélelmezik, hogy az OMV részvényvásárlásának háttérben valamelyik orosz olaj- vagy gázipari társaság (a Gazprom, a Rosznyefty vagy a Lukoil) állhat. Az egyik lehetséges forgatókönyv szerint egy darabig még az OMV fog vásárolni (esetleg orosz tőkéből), a kötelező ajánlatot is az osztrákok teszik majd meg, és miután megszerezték a Mol többségét, azt egyszerűen átadják az oroszoknak. Egy másik feltételezés szerint viszont az orosz befektetők nem kívánnak papíron megjelenni a Mol tulajdonosaként, elég nekik, ha az OMV kontrollálja a magyar olajvállalatot, s az orosz befolyás egy háttérmegállapodás révén biztosított.
Az előbbi mellett szól, hogy versenyjogi szempontból mondjuk a Gazprom, vagy olajipari leányvállalata, a Rosznyefty megítélése kedvezőbb volna, mint az OMV-é, hiszen egyiküknek sincs magyarországi leányvállalata, így gyakorlatilag nem változna a Mol piaci pozíciója. Ugyanakkor a Rosznyefty ma a Mol szinte kizárólagos alapanyag-szállítója, a felvásárlás tehát aggasztó mértékű vertikális integrációt eredményezne. A Gazprom tulajdonszerzését pedig azért tartja aggályosnak – mások mellett – Kaderják Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem Regionális Energiagazdasági Kutatóközpontjának vezetője, mert a magyarországi földgázszállító gerincvezetékek a Mol tulajdonában vannak. Az osztrák pénzügyminiszter egy múlt heti nyilatkozatában nem tartotta kizártnak, hogy esetleg eladják az OMV állami kézben lévő 31,5 százalékos részvénycsomagját. Wilhem Molterer szerint azonban ez egyelőre nincs napirenden. Osztrák lapértesülések szerint a Gazprom ugyanakkor tárgyalásokat folytat az OMV-ben 17,6 százalékban érdekelt IPI-vel a részvényeik megvételéről. Az osztrák állam IPI-vel kötött megállapodása biztosítja ma a kontrollt az OMV felett a mindenkori bécsi kormány számára. Nem tudni, hogy ha a Gazprom ezt a kisebbségi pakettet megszerezve beszáll az osztrák olajvállalatba, hogyan változnak az erőviszonyok, ki diktálhat majd.
AZ OROSZ SZÁL. Az orosz nagy hal rémképében feltüntetett Gazprom számára üzleti szempontból nincs különösebb jelentősége a Molnak. Gázüzletágának eladása után is maradtak ugyan gázmezői a magyar olajtársaságnak, de ezek kimerülőben vannak, illetve nehezen kitermelhetőek. Tehát az „orosz szál” létezését inkább az valószínűsíti, hogy Oroszországban van politikai akarat – és pénz is – a gazdasági terjeszkedésre. Veres János pénzügyminiszter azonban a Figyelőnek azt mondta: nem tud arról, hogy a magyar kormány akár az EU-tól, akár az Egyesült Államokból kapott volna olyan megkeresést vagy figyelmeztetést, hogy az orosz társaság növelni akarná befolyását Magyarországon. „Őszintén szólva nem is látok ilyen veszélyt” – jelentette ki, hozzátéve, hogy vizsgálják a vásárlások hátterét.
Így a hazai politika – kormány és ellenzék kivételes egységben – egyelőre az OMV-től akarja megvédeni a Molt. Forrásaink szerint Hernádi Zsolt, a cég elnök-vezérigazgatója mind a kormányt, mind az ellenzéket megkereste, s így az egységes politikai fellépés részben neki is köszönhető. Gyurcsány Ferenc kormányfő ellenséges lépésnek minősítette az OMV részvényszerzéseit, s közölte: mindent megtesznek a felvásárlás megakadályozása érdekében. A beavatkozást azzal indokolta, hogy a Mol stratégiai vállalat, a kezében van az egyetlen magyar kőolaj-finomító – a százhalombattai -, valamint a gázvezeték-hálózat és annak irányító rendszere. A kabinet a társaság fontos regionális szerepét is védelemre méltónak ítéli. „A magyar kormány azért szólalt meg ebben a kérdésben, mert a Molt egy olyan társaság kezdte el felvásárolni, amelyben egy másik, szomszédos államnak jelentős tulajdonrésze van” – érvelt lapunknak Veres János. E szerint tehát nem önmagában a külföldi tulajdonszerzés az aggályos a kormány értelmezésében, hanem az, hogy állami részesedéssel bíró társaság kívánja megkaparintani a Mol-részvények szignifikáns hányadát.
Az OMV-ben lévő 31,5 százalékos osztrák állami tulajdonrész adta az apropót arra is, hogy a magyar kormányfő a múlt héten telefonon tárgyaljon osztrák kollégájával, Alfred Gusenbauerrel. Gyurcsány „barátságtalannak” nevezte az OMV lépését. A kormányfői nyilatkozatot követően a Fidesz közölte, hogy „támogatja a kormány határozott fellépését”.
A kisebbik koalíciós partner, az SZDSZ nem csatlakozott ilyen simán a Mol mögött felsorakozó politikai erőkhöz. Horn Gábor, a párt ügyvivője a klasszikus szabadpiaci liberális elvek szellemében „szokásos részvénypiaci eseménynek” nevezte az OMV Mol-vásárlásait. Ugyanazon a napon azonban – június 29-én – Kóka János, az SZDSZ elnöke a Mol stratégiai fontosságára hivatkozva már határozottan közölte, hogy a kormány megvédi a magyar olajvállalatot egy ellenséges kivásárlástól. Lapzártánkra kiderült, milyen módszert választottak: a cég az MFB Investtel kötött részvénykölcsönzési megállapodást, ami lehetővé teszi, hogy folytassa a sajátrészvény-vásárlást.
Versenyjogi aggályok
Éppen az OMV-t tekintette ellenpontnak a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amikor a Mol felvásárolta a Slovnaft szlovák olajtársaságot. Megítélésük szerint az OMV 10 százalék körüli részesedése a magyarországi üzemanyag nagykereskedelmi piacon biztosítja, hogy a Mol ne kerüljön monopolhelyzetbe. Szemán Barna, a hivatal ipari irodájának vezetője szerint egy OMV-Mol fúzió bizonyosan aggályos volna versenyjogi szempontból.
A Molnak ma közel 400, az OMV-nek mintegy 170 benzinkútja van Magyarországon. A két cég együttes, kiskereskedelmi piaci részesedése meghaladja az 50 százalékot. Ez önmagában is aggályos lehet versenyjogi szempontból. Mi több, a Molnak 80 százalék körül mozog a részesedése a nagykereskedelmi piacon, a fennmaradó 20-ból pedig 10-15 százalék az OMV-é. A Molnak (Százhalom-battán és Pozsonyban) kettő, az OMV-nek (Schwechaton) egy finomítója van, egymáshoz igen közel, 200 kilométeres körön belül, sőt az osztrákoké a Petrom ploiesti feldolgozója, ami tovább rontja egy Mol-OMV összeolvadás versenyjogi megítélését. Sőt, a Mol a horvát INA 25 százalékos tulajdonosaként a sisaki finomítóban is érdekelt.
További eszköz lehet az a vizsgálat, amelyet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) indított az ügyben. A pénzügyminiszter szerint ez nem csupán a Budapesti Értéktőzsdén történt vásárlásokra, de azok forrásaira is vonatkozik, így a PSZÁF szakértői külföldön is vizsgálódnak. „A pénzpiacok védelme érdekében a tőzsdén vásárlóknak igazolniuk kell forrásaikat. Ha ez nem lenne, nagyon egyszerű lenne pénzeket forgatni a világban, és tisztára mosni” – véli Veres János. De rögvest hozzátette: pénzmosásra utaló jeleket nem találtak a Mol-ügyletek kapcsán.
Vajon, ha a kormány ennyire meg akarja védeni a Molt, akkor az állam miért vonult ki 2004-től több lépésben teljesen a cégből? Az utolsó 1,73 százalékos pakettet az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. tavaly értékesítette, miután 2006 májusában a Mol 10 százaléknyi saját részvényt vásárolt meg a vagyonkezelőtől. Ráadásul már hazánk uniós csatlakozása óta tudható volt, hogy Brüsszel elvárja a különleges állami jogokat biztosító aranyrészvény intézményének megszüntetését. Az Országgyűlés az idei év elején el is fogadta azt a jogszabályt, amely kimondja, hogy az érintett társaságok soron következő közgyűlésén meg kell szüntetni az aranyrészvényt. A Mol részvényesei annak rendje és módja szerint eleget is tettek az előírásnak, így ma az államnak nincs közvetlen beavatkozási lehetősége az olajtársaság életébe.
Maradnak tehát azok a „méregpirulák”, amelyeket maga a Mol épített be alapszabályába (részletesen lásd az 56-57. oldalon). Szakértők szerint azonban az ilyesmi is csak ideig-óráig véd a felvásárlás ellen. Nem is beszélve arról, hogy a részvényeseknek érdekükben áll a felvásárlás, feltéve, hogy elegendően magas árfolyamon történik.
De vajon tényleg annyira kell rettegni attól, hogy az OMV felvásárolja a Molt? Uniós nézőpontból épphogy kedvező lenne a két cég fúziója. „Ott tartunk, hogy régi tagállami monopóliumok veszik meg egymást, ami a legcsalhatatlanabb jele annak, hogy működik a belső piac” – vélekedett a Figyelőnek egy brüsszeli bizottsági illetékes. A Mol esetleges felvásárlásának és „feldarabolásának” az ellátás-biztonsági kockázata is csekély. A magyar üzemanyagpiac 1990-től teljesen liberalizált, vagyis bárki szabadon kereskedhet olajtermékekkel. Ebből a szempontból majdnem mindegy, kinek a tulajdonában van például a százhalombattai, vagy a pozsonyi olajfinomító. Ha viszont tényleg orosz tőke áll a háttérben, akkor valóban felmerülhet, hogy nemzetbiztonsági vagy geopolitikai kockázatokkal is számolni kell. Ám sem Magyarországon, sem az unióban nincs még olyan jogszabály, amely – mint az Egyesült Államokban – lehetőséget adna ennek kivizsgálására és a stratégiai ágazatok szabad piacon forgó részvényeladásának kontrolljára.
Önvédelmi arzenál
A Mol feletti kontroll megszerzését több beépített védelmi eszköz is nehezíti. A fontosabb „méregpirulák” a következők:
SZAVAZATI KORLÁT. Nehezíti a felvásárlást a Mol alapszabályában rögzített 10 százalékos szavazati korlát, vagyis az, hogy egy tulajdonosnak akkor is legfeljebb 10 százaléknyi szavazata lehet, ha a részesedése meghaladja ezt az arányt. Ezt csak egy közgyűlés tudná módosítani, amennyiben arra a megjelentek 75 százalék plusz egy szavazattal igent mondanak. Ez viszont csak 2009-ig képezhet akadályt. Hazánk addig kapott ugyanis haladékot az uniótól arra, hogy a gazdasági társaságokról szóló törvényből kikerüljön a szavazati korlátozást megengedő szabály. Így várhatóan 2010-re a Mol is köteles lesz eltörölni ezt a korlátozást.
KONTROLLÁLT PARTNEREK. Ha nem is közvetlenül a Mol tulajdonában, de a menedzsment kontrollja alatt lapzártánkkor összesen 31,8 százalékos részvénycsomag volt. A 9,1 százalék saját részvény mellett (amely akár napokon belül az MFB Investhez kerülhet) 8,9 az OTP-nél van (ebből a friss kölcsönügylet 8 százalékot érintett). Lényegét tekintve hasonló részvénykölcsön szerződések révén adott át az olajcég 2005 végén és 2006 elején 5,5 százalékot a Magnolia Financial Ltd. pénzügyi befektetési alapnak, 8,3 százalékot pedig a BNP Paribas-nak opciós szerződéssel (lásd a táblázatot az 55. oldalon). A Magnolia által kezelt papírok esetében a letét lejártát követően a Mol döntheti el, hogy a befektetőknek, vagy készpénzben azok ellenértékét adják ki a részvényeseknek. A BNP-s pakettre pedig a Molnak vételi opciója van. Az OTP-s pakett „baráti” minősítését alátámasztja, hogy Csányi Sándor, a pénzintézet elnök-vezérigazgatója tagja a Mol igazgatóságának. Mindehhez hozzájön még a munkavállalók és a menedzsment tulajdonolta 0,6 százalékos részvénycsomag.
SAJÁTRÉSZVÉNY-VÁSÁRLÁS. Egyes spekulációk szerint a Mol az Ina horvát olajtársaságban meglévő 25 százalékos részesedését is eladná, hogy forrást teremtsen a sajátrészvény-vásárlási programjához, amelyet befejezve akár 40 százalék feletti közvetett tulajdoni hányaddal is rendelkezhet. Tehát 75 százalékos részesedésszerzéshez a Mol „baráti” csomagjából is ki kellene csippenteni, ami gyakorlatilag lehetetlen. Úgy tudjuk, a Mol időről-időre információkat kér a részvények tulajdonosairól, hogy felbukkannak-e orosz, vagy hozzájuk köthető cégek.
CSENDESTÁRS. További védelmi eszköz lenne az OMV vagy egyes orosz cégek mainál is nagyobb befolyásszerzése ellen, ha a Mol, illetve a magyar állam egy biztos „csendestársat” talál, például az arab világban, vagy más nagybefektetők körében. Úgy tudjuk, hogy ilyen nagybefektető keresése már gőzerővel folyik az olajcégnél. Egy ilyen „barátságos” befektető elvben jó biztosíték az ellenséges kivásárlás elleni védelemre. A 10 százalékos szavazati korlát és a Mol saját részvényhányada igen széles mozgásteret biztosít a társaság menedzsmentjének, ugyanakkor komolyan megnehezíti a tulajdonosi kontrollt.
Amerikai attitűd
A stratégiai cégek külföldi felvásárlásai ellen védő amerikai szabályozásról beszélt a Figyelőnek David A. Sampson, az Egyesült Államok kereskedelmi miniszterhelyettese.
– Hogyan működik ez a rendszer?
– A törvény célja annak biztosítása, hogy a nemzetbiztonsági érdekek egyetlen külföldi befektetés nyomán se sérüljenek. A vizsgálatot a Committee on Foreign Investment in the United States, röviden CFIUS nevű bizottság folytatja le, amelyben olyan intézmények vannak jelen, mint a védelmi, a belbiztonsági, a külügyi, a kereskedelmi és a pénzügyi tárca. A felvásárlások és fúziók túlnyomó többségére a CFIUS fenntartások nélkül rábólintott. Amennyiben viszont olyan tranzakciókba botlik, amelyek problémásak, egy sor eszköz és mechanizmus áll a rendelkezésére, hogy kiiktassa egy ügylet bizonyos részét. Az adott cég és a kormányzat külön biztonsági megállapodást köthet, vagy megegyezhetnek a kockázatok csökkentéséről. Előfordult már, hogy a két fél megállapodott: közösen határozzák meg a tranzakció nyomán létrejövő társaság igazgatóságának az összetételét.
– Milyen kockázatok bizonyulhatnak kizáró oknak?
– A védelmi ipar nyilván különösen érzékeny terület. Nemzetbiztonsági szempontból akkor is kérdésessé válhat az ügylet, ha olyan cég felvásárlásáról van szó, amely valamely területen az amerikai kormányzat kizárólagos beszállítója.
– Magyarországon vannak olyan félelmek, hogy az osztrák OMV közbeiktatásával a Mol végső soron valamely orosz energiaipari óriás kezébe kerül. Vajon megalapozottak azok a magyar aggodalmak, amelyek egy ilyen koncentrációt kockázatosnak tartanak?
– Hangsúlyozom, a konkrét ügyletet nem ismerem. Általában pedig csak annyit mondhatok: minden egyes hasonló tranzakció legfontosabb eleme, hogy transzparensnek kell lennie. Ami az Egyesült Államokat illeti, a CFIUS-eljárásnak az egyik fő feladata éppen az átláthatóság biztosítása. Emellett, az energiaellátás diverzifikálása az egyik leginkább kiemelt nemzetbiztonsági szempont. Ezért is indította el George W. Bush azt a rendkívül hatékony programot, amelynek célja az amerikai energiafogyasztás hatékonyabbá tétele, a hazai energiatermelés növelése, a megújuló energiaforrások fokozott használata. A magyar kormány is bizonyára levonja a megfelelő következtetéseket.
Az összeállítást Dózsa György, Fekete Emese, Gyévai Zoltán, Halaska Gábor, Hlavay Richárd, Martin József Péter és Simon Ernő írta. Szerkesztette: Vrannai Katalin
