Néhány hét leforgása alatt jelentős politikai átrendeződés színtere volt Közép-Európa – amiből azonban Magyarország ezúttal kimaradt. A szlovákiai, lengyelországi – és kisebb mértékben a csehországi – politikai „lépésváltás” (lásd külön), azon túl, hogy negatívan éreztetheti hatását az uniós tagállamok közötti kétoldalú kapcsolatokon, EU-szinten is hullámverést okozhat.
Slota, Meciar és Fico. A pozsonyi koalíciónak sem kell az eu kiközösítésétõl tartania.
A három országot természetesen semmi szín alatt nem lehet egy kalap alá venni. Annyi közös azonban mégiscsak van a prágai, pozsonyi és varsói fejleményekben, hogy Európa-szerte máris sokan attól tartanak: a változások kockára teszik az elmúlt évek figyelemreméltó gazdasági eredményeit, továbbá politikai feszültséget keltenek a szomszédkapcsolatokban, és uniós szinten is akadályozzák majd az együttműködést. Az események persze még túl frissek ahhoz, hogy máris európai dimenziót kaphatnának. Mindazonáltal Lech Kaczynski lengyel köztársasági elnök találgatások szerint azért mondta le a napokban sértődötten a részvételét a soron következő francia-német-lengyel háromoldalú csúcstalálkozón, mert egy német lapban szatirikus írás jelent meg róla. Varsó és Berlin viszonya az incidens nyomán immár sokadszor süllyedt fagypont alá, ami mindenképpen figyelmeztető jel. Az Európai Bizottságot egyelőre olyan praktikus kérdések foglalkoztatják, hogy miként szorítsa le például a mobiltelefon-társaságok roaming tarifáit, ez azonban a Figyelőnek nyilatkozó brüsszeli tisztviselők szerint nem jelenti azt, hogy a testület ne követné éber figyelemmel a közép-európai politikai hangsúlyváltást.
Régiós felfordulás
Három közép- és kelet-európai ország leg-utóbbi kormányzati fejleményeit uniós politikai és gazdasági körökben nem kis ellenérzéssel fogadták.
CSEHORSZÁG. A júni-us eleji parlamenti választásokon az euroszkeptikus jobboldal, azaz a Polgári Demokratikus Párt (ODS) győzött. S legalább ilyen fontos, hogy a jobb- és a baloldal között a 200 fős törvényhozásban 100-100 mandá-tumos patthelyzet alakult ki.
LENGYELORSZÁG. A keresztény-konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) pártjának tavaly őszi győzelme után ugyan előbb Kazimierz Marcinkiewicz ülhetett a kormányfői székbe, akinek liberális gazdaságfelfogása még garanciát jelentett az ország felelős vezetésére, két héttel ezelőtti lemondása azonban gyökeresen megváltoztatta a helyzetet. Utódja Jaroslaw Kaczynski, a szintén tavaly ősz óta „regnáló” Lech Kaczynski államfő ikertestvére, márpedig a Kaczynski-fivérek Lengyelország befelé fordulását és már-már megszállottan az erős nemzetállamot ambicionálják.
SZLOVÁKIA. A június közepi voksolás nyomán olyan politikai helyzet teremtődött, amely a győztes szociálde-mokraták kormányra kerülése csak egy módon volt kivitelezhető, azaz megalakult a populista és szélsőséges pártokat is magában foglaló „katasztrófakoalíció”.
Pozsonynak ezzel együtt kormányszinten nem kell az EU kiközösítésétől tartania. Az ugyanis egy ízben – amikor a náci eszmék éltetésétől sem visszariadó Jörg Haider szélsőségesen populista és idegengyűlölő pártja, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) 2000-ben Ausztriában bekerült a kormányba – már látványosan csődöt mondott. Az Európai Unió az akkori tapasztalatokból okulva úgy döntött, hogy színezetük és előéletük helyett a jövőben konkrét tetteik alapján ítéli meg a kormányokat, és csak akkor hoz ellenük szankciókat – például függeszti fel a szavazati jogukat -, ha tényleg vétettek az unió alapértékei, így például a kisebbségi jogok ellen. Érdekes módon az EU moderáló hatása eddig működött, hiszen Haidertől kezdve a végletesen populista lengyel Andrzej Lepperig felelős kormánypozícióban minden politikus száműzte szótárából a felbujtó nyilatkozatokat, és megpróbál európai módon viselkedni. Egyes elemzők éppen ezért egyáltalán nem lennének meglepve, ha fonák módon Szlovákiában a következő időszakban némiképp csitulnának a magyar kisebbség elleni verbális kirohanások.
PRAGMATIZMUS. Egészen más eset Csehország, ahol legfeljebb uniós perspektívából adhat okot aggodalomra az, hogy a jelenlegi – az európai integráció mélyítésével szemben komoly fenntartásokat hangoztató Václav Klaus elnök fémjelezte ODS, illetve a párt által vezetett – jobboldali kormánykoalíció baloldali elődjénél esetleg kevésbé konstruktívan együttműködő uniós partner lesz. A cseh jobboldal vezető ereje azonban máris kézzelfogható tanújelét adta pragmatizmusának. Az egyik koalíciós partner, a kereszténydemokraták kezdeményezésére ugyanis az ODS a következő európai parlamenti választások utáni időszakra halasztotta részvételét egy, a brit konzervatívok által kezdeményezett új euroszkeptikus frakcióban, amely az EP legerősebb pártcsoportjából, a jobboldali Európai Néppártból válna ki.
Uniós nézőpontból minden kétséget kizáróan a friss lengyelországi fejlemények a legnyugtalanítóbbak. Azzal, hogy az ország erős emberének tartott Jaroslaw Kaczynski lép az „őskonzervatív” kormánykoalíció élén eddig ügyesen lavírozó, az EU-ban is népszerű Kazimierz Marczinkiewicz helyére, Varsóban teljessé válik a Kaczynski-uralom. Csakhogy a Kaczynski-fivérek nem csupán kérlelhetetlen kommunistaellenességükről ismertek, hanem arról is, hogy meglehetősen bizalmatlanok a külvilággal szemben, s az EU-t is kizárólag a vélt lengyel nemzeti érdekek optikáján keresztül szemlélik. Ennek illusztrálására gyakran idézik Lech Kaczynski államfő egyik korábbi kijelentését, miszerint az egyetlen dolog, amit Németországból ismer, az „a köpőcsésze a frankfurti repülőtér egyik vécéjében”. Nem árul el sok jót a lengyel fivérek demokrácia felfogásáról az sem, ahogy „a krumpli-botrányt” kezelik. Jaroslaw, az újonnan kinevezett kormányfő azt követelte Berlintől, hogy tegyen lépéseket a német Tageszeitunggal szemben, amely egy kíméletlenül szatirikus írásában „lengyel újkrumplinak” titulálta testvérét, az államfőt. A német kormány a sajtószabadság nevében visszautasította a követelést, a nemzetközi sajtó pedig máris a Mohamed prófétáról közölt dán karikatúrák iszlám világbeli fogadtatásához hasonlítja a lengyel reakciót.
MAGYAR STABILITÁS. A külső szemlélő számára a visegrádi országok közül ez idő tájt a legnehezebb gazdasági helyzetben lévő Magyarország tűnhet politikai értelemben a legstabilabbnak. Ráadásul kiigazító intézkedései révén hosszú távon az új Gyurcsány-kormány akár vissza is szerezheti az európai gazdasági és pénzügyi döntéshozói körök mára eljátszott bizalmát. Ettől egyelőre Magyarország igen messze van, ahogyan az elmúlt hetekben a régió többi országa is távolabb került az európai főáramlattól. Ráadásul, bár a bonyolult politikai háttér a liberális lengyel gazdaság teljesítményén eddig nem éreztette hatását. Varsóban azonban sokan attól tartanak, hogy az új kormányfő bigottsága a gazdaságban is nagyobb állami beavatkozáshoz vezet, veszélybe sodorva az eddigi eredményeket. Hasonlóképpen a gazdasági vívmányok elvesztésével kapcsolatos félelmek Szlovákia esetében is érezhetők, pedig az ország az elmúlt években igazi európai sikersztorinak számított. Persze, miként az osztrák példa figyelmeztet: nem pártjaik előélete, hanem konkrét tetteik alapján ajánlatos megítélni az egyes kormányokat.
Varsói ikerokrácia
Lolka és Bolka – a lengyel sajtó az elmúlt napokban gyakran hasonlította a két jól ismert razfilmhős fiúcskához az országban hatalomra került ikerpár két tagját, az államfő Lech Kaczynskit és július 11-én miniszterelnökké kinevezett fivérét, Jaroslawot. Sőt, akadt olyan publicista is, akinek a Kaczynski-testvérek az ókori Róma mondabeli alapítóit, Romulust és Remust juttatták az eszébe. Mi tagadás, Kazimierz Marcinkiewicz miniszterelnök július 7-én bejelentett lemondása és az új kormányfő hivatalba lépése pikáns helyzetet teremtett Varsóban: nincs a világon még egy hely, ahol jószerivel csupán egy, az arcát ékesítő anyajegy és egy jegygyűrű különböztetné meg a köztársasági elnököt a miniszterelnöktől.
A Kaczynski-ikrek.
A helyzet ellentmondásosságával nyilván Jaroslaw Kaczynski is tisztában van, hiszen, bár az általa vezetett Jog és Igazságosság (PiS) párt megnyerte a tavaly szeptemberi választásokat, miután a fivére néhány héttel később az elnökválasztáson diadalmaskodott, ő maga visszalépett a kormányfői kinevezéstől. Így lett a mindaddig szinte ismeretlen 47 éves fizikus, Kazimierz Marcinkiewicz a kormányfő. Utóbbi azonban elkövette azt a hibát, hogy az ikrekénél mérsékeltebb politikai – és liberálisabb gazdaságpolitikai – irányvonalat követett, sok kérdésben pedig nyíltan szembeszegült hatalomra juttatóival.
Marcinkiewicz helyzete egyre tarthatatlanabbá vált. Hivatalosan azt követően kényszerült távozásra, hogy nem egyeztetett a PiS-elnök Jaroslaw Kaczynskivel pénzügyminisztere, az ügynökvádak miatt lemondott Zita Gylowska utódjának személyéről, azaz „saját szakállára” nevezte ki Pawel Wojciechowkskit, korábbi gazdasági tanácsadóját. Ez azonban alighanem ürügy volt csupán. Az igazi ok sokkal inkább az lehetett, hogy a hírek szerint Marcinkiewicz a színfalak mögött az ellenzéki Polgári Platform (PO) vezetőivel alkudozott: állítólag arról tárgyalt, hogy mintegy félszáz társával együtt átigazolna a PO soraiba. Ez a jelenlegi lengyel parlamenti erőviszonyok alapján azonnali hatalomváltást jelentett volna. A kiugrási kísérlet azonban félresiklott, és kormányváltás helyett az ikrek pozíciója erősödött meg. Más kérdés, hogy a rendkívüli népszerű távozó kormányfőről a Kaczynski-fivérek vezette PiS nem szívesen mondana le, ezért leváltásakor bejelentették, hogy a párt a közelgő önkormányzati választásokon őt jelöli a varsói főpolgármesteri posztra.
Marcinkiewicz távozása komoly fordulatot hozhat Varsó kül- és gazdaságpolitikájában. A pénzügyi tárcát Jaroslaw Kaczynski kormányában „megöröklő” 34 éves Stanislaw Kluza máris értésre adta: nem tekinti sürgetőnek az államháztartás reformját, éppen ezért első számú célja nem a költségek visszafogása, sokkal inkább a szociális helyzet javítása. Való igaz, a lengyel gazdaság az idei első és második negyedévében egyaránt 5,4 százalékkal bővült, az államháztartás deficitje pedig tavaly mindössze a GDP 2,5 százaléka volt. Sőt, Varsó ma az eurótagság feltételeként megállapított valamennyi maastrichti kritériumot teljesíti. Ideálisabb körülményeket tehát kívánni sem lehetne ahhoz, hogy nekilássanak a szociális ellátó rendszerek átalakításához.
A váltás azonban egyelőre az Európai Bizottság aggodalmait látszik igazolni: a politikai folyamatok láttán Brüsszel bizonytalannak tartotta a lengyel konvergencia-programban – a nyugdíjpénztári korrekciót figyelembe véve – 2006-ra megfogalmazott 2,6 százalékos, 2007-re pedig 2,2 államháztartási deficitcél tarthatóságát. A bizottsági értékelés szerint a 2005-ös hiánycsökkenés hátterében részben egyszeri hatások (az adóbevételek vártnál nagyobb mértéke, illetve a kiadások tervezettnél alacsonyabb alakulása) állnak. Emellett a jövő évek költségvetését nagymértékben befolyásolják olyan felelőtlen ígéretek – például külön nyugdíj biztosítása a bányászoknak -, amelyek az elkövetkezőkben a politikai népszerűség érdekében várhatóan egyre gyakoribbakká válnak majd.
WISNIEWSKI ANNA
