Mai mércével mérve szinte elképzelhetetlenül hosszú időbe, 44 évbe telt, amíg összeállt az Oxford English Dictionary első teljes kiadása. Miután a Philological Society of London 1857-ben felhívást tett közzé egy új angol értelmező szótár megalkotására, a feladatra vállalkozó Oxford University Press az első kötettel csupán 1884-re készült el, az utolsó pedig 1928-ban látott napvilágot. Persze nincs mit csodálkozni a „komótos” tempón. Amikor a kiadó vezetői belefogtak a hatalmas munkába, azt határozták el, hogy az angol nyelvnek egy olyan egynyelvű, történeti értelmező szótárát teremtik meg, amely egy-egy szónak, kifejezésnek nemcsak a modern jelentését tartalmazza, hanem a legkorábbi nyelvállapottól a máig bemutatja annak fejlődését és jelentésváltozásait is. Azóta már a második kiadás is megjelent, sőt a kiadó az angol nyelv egyéb országokban beszélt változatairól sem feledkezett meg: napjainkban kapható Canadian Oxford Dictionary, Australian Oxford Dictionary, mi több, Dictionary of South African English is.
HARRY POTTER-HANGULAT. Miközben az Oxford University Press (OUP) nevét e rendkívüli szótár révén szerte a világon alighanem mindenütt ismerik, magáról a kiadóról a többség vajmi keveset tud. Nos, miként azt a kiadó neve is sejteni engedi, az Oxford University Press nem önálló vállalat, hanem a University of Oxford része. A tevékenysége fölötti ellenőrzést az egyetem az oktatói közül arra érdemesített küldöttek (delegates) révén gyakorolja. Utóbbiak a tanulmányi időszak alatt kéthetente ülnek össze az egyetem rektorhelyettesének (vice chancellor) elnökletével. A küldöttek megbízatása öt évre szól, s mandátumukat legföljebb egyszer lehet újabb ötéves időszakra meghosszabbítani. „A küldöttek kéthetenkénti megbeszélésére, ahogy nagyon sokan magától értetődően feltételezik, egy igen-igen régi, patinás teremben kerül sor. Igaz, nem olyan rejtelmes és titokzatos körülmények között, mint egy-egy Harry Potter-beli tanácskozás” – erősít meg egy oxfordi „legendát” Caroline Scotter Mainprize, a kiadó marketingigazgatója. A szóban forgó ódon terem nem más, mint a Clarendon Building tanácskozóterme. Vagyis azé a városközpontban található épületé, amelyet 1711-1713 között kifejezetten az Oxford University Press számára emeltek Lord Clarendonnak az angol polgári forradalomról írott History of the Great Rebellion című könyvének bevételeiből, miután a lord fia annak szerzői jogait az egyetemnek ajándékozta. Maga a nyomda bő évszázaddal később, 1832-ben az Oxford városcentrumától csupán kőhajításnyira lévő Walton streetre költözött, ahol napjainkban is működik, immár a kiadóval együtt. A Clarendon Building pedig ma az egyik legrégebbi európai egyetemi könyvtár, a világhírű Bodleian Library része.
Napjainkban évente több mint 4600 különféle könyv és folyóirat borítóján jelenik meg az Oxford University Press neve és védjegye. Tudományos könyveket, szakmai könyveket, tudományos folyóiratokat, felsőoktatási szakkönyveket jelentetnek meg, továbbá szinte mindent, ami az angol nyelv oktatásához, tanulásához szükséges, azaz a könyveken kívül például CD-ROM-okat és DVD-ket is.
A világ legnagyobb egyetemei könyvkiadója ma már a világ több mint 50 országában van jelen, és összesen mintegy 3700 embert foglalkoztat. Az oxfordi központ mellett a legfontosabb részlege a New York-i székhelyű amerikai leányvállalat (a kiadónak ma már Dél-Afrikában, Indiában, Pakisztánban, Kanadában, Nigériában, Szingapúrban, Malajziában, Új-Zélandon és Ausztráliában is vannak fiókvállalatai), amely messze nem csak amolyan „vidéki lerakat”: önálló kiadáspolitikát folytat. Emellett az egyesült államokbeli részleg kapja meg véleményezésre, lektorálásra az összes, amerikai témáról beadott könyvtervet, kéziratot, és az amerikai részleg igazgatója vezeti az egész vállalat tudományos könyvkiadási főosztályát.
EGYETEMI KASSZA. Az Oxford University Press üzleti eredményeire nem lehet panasz. A március végén zárult 2007-es pénzügyi évben a kiadó 448 millió fontos forgalom mellett 70 millió font adózott eredményt ért el. A kiadó az adózott tiszta nyereség valamivel több mint 30 százalékát adja át az egyetemnek. Tavaly ez az átutalt összeg 24,7 millió font volt. Ezen felül a kiadó támogatja az egyetem által létrehozott, a külföldi diákoknak ösztöndíjat fizető Clarendon Fundot is. Létezik továbbá egy John Fell OUP Research Fund elnevezésű alap is, amely a kiadó kezdeményezésére tavaly indult el, és évi 5 millió fontos költségvetése azt a célt szolgálja, hogy minél több kezdő, fiatal kutatót vonzzanak Oxfordba.
Mindazonáltal az Oxford University Press a világhírű szótárak, nyelvoktató sorozatok és persze a tudományos kötetek, folyóira-
tok mellett más célközönségre is odafigyel. Történetének egyik legnépszerűbb kiadványsorozata az 1907-ben útjára indított, gyerekeknek szóló Oxford Chidren’s Books. Ez a világirodalom legszebb gyermek- és ifjúsági könyveit jelenteti meg, az idén augusztusban pedig – a 100 éves évfordulón – a sorozat újraindul, azaz ismét kiadják az Oxford Chidren’s Books teljes sorozatát, egyebek közt ilyen művekkel: A dzsungel könyve, A sátán kutyája, Kincses sziget.
VÉRTESSY PÉTER, LONDON
 |
Bibliától a szótárig
A KEZDET. Két évvel az után, hogy az első angol nyomdász, William Caxton 1476-ban a londoni Westminster városrészben felállította nyomdáját, Oxfordban is elkezdődött a könyvnyomtatás. Bő száz éven át azonban csupán kisebb-nagyobb nyomdák létesültek, amelyek többnyire tönkre is mentek. Oxford végül megunta a diákok és a tudományosság kiszámíthatatlan könyvellátását, és 1586-ban az egyetem maga folyamodott nyomdaengedélyért, s azt meg is kapta.
BIBLIAI ÉVEK. A nagy fordulatot az OUP történetében VI. Jakab skót király 1611-es bibliájának, az úgynevezett Authorized Bible-nek a nyomtatási joga hozta el. A bibliakiadás a következő kétszáz évben olyan jövedelmező üzletté vált, hogy valójában az teremtette meg az Oxford University Press anyagi alapjait.
AMERIKAI TERJESZKEDÉS. Az Oxford University Press 1896-ban merészkedett át az óceán túlpartjára, amikor is leányvállalatot alapított az Egyesült Államokban, eredetileg a vallásos és a tudományos könyvkiadás céljára. A New Yorkban megjelent OUP-könyvek azóta hét Pulitzer-díjat söpörtek be, és az amerikai kiadó ma mintegy 500 címet jelentet meg évente.
NAGYSZÓTÁR. A kiadó „főműve”, az Oxford English Dictionary nevű nagyszótár első kötete 1884-ben látott napvilágot, míg a sorozat utolsó tagja 1928-ban került az olvasók kezébe. Azóta 1980-ban megjelent a második kiadás – ma pedig már készül a harmadik -, illetve a szótár napjainkban már hozzáférhető CD-ROM-on, illetve 2000 óta az interneten is.
KÖZOKTATÁSI FORRADALOM. A XX. században a közoktatás rohamos fejlődése vált az Oxford University Press térnyerésének egyik legfőbb hajtóerejévé: a kínálat az angolnyelv-oktatást segítő, a zenei témájú, kereskedelmi és az úgynevezett általános érdeklődést kielégítő ágazatokkal, valamint különféle folyóiratokkal és gyermekkönyvekkel bővült. Az igazán nagy presztízsű tudományos könyveket ma a kiadó Clarendon Press márkanév alatt jelenteti meg. |
|
|
|
|
• Világpolitika
Segélyek útvesztője
Mindazoknak, akik többet akarnak tudni a fejlesztési segélyekről, ez a kötet kötelező olvasmány – írta Roger Riddell Does Foreign Aid Really Work? (Van-e értelme a nemzetközi segélyeknek?) című új könyvéről Hilde Fraford Johnson, Norvégia egykori nemzetközi segélyügyi miniszter asszonya. Tény, a szerző az Oxford Policy Management nevű „agytröszt” igazgatójaként a téma alapos ismerője. Ezért is vette magának a bátorságot, hogy górcső alá vegye a kormányok, valamint a nem-kormányzati szervek által a közelmúltban és napjainkban folyósított, illetve a vészhelyzetekben a szükséget szenvedőkhöz eljuttatott humanitárius segélyek hatékonyságát. S hogy mi a válasza a könyve címében föltett kérdésre? Feltételes és óvatos „igen”.
A nemzetközi segélyek ma éves szinten mintegy 100 milliárd dolláros – és évről évre bővülő – „üzletágat” képviselnek. Véleménye szerint a külföldi segélyek egyik legfőbb gyengesége éppen az, hogy túl sok donorország és túl sok nem-kormányzati szerv bábáskodik körülöttük. Roger Ridell azt is feltérképezi, hogy milyen módon torzítják és térítik el rövid távú, szűklátókörű politikai törekvések a mégoly nemes célú nemzetközi segélyeket is. Egyúttal mintegy továbbszövi kereken húsz évvel ezelőtt megjelent sikerkönyve, a Foreign Aid Reconsidered (Újraértékelt nemzetközi segélyek) gondolatmene-
tét, ezúttal ugyanis már megkísérel valamifajta gyógyírt is találni a gondokra. Olyan gyakorlati változtatásokra tesz javaslatot, amelyek a segélyeket valóban működőképessé, a donorok szándékaival megegyezően a fejlődést elősegítő tényezővé tehetik.
Roger Riddel: Does Foreign Aid Really Work? › 448 oldal › Oxford University Press, 2007 › Ára: 18,99 font
• Szociológia
Világ fogyasztói egyesüljetek!
Miben különbözik a XXI. század az előzőtől? – erre a kérdésre keresi a választ Vitányi Iván az Új társadalom – új szemlélet című könyvében.
– Pészah estéjén a család legfiatalabb tagja azt kérdezi: Miben különbözik ez a nap a többitől. (Ma nistanno?) Ön szerint ezt a kérdést kell nekünk is feltennünk. Nos, merre halad tovább a jelenleg két világállapot határán lévő emberiség?
– A most zajló folyamatok a XV-XVI. századi Európában végbement történelmi átalakulásokhoz mérhetők. Az információtechnológiai robbanás, a globalizáció következtében minden megváltozott körülöttünk. Semmi sem az, mint volt 40-50 évvel ezelőtt, megváltozott a munka, a gazdaság, a pénz, az emberi kapcsolatok tartalma. Olyan eszközök vannak az emberiség kezében, amelyekkel minden javat és minden tudást el lehet juttatni valamennyi emberhez. Ámde ugyanezek lehetővé teszik azt is, hogy éppen az a tudás és azok a javak ne jussanak el mindenkihez, amelyek a világállapot transzformációját kiváltanák. Sosem lehet azt mondani, hogy egy bizonyos irányban halad a világ, mindig alternatívák vannak, s az a feladata az emberiségnek, hogy a jobbik alternatívát valósítsa meg.
– Nem úgy tűnik, hogy a döntéshozók ezen fáradoznának. A környezetvédelmi egyezmények betartását a profitérdekek rendre felülírják, s a Föld gazdasági javainak 80 százalékát változatlanul az emberiség 20 százaléka birtokolja. Valóban ugyanakkora az esélye a pozitív irányú fejlődésnek, mint a jelenlegi viszonyok megmerevedésének, esetleg további torzulásának?
– A globalizáció, a tőke érdeke miatt a termelés parancsnoki posztjain lévők arra figyelnek, hogy az embereknek legyen mit enniük, inniuk, tudjanak hol aludni, szórakozzanak, s ne nagyon gondolkodjanak. Valóban ez zajlik most, egyfelől. Másfelől azonban nem csak ez! A közös tudás, ismeret, kultúra, az emberibb élet lehetőségei is megnyíltak, mégpedig egyre több ember számára. A Föld népessége növekedett az előző századokhoz képest, tehát bővült a kiváltságos 20 százalékba tartozók tábora is. A kérdés az, hogy a társadalomban az értékes kultúra képviselői, a döntéshozók mekkora erőt tudnak kifejteni, hogy a tudás „legyűrűzzön” az alsóbb rétegekhez, s a jobb megoldás győzzön.
– Könyvében mintha pesszimistább lenne! Azt írja, a valódi döntések nagy korporációk zárt ajtói mögött születnek, a többpárti demokrácia már csak színház, az élet a McDonalds-elv szerint rendeződik. Joseph Nye társadalomkutatóval szólva szoft-totalitarianizmusnak nevezi azt a világrendet, amelyet a korábbi totális hatalmak külsőleg agresszív uralmi eszközei helyett ma a média irányít a maga finomabb hatalmi eszközeivel. Jelszava: „Világ fogyasztói egyesüljetek, mindent megkaptok, amire láncaitok közt szükségetek lehet.”
– Most azt várja, újbaloldali szónoklatot tartsak? Ismételni tudom: két erő vív egymással. Semmi nem dőlt el, mindkét alternatíva nyitva van, több út áll a nemzetek, a társadalmak, az emberiség előtt. Tapasztaljuk a rosszat, de nem lehet kijelenteni, hogy a jó alternatíva vesztésre áll.
– Egy olyan kis nemzet, mint Magyarország, adhat-e önálló válaszokat a kihívásokra, vagy csak sodródik a globalizáció áramában?
– Mindenesetre válaszolnunk kell, s ha jó válaszokat adunk, akkor az más nemzetek számára is lehet értékes, követendő példa. Pillanatnyilag az a bajunk, hogy köztes állapotban vagyunk. A politikai és gazdasági rendszerváltás lezajlott, a társadalmi és kulturális azonban még nem. Ralf Dahrendorf, a német-brit szociológus és politikai gondolkodó szerint 60 év szükségeltetik hozzá. Bízom abban, hogy nálunk fele ennyi idő is elég lesz. Most az a legfontosabb, hogy végigcsináljuk azokat a reformokat, amelyeket az írek, a finnek, s a többi, régebben csatlakozott uniós tagállam előttünk már végigvitt.
– Sikerülhet-e ez a mai, végletes politikai megosztottság közepette?
– Ha beleragadunk a problémákba, a társadalmi-kulturális fejlődés sem következik be.
CSEKE HAJNALKA
Vitányi Iván: Új társadalom – új szemlélet. Kísérlet az emberi világ új jellemzőinek kritikai elemzésére › 244 oldal › Napvilág Kiadó, 2007 › Ára: 2200 forint
• Karriertanácsadó
Élet a diploma után
Hát, én nem fogok hetente hazarepülni Belgiumból! – így csattant fel egy végzős egyetemista, miután a tanszéki titkárságon közölték vele: nem teheti le ugyanazon a napon a komplex vizsgát és az államvizsgát. Az utóbbihoz ugyanis le kell zárnia a tanulmányait, amelyeknek része az előbbi is. Márpedig a szóban forgó hallgató hónapokat szándékozott eltölteni Brüsszelben, s úgy gondolta, ehhez a programjához igazítja a diplomaszerzést.
Egyetemi oktatók a megmondhatói: sok hallgató várja el, hogy az intézmény igazodjon őhozzá, s nem fordítva. A „való életbe” kikerülve azonban hamar rájönnek, hogy ez a hozzáállás egy munkahelyen elképzelhetetlen. A humánerőforrás-szakemberek emiatt ódzkodnak olyasvalakit felvenni, akinek még nincs munkatapasztalata. Nem annyira a szakmai gyakorlat hiányától félnek, mint attól, hogy a pályakezdő nem tudja, mit jelent egy szervezetbe beilleszkedni, valamit A-tól Z-ig végigcsinálni.
Ám nemcsak az ilyen „felkészületlen” pályakezdőknek, hanem valamelyest tapasztaltabb társaiknak is hasznos lehet Koczó Ildikó Karrierklinika című könyve, amely már alcímében jelzi: friss diplomásoknak szól. Hozzásegít ahhoz, hogy az olvasó belelásson a munkáltatók szempontjaiba, megismerhesse viselkedésüket, és annak okait is. Ugyanakkor nem csak alkalmazkodásra, de önvédelemre is serkent. Ennek illusztrálására egy fejezetcím: „Ne légy feketemunkás, köss munkaszerződést”. Aki a kötetet elolvassa, öntudatos munkavállalóként léphet ki a munkaerőpiacra, tudni fogja, miben célszerű engednie, s miben nem. A könyv erénye az is, hogy nem hosszú, és a tanácsok helytállóságát az egyes fejezetek végén megszólaló szakemberek – tanácsadók, humánerőforrás-menedzserek – hitelesítik.
Egy biztos, a gazdasági újságíró szerző igyekszik a célközönség nyelvén szólni. Ám hogy ez valóban sikerült-e, azt az olvasók dönthetik csak el. Nehéz lenne ugyanis egyértelmű választ adni arra a kérdésre, vajon az olyan típusú „trendi” tegeződős-felszólítós kiszólások, mint a „Hidd el, ez nem csak egyszerű „pszichózás”!” vagy a „…ha rám hallgatsz, már most belefogsz!” rokonszenvet ébresztenek-e az – immár végérvényesen felnőtté vált – végzősökben, vagy inkább a már rég megelégelt tanári fordulatokra emlékeztetik őket…
VRANNAI KATALIN
Koczó Ildikó: Karrierklinika – Friss diplomások állásszerző kézikönyve › 182 oldal › H-Revolúció, 2007 › Ára: 1980 forint
• Bankárvilág
Két bankár igaz története
Ha az utcán valakit megkérdeznénk, mit is csinál egy befektetési bankár, igencsak vegyes válaszokat kapnánk. Abban viszont alighanem megegyezne a járókelők véleménye, hogy aki ilyen munkakörben dolgozik, annak arany élete van. E regényszerű írás két ifjú amerikai szerzője is hasonló előítélettel döntött egykoron amellett, hogy a legjobb üzleti iskolák egyikén szerez diplomát, így nyerve bebocsátást az elit körbe.
A valóság azonban keserű csalódást hozott mindkettőjüknek: hajnalig tartó túlórák, vad orgiákba torkolló ivászatok, elállatiasodott kollégák, összeomló magánéletek vették körül őket. S ami a leglényegesebb: egy cseppet sem érezték magukat boldognak, vagy sikeresnek. A szókimondó, sőt néhol vulgáris nyelvezetű életírás legfontosabb tanulsága az, hogy még álomfizetésért sem szabad mindent feláldozni az életünkből. A kötet, amelyet a munkahelyválasztás előtt álló felsőbb éves közgazdász hallgatók számára talán kötelező olvasmánnyá kéne tenni, azok számára is tanulságos, akik ma még úgy hiszik: a bankárok élete maga a földi paradicsom. Különösen, mert a bemutatott terhelés itthon is általános, miközben a fizetés a végül a bankszektorból elmenekült két fiatalemberének is csupán töredéke.
John Rolfe-Peter Troob: A Wall Street dzsungelében › 325 oldal › Alinea Kiadó, 2006 › Ára: 2950 forint
• Közéleti kommunikáció
Lámpaláz helyett
Napjainkban a közönség előtti szereplés szinte minden szellemi munkakörben elkerülhetetlen. Értekezletet kell vezetni, előadásokat, prezentációkat kell tartani, sajtótájékoztatókon kell szerepelni vagy éppen szobrot, kórházat, gátat kell felavatni. Csakhogy miközben a szakmai ismeretek elsajátításának számos szervezett formája létezik, a közszereplést legtöbbünknek a maga bőrén kell megtanulnia, miközben sokszor már az első néhány „fellépésen” is igen sok múlik. Ebben siet a segítségünkre a Közszereplés című könyv szerzője, aki közéleti kommunikációs tanácsadóként dolgozik.
A könyvből megtudhatjuk, miként kell profi módon felkészülni egy nyilvános beszédre – legyen az munkásgyűlés, avatóbeszéd vagy éppen országgyűlési szónoklat -, hogyan kell szakszerűen sajtóanyagot írni vagy tájékoztatót tartani, s mit kell tennünk, ha váratlanul kell interjút adnunk. A kötet részletesen kitér olyan, a prezentációs technikákat tárgyaló kötetekben gyakran elhanyagolt témakörökre is, mint a non-verbális kommunikáció – vagyis a ruházat, szimbólumok vagy a helyszín helyes megválasztása -, vagy éppen a kötekedő, netán agresszív hozzászólók leszerelése, és a bakik kezelése.
Ezzel együtt a könyv nem csupán a reflektorfénybe félve lépők számára ajánlott olvasmány. Haszonnal forgathatják az ilyen szereplésekről hivatásszerűen tudósító média munkatársai is, akik a másik oldalon ülők szemszögéből láthatják magukat és a hírekben nap mint nap feltűnő eseményeket. Ez pedig sokat segíthet abban, hogy ezek a félelmetesnek tűnő helyzetek a jóval kevésbé legyenek stresszesek.
Juhász Péter
Németh Erzsébet: Közszereplés › 290 oldal › Osiris kiadó, 2006 › Ára: 3480 forint
• Szépirodalom
Ki tud többet az orosz lélekről?
Bár azonos ország szülöttei, Mihail Bulgakov, Vladimir Nabokov és Viktor Pelevin neve három különböző korszakot és három külön világot fémjelez. Sajátos keresztmetszete e három életmű a XX. századi – illetve Pelevin révén immár a XXI. századba is belekóstoló – orosz irodalomnak.
Első pillantásra könnyen azt mondhatnánk, nincs is más, csupán az orosz nyelv, ami összekapcsolja őket. Hiszen az 1891-ben született Bulgakov ugyan alig nyolc évvel volt csak idősebb Vladimir Nabokovnál, az ő földi pályafutása már 1940-ben véget ért, kereken tizenöt évvel azelőtt, hogy Nabokov főműve, a nevét világszerte ismertté tévő Lolita megjelent. Bulgakov ráadásul a Szovjetunió polgára volt, aki az 1920-as évek elején megbecsült íróként kezdte, majd alig néhány év elteltével szovjetellenes szerzőként megbélyegezve gyakorlatilag betiltottként végezte. Szülei és fivérei a bolsevik forradalom utáni polgárháború idején Párizsba emigráltak, őt azonban Sztálin sosem engedte ki az országból. Ezzel szemben az arisztokrata családba született Nabokov szüleivel és testvéreivel együtt a bolsevik forradalom után, 1919-ben maga mögött hagyta a hazáját, hogy bő húsz év londoni, berlini és párizsi emigrációja után – mintegy a náci németek elől menekülve – 1940-ben (igen, Bulgakov halálának évében) az Egyesült Államokban kössön ki. Kettejük világát azonban nem csupán egy óceán választotta el egymástól: a két közeg, ahol alkottak, két külön univerzum volt. Az orosz irodalom mindössze 1962-ben született kortárs fenegyereke, Viktor Pelevin világa pedig egy harmadik. Őt már nem fenyegette a szovjet rendszer cenzúrája – első műve 1989-ben jelent meg nyomtatásban -, s a kommunizmust levedlett mai abszurd Oroszország szabadszájú „krónikásaként” róla már saját hazájában mondhattak az olvasók ítéletet: eszerint ő egyértelműen a legünnepeltebb és legsikeresebb szerzője a posztszovjet időszaknak.
Nos, az orosz nyelven túl – Nabokov egészen Amerikába érkezéséig oroszul írta műveit, s csupán a tengerentúlon kezdett angol nyelven alkotni – a három világszerte ismert és elismert íróban az is feltétlenül közös, hogy műveikben, akárhol és akármikor születtek is azok, letagadhatatlanul jelen van a hazájuk hangulata, szelleme. Talán éppen ez ragadta meg, a jelek szerint „orosz korszakát” élő Európa Kiadót, amely az elmúlt hetekben szinte egyszerre jelentette meg Bulgakov, Nabokov és Pelevin egy-egy alkotását.
Hogy a legjobbakat-e? Nos, Bulgakov bizonyára örömmel hallgatná egy kövér hasú felhőn ülve azt a vitát, melyik a legjobb könyve. A Mester és Margaritát már évtizedek óta a XX. századi széppróza fő művei közé számítják. A szépírók ezzel szemben állítólag a Színházi regény című könyvét tartják a legnagyobb becsben, míg ő maga A fehér gárdát szerette legjobban. Az 1924-ben elkészült, családregényként is felfogható könyvben a fehérgárdista Turbin család illúzióvesztésének stációit követhetjük nyomon. A polgárháborús Kijevben játszódó történet mintegy megelőlegezi Bulgakov apokaliptikus vízióit. A várost a németek, a fehér tiszti csapatok és a bolsevikok dúlják fel, miközben a Turbin testvéreknek viszonyulniuk kell a folyton változó állapotokhoz. A könyv a maga idejében kifejezetten merésznek számított, hiszen Mihail Bulgakov kritikával illette a téveszméken alapuló forradalmiságot, és „felnagyította a problémákat”. A sors iróniája, hogy miközben Sztálin közismerten rajongott a regényből született színdarabért, a Turbinék végnapjaiért, az alapművet a cenzorok számos helyen alaposan meghúzták. (A magyar kiadások sokáig az 1966-os oroszt vették alapul, a most publikált változat viszont már a helyreállított, eredeti szöveget tartalmazza.)
Ami Nabokovot illeti, ő Meghívás kivégzésre című regényét „legmeseszerűbb” és „legköltőibb” művének nevezte. Hősünk, Cincinnatus C. egy börtönerődben a halálos ítéletére vár, miközben felidézi a kinti világot, és azon mesterkedik, hogy megfejtsen egy titkot. És valóban: a „kinti világ” olyan poétikai idillként jelenik meg előttünk, amelynek költői telítettségével az író egyetlen más műve sem versenyezhet. A könyv nagyszerű nyelvi architektúra, bámulatosak az áttűnések az álmok, ábrándok és a cellavalóság között. S pont ez az átláthatatlanság a „bűne” a zárkalétét megfejteni igyekvő Cincinnatus C.-nek. A könyv groteszk példázat, amely minden kétséget kizáróan Franz Kafka világával rokonítható. Igaz, ezt a szerző az előszavában kikéri magának, hozzáfűzve, hogy a mű megírása előtt nem ismerte Kafka prózáját. Mindenesetre a hóhérjával meghitt viszonyba kerülő főhősről, a kivégzés időpontjának közlésétől elzárkózó őrökről valószínűleg mindenkinek Kafka jutna eszébe. A szépen megmunkált, lélekábrázolásban is pazar történetet a bolsevik és a náci diktatúra karakterrajzaként is olvashatjuk.
Mi a helyzet Pelevinnel? A posztszovjet időszak sztárjának hazai rajongói eddig sem éltek diétán: élénk fantáziával megáldott, nagyszájú kortárs orosz kedvencük minden könyve olvasható magyarul. Az Európa Kiadó most négy korai elbeszélését publikálta, mely írásokban rendre feltűnnek a késő-szocialista nihilizmus allegóriái, a címadó novellában például egy vesztébe rohanó, pontosabban egy leomlott híd felé robogó vonat, amelyről természetesen nem lehet leszállni. Viktor Pelevinnek persze sokáig ellenállt a kánonképző akarat, hisz’ ugyebár nem nagy stiliszta, és nem a szómágiájáért szereti a kritikai nyilvánosság, hanem munkába állított képzelete miatt. Az előadásmóddal sincs semmi baj, szociológiailag is precíz állapotrajzokat kapunk, és olyan lokális fogyasztói rekvizitumokat ismerhetünk meg, mint például az azerbajdzsáni konyak, és olyan poétikus felvillanásokban gyönyörködhetünk, mint a koszos masnis kislány képe. Ám aki a Remete és Hatujjú című novella hősére, a világutazó, bölcs csirkére kíváncsi, nos, az is jóllakhat majd Pelevin történeteivel. Ráadásul az orosz sztárszerző nemcsak az események lebonyolításában kifogástalan, de a sajátosan fanyar orosz humor sem hiányzik az eszköztárából.
Mihail Bulgakov: A fehér gárda › 380 oldal › Európa, 2007› Ára: 2500 forint
Vladimir Nabokov: Meghívás kivégzésre › 203 oldal › Európa, 2007 › Ára: 2400 forint
Viktor Pelevin: A Sárga Nyíl › 206 oldal › Európa, 2007 › Ára: 2500 forint
• Egy generáció az X tengelyen
Ha van könyv, amelyre minden igényt kielégítően ráillik az úgynevezett kultusz-könyv titulus, nos, akkor az Douglas Coupland 1990-ben megjelent, komoly szubkulturális felhajtóerővel bíró X generáció című regénye. A mű egyik legszembetűnőbb sajátossága a fogyasztói kultúra és a tömegkultúra kifigurázására tett erőfeszítés. Andy, Dag és Claire kivonulnak Palm Springsbe, a sivatag szélére, mert elegük van a pénzhajszából, az agresszív marketingből, az ennél is agresszívebb munkáltatókból. Elsztorizgatnak, próbálják túlélni ezt az egészet, és akarva-akaratlanul meg-alkotnak egy szubkulturális Dekameront.
Sokan Coup-landtől eredeztetik az X generáció kifejezést is – amihez persze lenne hozzáfűznivalója a múlt század hetvenes éveinek második felében alakult Generation X nevű punk zenekarnak is. Mára a fogalom kiüresedett (eredendően az 1960-as és az 1970-es években született korosztályokat határozták meg így), olyannyira, hogy manapság a célcsoport-definícióknál is bejáratott fogalom, sőt, például az OTP Banknak is van már ilyen nevű terméke. A grunge nemzedék életérzését megjelenítő generációs tabló tele van graffiti-szerű, nagyvárosi bölcsességekkel („…arra áldozzuk fiatalságunkat, hogy gazdagok legyünk, a gazdagságunkat pedig arra, hogy fiatalok legyünk”), szlenges, laza leírásokkal, képregény kockákkal, és komoly lábjegyzet apparátussal.
POÓS ZOLTÁN
Douglas Coupland: X generáció › 305 oldal › Európa, 2007 › Ára: 1800 forint
