Szűkülő marzs
Az eurókamat jelenleg 1,75 százalékponttal elmarad az 5,5 százalékos dollárkamattól, ám valószínűleg már nem sokáig lesz ekkora a különbség. Az eurózóna erős gazdasági növekedése, s az ezzel járó inflációs veszély még a nyár elején újabb kamatemelésre sarkallhatja az ECB-t, s még az idén elképzelhető egy további monetáris szigorítás is. Közben a várakozások szerint az amerikai Fed az idén legalább egyszer mérsékli majd az irányadó kamatát.
Megfordult az áramlás
Tavaly nyáron a legtöbb befektető rémálmában még a zöldhasú lavinaszerű esése jelent meg, mellé vizionálva egy, az irdatlan munkanélküliséggel sújtott, éppen csak pihegő amerikai gazdaságot. A dollárzuhanás ugyan nem következett be, helyette viszont folyamatos lemorzsolódást élhettek át a befektetők. Ennek jegyében április 20-ára a dollár az euróval szemben 2 éves, míg az angol fonttal szemben 26 éves (!) mélypontra gyengült.
A tőkepiacokon az alapkezelők szinte tektonikus – lassú és feltartóztathatatlan – mozgásokról beszélnek; az amerikai gazdaság megtorpant, az európai és az ázsiai országok viszont egyre élénkülnek. Ez megfordítja a tőkeáramlás eddigi irányát: elfordulnak a befektetők a dollártól. Márpedig ez várhatóan egyre lejjebb pofozza a zöldhasú árfolyamát. A tőkeáramlásban bekövetkezett változást jól szemlélteti, hogy az idén az európai részvényárfolyamok emelkedése körülbelül 2 százalékponttal haladta meg az amerikai papírok drágulását.
Sima landolás
A washingtoni kormányzat éveken keresztül a drága dollár politikáját folytatta, olcsóvá téve az importot. Így a gazdasági növekedésen meghízott, s az alacsony kamatszinttől felbátorodott amerikai átlagember egyre csak növelte importból származó fogyasztását. Ez évről évre szépen fel is tornázta újabb és újabb rekordszintre a kereskedelmi mérleg hiányát. Az amerikai gazdasági ciklus aztán leszálló ágba került, s egyelőre úgy tűnik, a Fed képes volt levezényelni a sima landolást: a GDP a nagy zuhanás helyett óvatosan ereszkedik alá.
A világ nagy gazdasági erőtereinek ciklusa azonban nem együtt mozog. Az amerikai növekedés ütemének lassulása mellett az eurózóna és Japán, valamint a – még – feltörekvő országként számon tartott Kína és India felfelé tartanak a hullámvasúton. Az atlantai regionális Fed egy elemzése szerint azonban éppen ez a konstelláció teszi lehetővé, hogy a dollár gyengülésén keresztül az amerikai gazdaság „kinője” a fizetési mérleg hiányát.
Az amerikai exportcikkek iránti keresletet segíti a világgazdasági élénkülés, ráadásul az olcsóbbá váló dollár jövedelmezőbbé teszi a kivitelt. Az atlantai közgazdászok úgy vélik: a világ vezető devizáinak kamatai közötti különbség minimum szinten van az elmúlt évekhez képest, s így nem szükséges, hogy az amerikai monetáris politika a saját eszközével, vagyis a magas kamattal továbbra is támogassa a dollárt.
Kín-e Kína?
A dollár azonban a vezető devizák közül az euróhoz képest gyengül a leginkább, nem pedig mondjuk az ázsiai fizetőeszközökkel szemben. Itt jön be a képbe Kína. Az amerikai kereskedelmi mérleg hiánya különösen szembeötlő, ha az ázsiai ország viszonylatában nézzük. A washingtoni törvényhozás erős nyomás alatt tartja a kormányzatot annak érdekében, hogy érje el: Kína hagyja a jüant felértékelődni. A jüannal szemben ily módon olcsóbbá váló dollár vonzóbbá tenné a kínaiak számára az amerikai termékek és szolgáltatások árát.
A Goldman Sachs befektetési bank egy elemzése úgy véli, középtávon valószínűleg elérhet sikereket ezzel kapcsolatban az amerikai diplomácia, s ez alátámaszthatja a dollár további gyengülésére vonatkozó várakozásokat. A jüan a dollárral szemben 2005 közepe óta körülbelül 5 százalékkal erősödött, ez a mérték azonban nem volt elegendő ahhoz, hogy megnyugtassa Washingtonban az olcsó kínai import egyenlegrontó hatása miatt érzett aggodalmakat.
Peking ugyan a diplomácia és a szólamok szintjén hangoztatja készségét az amerikaiakkal való együttműködésre, ám kivitele nyereségességének megőrzése nyilván fontosabb számára, mint az amerikai kereskedelmi mérleg helyzete. A kínai gazdaságra azonban szinte folyamatosan a túlhevülés rémképe vetül: az évi 10 százalék körüli gazdasági növekedés a belső kereslet és az infláció olyan megugrásával fenyeget, amely veszélyeztetheti a távol-keleti óriás stabilitását. Ennek elkerülése érdekében Peking valószínűleg enged majd valamelyest az amerikai nyomásnak, s vagy a fokozatos devizaliberalizálás vagy a jüan kamatok emelése – vagy mindkettő – révén engedi majd fizetőeszköze felértékelődését a zöldhasúval szemben.
A lassú ázsiai nyitással szemben azonban komoly ellenhatást fejthet ki, ha Kína devizatartalékainak diverzifikálására törekszik. A kínai kereskedelmi aktívum oda vezet, hogy a távol-keleti ország dollártartalékai megnőttek, s egyre nagyobb a valószínűsége, hogy Kína e hatalmas összeg – 1200 milliárd dollár – egy részét máshol parkoltatja majd, nem dollárban.
Folytassa euró!
A közgazdászok egyetértenek abban, hogy a dollár gyengülését egyedül az Európai Központi Bank (ECB) képes megállítani – ha akarja -, hiszen sem Kínának, sem pedig Japánnak ez egyelőre nem áll érdekében. Úgy tűnik azonban, a bank nem hamarkodja el a dolgot. A legnagyobb európai exportőr, Németország kivitelével nincs gond, az ottani cégek bírják a versenyt az euróval szemben gyengülő dollárral. Kérdés, meddig.
Hol van vajon az euró/dollár keresztárfolyamban – és az európai kamatszintben – az a pont, amikor az ECB már megnyugszik a gyors európai növekedés által generált inflációs veszéllyel kapcsolatban, s azt mondja: elég, most már ne az európai cégek vigyék el az erős dollár politikájába beleroppant amerikai fizetési mérleg kiigazításának terhét. Addig azonban a közös jegybank nyugodtan figyelheti, amint az erősödő euró visszafogja az inflációs veszélyt, s nem kell erőltetett ütemű kamatemeléssel erre rásegítenie.
Európában azonban, mint annyi más ügyben, e téren sem ilyen egyszerű a helyzet. Az ECB-nek a tisztán gazdasági kérdések mellett politikai szempontokat is mérlegelnie kell. Ilyen kulcskérdés a francia elnökválasztás is, bár a bank ezt nyilvánosan soha nem fogja elismerni. Közgazdászok becslései szerint egy éves átlagos 1,35 dolláros eurókurzus a francia gazdasági növekedést 1,6-1,8 százalékra lassítaná le a 2 százalékos szintről, míg 1,25 dolláros árfolyam szinten tartaná azt. Márpedig a gazdasági növekedés lefékeződése esetén vajmi kevés a remény arra, hogy a frissen hivatalba lépő, s tekintélye és népszerűsége kiépítésének éppen csak nekilátó új francia elnök belefogna az ECB által olyannyira óhajtott gazdaságszerkezeti reformokba.
