Szokatlan fordulatot vett január végén a gyógyászati segédeszközöket gyártó Rehab Rt. privatizációja. Noha az 50 százalék plusz egy szavazatnyi részvénycsomagra kiírt egyfordulós pályázatot a dunavecsei Mobil Petrol 2000 Kft. és az A.W.W. Impex Kft. alkotta MPW konzorcium nyerte, a társaság munkavállalói szervezete élt elővételi jogával, és kifizette a nyertes által ajánlott 750 milliós vételárat. Így a cég a már 1997 óta kisebbségi tulajdonhányadot birtokoló, a menedzsereket és a munkavállalókat tömörítő konzorciumé lett.
Ez akár mindennapos eset is lehetne, a munkavállalói résztulajdonosi program (MRP) intézménye azonban privatizáció kapcsán ma már szinte soha nem kerül szóba. Holott a kilencvenes évek elején az angolszász gyakorlatból átemelt módszer elvileg azt a célt szolgálta – és szolgálná ma is -, hogy a befektetők mellett a dolgozók is hozzájuthassanak az állami és önkormányzati vagyonelemekhez. Ehhez pedig árkedvezményeket és Egzisztencia-hitelt (E-hitelt) is kaphattak az önkéntesen létrehozott, jogi személyiséggel rendelkező, a társaság állami tulajdonát megszerző munkavállalói csoportok, azaz az MRP szervezetek. E kölcsön forrását eleinte a Német Szövetségi Köztársaság, majd az 1990-ben létrehozott Egzisztencia Alap biztosította. Utóbbi a Németországtól a hazai vállalkozások bővítésére kapott kölcsönt, valamint a Magyar Nemzeti Bank által nyújtott refinanszírozási hitelt egyesítette. A jegybank 3 százalékos kamatért a kereskedelmi bankok rendelkezésére bocsátotta a hitel összegét, azok rátettek még úgy 4 százaléknyi kezelési költséget, így az összesen 7 százalékos kamatú hitel a kétszámjegyű infláció éveiben barátinak számított.
ALVÓ LEHETŐSÉG. Bár a rendszerváltás óta több módosításon is átestek a vonatkozó jogszabályok, az MRP konstrukció ma is létezik. A dolgozók így jelenleg is kedvezőbb feltételekkel szerezhetnek állami tulajdont: személyenként az éves minimálbér másfélszeresének megfelelő vételárkedvezményt kaphatnak, legfeljebb az ár felének mértékéig. Ezt pedig 5-15 éves futamidejű E-hitel igénybevételével egyenlíthetik ki. A kereskedelmi bankok azonban ma már nem tudnak kedvezményes hitelt folyósítani. A refinanszírozás ugyanis 2001 óta a Magyar Nemzeti Banktól átkerült a Magyar Fejlesztési Bankhoz (MFB), amely csak kormányutasításra nyújthat ilyen kölcsönt, erre azonban öt év alatt egyetlen esetben sem került sor.
Részvétel kontra vagyonátjátszás
Miközben papíron a munkavállalói tulajdonszerzést támogatta az állam, előfordult, hogy leleményes befekte-tők használták ki az idevágó kedvezmé-nyeket. Mivel E-hitelt gyakorlatilag nem kap a dolgozói szervezet, a külföldi tulajdonos rövid lejáratú, kamatmen-tes hiteléből veszi meg a még állami kézben lévő részvényeket. Persze nem felebaráti szeretet motiválja a segítségnyújtást. A hitelnyújtó jutányos áron segítheti tulajdonhoz a munkavállalókat, ugyanis a kölcsön visszafizetésére pár éven belül semmi esély nincs, annak lejártakor a külföldi aprópénzért, a valós értéknél lényeges kedvezőbb áron kaparinthatja meg az MRP tulajdont.
Az E-hitel törvényi szabályozása ezzel szemben nem tenné lehetővé, hogy az MRP szervezet közvetítőként működjön közre állami tulajdon adásvételében. Kimondja ugyanis, hogy a 10-15 éves futamidő alatt a munkavállalók nem ruházhatják át a tulajdonjogot. Ha tehát működne az E-hitel intézménye, akkor pár év alatt nem kerülhetne harmadik szereplő kezére a dolgozói tulajdon, hiszen az érdeklődőknek ki kellene várniuk a hitel lejártát.
Önmagában persze nem a befektetők élelmességével van a baj, hanem azzal, hogy a törvény szellemével és az MRP-k létrehozá-sának céljával ellentétes, ha a munkavállalók helyett külső befektetőhöz kerül „akciós” áron a volt állami tulajdon, ezzel végső soron az adófizetőket megkárosítva.
A nemzetközi gyakorlatban az MRP szervezetek már korábban is magántulajdonban működő, felszámolásra vagy végelszámolásra váró cégben szereznek tulajdont, céljuk a hosszú távú vagyonkezelés. Az is gyakori, hogy a családi vállalkozás visszavonuló tulajdonosa a konkurencia helyett inkább munkatársainak adja el a részesedését. Magyarországon ezzel szemben a módszer elsősorban privatizációs technikaként élt. A kilencvenes évek első felében csaknem 300 vállalat mintegy 80 milliárd forint értékű vagyona került dolgozói tulajdonba. A részvényvásárlást sok cégnél egyfajta szociális juttatásnak tartották, kárpótlásul kínálva azt az átmenet terheit viselő munkatársaknak. Ők pedig „kényszertulajdonosokként” legtöbbször nem is igényeltek beleszólást a stratégiai döntésekbe, az MRP-ben munkahelyük megtartásának eszközét látták. E gyakorlat kialakítása időben egybeesett a rendszerváltással, s ez a helyzet aztán alapvetően meghatározta a jogszabályalkotást és a szereplők viselkedését is.
Míg az első, 1992-ben elfogadott MRP törvény komoly kedvezménnyel és intézményesen juttatta többségi tulajdonhoz a nagyvállalatok dolgozóit, a három évvel későbbi privatizációs törvénnyel bevezetett egyszerűsített magánosítás célja az állam nyakán maradt, eladhatatlan vállalatrészek értékesítése volt. Ekkoriban került belső tulajdonba számos, kedvezőtlen pénzügyi helyzetben lévő cég. A jogi szabályozás a hitelfelvevők kezét is megkötötte: a tartozás ideje alatt a részvényeket még egymás között sem értékesíthették. Így a tulajdonosi szerepből mindössze a szavazati jog maradt, a nyereséget pedig fejlesztés helyett hiteltörlesztésre kellett fordítani. Egy 2002-es módosítással lazítottak ugyan a törvény szigorán, a privatizáció azonban addigra érdemben már lezajlott.
SZAKMUNKÁS-TULAJDONOS. A munkavállalói tulajdonban lévő cégek kezdetben jól gazdálkodtak. A Foglalkoztatási Hivatal két munkatársa, Boda Dorottya és Neumann László által készített kutatások szerint az MRP-s cégek árbevétele a kilencvenes évek közepén folyamatosan növekedett, jövedelmezőségük pedig jobb volt, mint más vállalatoké. A felvett hitel visszafizetése általában nem okozott gondot, már csak azért sem, mert – legalábbis a törlesztés időszakában – e cégek nyereségesek voltak. Ám amint azt Rajné Adamecz Ildikó, a BDO Forte hazai tulajdonú könyvvizsgáló cég pénzügyi tanácsadási igazgatója hangsúlyozza, a beruházások rendszerint háttérbe szorultak, akár teljesen el is maradtak, éppen abban az életciklusban, amikor fejlesztési forrásra lett volna leginkább szükség. Ennek következtében a tulajdonos-dolgozók a hiteltörlesztés lejártát követően sok esetben eladni kényszerültek részesedésüket. A működő MRP-k száma folyamatosan csökken, bár még jelenleg is száznál több létezik belőlük (lásd a grafikont). Boda Dorottya, a Foglalkoztatási Hivatal kutatórészlegének tudományos tanácsadója úgy látja, hogy a dolgozói tulajdonnak elsősorban a munka-intenzív iparágakban van létjogosultsága. Akkor működik jól az MRP – külföldön is és itthon is -, ha bizalom és szoros munkakapcsolat van a vezetés és a munkavállalók között. Ennek előfeltétele, hogy szakmunkások, képzett szakemberek dolgozzanak a vállalatnál. Akkor tud fennmaradni egy belső tulajdonú cég, ha sikerül egy, a tőkeerős konkurenciától védett piaci szegmenst találnia – mint például a Pécsi Geodéziai és Térképészeti Kft.-nek -, vagy ha képes versenyelőnyt faragni a szaktudást, szakképzett kétkezi munkát igénylő tevékenységből – amint az a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. esetében működött. A Figyelő felvetésére reagálva Boda Dorottya elmondta: bár a herendi gyár mostanság bajban van, ez a helyzet a hasonló profilú cégekkel is. A nehézségek ellenére a vállalat esete jól példázza, hogy az MRP konstrukcióval a vállalati tulajdon egy része tartósan a dolgozók kezében maradhat.
FEJNEHÉZSÉGI ELV. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a munkavállalói tulajdon mögött általában aktív állami támogatás áll. Boda Dorottya szerint érthető az E-hitel elérhetetlensége miatti bosszúság, de előremutatóbb volna a számos uniós tagállamban bevált adókedvezmény alkalmazása mind az MRP szervezetben részt vevők személyi jövedelemadója, mind pedig a vállalat nyereségadója tekintetében. Külföldön egyébként a „fejnehézségi elv” alapján az állami kedvezményeket automatikusan elvonják, ha a részvények 30 százaléka a munkavállalóktól a menedzsment kezébe kerül.
Nyugaton emellett azt is felismerték, hogy a dolgozói tulajdon segítségével tőkejövedelem juttatható olyan rétegek számára, amelyek egyébként csak bért, majd pedig nyugdíjat kapnak. A francia modellben például együttműködnek a nyugdíjalapok, bankok és szakszervezetek is. Bár a multik révén nálunk is terjed a részvényjuttatás gyakorlata, a hazai kis- és középvállalkozások nemigen követik a példát. Állami akarat pedig egyelőre nem mutatkozik a dolgozói tulajdonszerzés támogatására.
Három példa
HERENDI PORCELÁNMANUFAKTÚRA RT. A egykori Állami Vagyonkezelő Rt. és a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. között 1992-ben létrejött, 643 millió forint névértékű állami tulajdonú részvénycsomag adásvételére vonatkozó megállapodás szerint a részvények ellenértéke 750 millió forintnak felelt meg. Bár a részletfizetés határideje a megállapodás szerint 1998. június 30-a volt, az MRP szervezet már 1994 októberében teljesítette fizetési kötelezettségét. Emellett 1993 augusztusáig további, 262 millió forint névértékű állami tulajdonú részvénycsomag került a tulajdonába. A porceláncég alapító okirata kimondja, hogy a társaság részvényei kizárólag az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt., a társasággal munkaviszonyban álló munkavállalók, a vállalat nyugdíjasai, MRP szervezete, illetve közvetlenül a cég által szerezhetők meg, csak közöttük forgalomképesek és ruházhatók át. A jelenleg 1293 főt számláló MRP szervezet a társaság jegyzett tőkéjét kitevő teljes részvénycsomagból 30 százalékkal részesedik; 25 százalék plusz egy részvény tartós állami tulajdonban van, a többit a cég MRP-n kívüli munkavállalói birtokolják.
HUNGEXPO ZRT. A Hungexpo 2004-es pályázati kiírása rögzítette, hogy a privatizációs törvény alapján az ÁPV Rt. a társaság állami tulajdonban lévő részvényeiből, az alaptőke és az összes szavazatok 5 százalékát megtestesítő névre szóló törzsrészvényt ajánl fel kedvezményes megvásárlásra a munkavállalóknak. Az egyénileg igénybe vehető kedvezményösszeg nem haladhatta meg a szerződés aláírásakor érvényes országos éves minimálbér 150 százalékát, azaz az 1 millió 26 ezer forintot. Az ÁPV Rt. vételi felajánlása szerint a dolgozók jogosultak voltak egyénileg és szervezett formában „MRP-részvényt” vásárolni. A Hungexpónál – a működő üzemi tanács és munkástanács egyetértésével és támogatásával – mindkét lehetőséget meghirdették. Az egyéni vásárlás lehetőségével senki nem kívánt élni. Az MRP szervezetben történő vásárlásról egy híján mind a 219 tag nyilatkozott. A vételár utolsó tételét 2005 decemberében rendezték.
PÉCSI GEODÉZIAI ÉS TÉRKÉPÉSZETI KFT. A 2006-ban meghirdetett kisebbségi vagyonelemek értékesítése során a cég MRP szervezete élt elővásárlási jogával, s így jutott hozzá a 36,4 százalékos, 46 millió forint névértékű üzletrészhez. A vételár 48,8 millió forint volt, a szerződéskötés 2006 májusában történt.
