Úgy tesz a Fidesz, mintha most is hinne a csodában: adót és bérjárulékot kell csökkenteni, hogy kikerüljünk a súlyos egyensúlyhiányból. Ha ez igaz lenne, megszorításokra nem lenne szükség, sőt még az adók levonása utáni reálbérek azonnali növekedésével is számolhatnánk.
Közgazdász szakember számára evidencia, hogy az államháztartás és a folyó fizetési mérleg magas hiánya esetén, a kiadások arányos leszorítása nélkül adót csökkenteni öngyilkosság. A lakosság nagy része viszont hajlamos ezt elhinni. A legtöbben könnyen hisznek abban, ami hamarosan jobb életet ígér – akkor is, ha az ígéret hamis.
Erdõs Tibor akadémikus
Azt, hogy az adócsökkentés csak növelné a bajt, kétféleképpen is be lehet mutatni. Egyrészt a növekedési összefüggések alapján, másrészt a gyakorlatban végbemenő folyamatok megfigyelésével és elemzésével. Ha mondjuk az általános adóterhelést 40 százalékról 30 százalékra csökkentenék, akkor egyik évről a másikra 33 százalékos GDP-növekedés kellene ahhoz, hogy az adóbevételek reálértékben változatlanok maradjanak. Ilyen mértékű növekedésre egyetlen gazdaság sem képes. Minél nagyobb mértékű a csökkentés, annál gyorsabb növekedés tudná csak az adómérséklésből eredő bevételesést belátható időn belül kiegyenlíteni.
ELÉGTELEN MÉRTÉK. Persze, a termelés időnként nagyon gyorsan emelkedhet. Elsősorban akkor, ha előzőleg depresszió volt, és ezért jelentős a versenyképes kapacitástartalék. Nálunk ez jelenleg nem nagyobb néhány százaléknál. De még ha 10 százalékos lenne is, akkor is elégtelen mértékű outputnövekedésre számíthatnánk a szükségeshez képest.
A növekedési folyamatban – mivel ez hosszabb időszakot érint – nem a kapacitástartalékok a meghatározóak, hanem olyan tényezők, mint a technikai fejlődés, a beruházási ráta, a szakképzettség, a gazdasági ösztönzőrendszer, a beruházások hatékonysága. A Fidesznek igaza van abban, hogy átmenetileg sok függ az adómorál alakulásától. Az adó- és járulékmérséklés az adócsalás mértékét csökkentheti, a szürkegazdaságot alacsonyabb arányúra szoríthatja, ezért a GDP-nek kevésbé kell növekednie ahhoz, hogy az államháztartás a pénzénél maradhasson. De mekkora mértékű lehet a szürkegazdaság visszaszorulása? Erre maga az elmélet nem adhat megnyugtató választ, meg kell nézni, mi történik a gyakorlatban.
Nálunk két esetben történt – nem általános, hanem egyes adó- illetve járulékterhekben végrehajtott – radikális lefaragás. Az elsőt a Horn-kormány hajtotta végre 1995-ben: a társasági adót 36 százalékról 18 százalékra nyomták le. A másik csökkentést a Fidesz-kormányzat hajtotta végre, amikor a munkáltatók által fizetendő tb-járulékokat a kormányzási ciklusuk alatt több lépésben (kezdetben gyorsan, később lassabban) csökkentették, összességében 10 százalékponttal, 39-ről 29 százalékra. E két esettel azért érdemes foglalkozni, mert rajtuk tesztelhető a tehercsökkentés hatása, és mert Orbán Viktor rendre kiáll az adó- és járulékcsökkentés szándéka mellett.
A közgazdaságtan művelése egyebek közt azért nehéz, mert a legtöbb esetben, egyszerre több tényező fejti ki hatását valamely vizsgált folyamattal azonos vagy ellentétes irányban. Nem könnyű elkerülni az „ezután/tehát/ennek következtében” logikai hibáját. Pontosan ez a gond a hazai, eddig két esetben végrehajtott tehercsökkentéssel kapcsolatban. A társasági adó kulcsának felezését követően 1995-ben – még nem számolva az adómorál változásával – legalább három további, a társaságiadó-bevételt befolyásoló tényezővel kell számolni: az infláció erőteljes felgyorsulása; a Bokros-csomag végrehajtása miatt bekövetkező nagyarányú reálbércsökkenés; továbbá az állótőkék amortizációjának a felgyorsult infláció miatt erőteljesen megugró értéktelenedése. E három tényező a társaságiadó-bevételt részben nominálisan, részben reálisan növelte, míg az adókulcs felezése csökkentette (részletezve lásd külön).
A Fidesz-kormányzat által végrehajtott járulékcsökkentés esetében a képet az akkor már évek óta tartó erőteljes, és a kormányzási ciklus vége felé, főként a minimálbérek ismételt radikális emelése miatt még fel is gyorsuló bérnövekedés zavarja. A járulékbefizetés ugyanis közvetlenül függ a bérek alakulásától, és az utóbbinak megint semmi köze az adómorál változásához. Ahhoz, hogy a járulékcsökkentés hatásáról ne kapjunk hamis képet, a munkáltatók járulékfizetését korrigálni (osztani) kell az átlagbérek növekedési indexével. Ekkor azt látjuk, hogy amikor járulékcsökkentésre került sor, mindig esett a vállalatok által teljesített járulékbefizetés korrigált összege. Közel olyan arányban, amilyen mértékű volt a mérséklés. És amikor a járulékok százalékos nagysága nem változott, a legtöbb esetben lényegében változatlan maradt a munkáltatók által fizetett járulék korrigált összege is. Végeredményben, tehát 2002-ben, a vállalatok által ténylegesen befizetett járulékok nagyságának korrigált értéke csaknem 25 százalékkal lett kisebb, mint amekkora volt 1998-ban, a járulékok csökkentése előtt. A vállalatok csökkentett járulékterhe pedig alig több mint 25 százalékkal lett alacsonyabb 1998-hoz képest. Több mint meglepő az egyezés!
NEM KULCSLÉPÉS. Csak ez lehet a következtetés: a járulékteher enyhítése – ha nem esnek vissza a tb-alapok kifizetései – a csökkentéssel arányos deficitet okoz. Ez utóbbi tovább nő, ha a kiadások még emelkednek is. Márpedig azok emelkednek. Az alapok bevételeinek növekedése pedig szinte kizárólag a nominális és reálbérek akkor még gyors bővülése, és messze nem a szürkegazdaság visszaszorulása miatt következett be. Mindent összevetve, az adó- és járulékteher csökkentése semmiképpen nem tekinthető kulcslépésnek.
Amennyiben az adó- és járulékcsökkentés csak ronthatja az egyensúlyi helyzetet, akkor a megszorítások, valamint az államot és a nagy elosztási rendszereket hatékonyabbá tevő reformok nem hagyhatók el. De ekkor a jelenlegi kormányzat nem vádolható „népnyúzással”. Továbbmenve, a koalíciónál 2002-ben és 2006-ban is sokkal többet ígérő Fidesz, ha most kormányon lenne, ugyancsak drasztikus megszorításokra kényszerülne. Hiszen függetlenül attól, hogy ki kormányoz, az adócsökkentés nem lehet megoldás. Vagy „népnyúzó” lenne, mert Orbán Viktornak is „180 fokos fordulatot” kellett volna tennie, vagy még súlyosabb állapotba taszítaná a gazdaságot.
Semmit nem tudunk egy, a Fidesz által kidolgozott cselekvési programról a gazdasági egyensúly helyreállítására, a radikális adó- és járulékcsökkentés szándékán kívül. (Feltehetően az utóbbit titkolták annyira gondosan a választásokat megelőző kampányban – mint mondták azért, hogy az ötletet az MSZP el ne lopja.) Vagyis csak egyetlen, méghozzá egy lyukas garast sem érő ötletről tudunk. De akkor mi az erkölcsi alapja a harsogásnak, a miniszterelnököt bojkottáló komolytalan ki-be szaladgálásnak a parlament plenáris ülései során, és a politikai káoszkeltésnek? A bosszúvágy és a hatalomvágy nem lehet erkölcsi alap.
Növelhető-e a bevétel, ha javul az adómorál?
Folyó áron a társaságiadó-bevétel 1994-ben 76 milliárd, 1995-ben 91 milliárd forint volt. Változatlan áron viszont a bevétel 1995-ben csak 71 milliárd forint, vagyis kisebb az előző évinél! Azért nem sokkal kisebb, mert a reálbérek 12 százalékkal estek 1994-hez képest, ami a vállalatok profitját nagyon megemelte. Erre akkoriban minden elemzés rámutatott. Számításba véve a vállalati szektor által 1994-ben fizetett bérek és bérjárulékok összegét, ezenkívül a vállalati szektorban fizetett bérek arányát az itt adóztatható profithoz képest, továbbá, hogy a GDP reálértéke – főként az export húzóhatása miatt – nem lett kisebb 1995-ben, hanem csekély mértékben (1,0-1,5 százalékkal) még nőtt is, a reálbércsökkenésnek nagyarányú profitnövekedést kellett kiváltania! Ez utóbbi a 18 százalékos kulcsúra csökkentett társasági adó alapján legalább 20-23 milliárd forint többletbevételt hozott az államháztartásnak. Így a társaságiadó-bevétel reálértéke nem 76-ról 38 milliárdra, hanem csak 58-61 milliárd forintra csökkenhetett. Ennek a 20-23 milliárd többletnek viszont semmi köze nem volt sem a szürkegazdaság, sem az adómorál változásához. Ehhez jött még a harmadik bonyolító tényező hatása: mintegy 6,5 milliárd forintnyi adóbevétel, ami az amortizáció könyv szerinti leértékelődéséből adódott a megugró infláció következtében. (Emiatt ugyanis nagyobb a könyv szerint kimutatott profit, következésképpen a társaságiadó-bevétel.) Ha ezt hozzáadjuk a fenti 58-61 milliárdhoz, akkor már 64-67 milliárd forint bevétellel számolhatunk összehasonlító áron, s ez immár csak 4-7 milliárddal kevesebb, mint a tényleges társaságiadó-bevétel, a statisztikában nyilvántartott 71 milliárd forint, ugyancsak 1994-es áron. Legfeljebb ezt a 4-7 milliárd forint bevételt lehet az adókulcs csökkentésén alapuló adómorál javulásának következményeként minősíteni. Vagyis az adómorál – ha egyáltalán – csak elégtelen mértékben javult.
