– A közhiedelemmel szemben Európa a globalizáció egyértelmű haszonélvezője – mondja Günter Verheugen, az Európai Bizottság iparpolitikáért felelős tagja, volt bővítési biztos. Ön szerint válságban van az unió?
– Tagadhatatlan tény, hogy tavaly, amikor Franciaország és Hollandia elutasította az EU-alkotmányt, súlyos válságban voltunk. Úgy gondolom azonban, hogy lassan, de biztosan kijutunk a krízisből. A helyzet ma sokkal jobb, mint tavaly volt. Nem szabad ugyanakkor megfeledkeznünk arról, hogy a válságot előidéző okok továbbra is léteznek, Európa gazdasági jövője továbbra is formálódóban van. Ilyen kontextusban hogyan várhatnánk el az emberektől, hogy ne érezzenek bizonytalanságot jövőjükkel kapcsolatban?!
– E félelmek sokszor a bővítés elutasításában jelentkeznek, miközben intézményi oldalról a bővítés az EU egyetlen sikertörténete.
– A bővítés jelentős siker volt. Ami történt, visszafordíthatatlan. Az új tagállamok stabil demokráciák, nyitott társadalmak és piacgazdaságok. Gazdasági tekintetben olyan helyzetet látunk, amelyben mindkét fél jól jár, vagyis ebben a játszmában csak nyertesek vannak.
– Akkor a közvélemény miért ítéli meg ennyire ellentmondásosan a folyamatot?
– Mert nagyon gyengék voltunk a bővítés eladásában. És amikor azt mondom, „voltunk”, akkor egyszerre gondolok az unió és az egyes tagállamok szintjére.
– Sokan a bővítést teszik felelőssé azért is, hogy nyugati vállalatok keletre telepítik át termelésüket. Ön személy szerint pozitív vagy negatív jelenségnek ítéli a telephely-áthelyezést?
– Normálisnak, teljesen normálisnak. Az ezzel kapcsolatos aggályok számomra alaptalannak tűnnek. A régi tagállamokból az újakba irányuló működőtőke-áramlás nagyon korlátozott: az Európában és az Egyesült Államokban megvalósuló összes külföldi működőtőke-befektetésnek csupán 1,5 százalékát teszi ki. A munkamegosztás természetszerűleg folyamatosan változik, akár van bővítés, akár nincs. Mindez inkább a globalizációs folyamat következménye. Európának, mint kontinensnek a maga erős exportorientációjával nyitott piacokra van szüksége, és élére kell állnia a nyitott piacok politikájának. Nyilvánvaló azonban, hogy a gazdasági integrációnak, a piacnyitásnak és a kereskedelmi liberalizációnak nemcsak nyertesei, hanem vesztesei is vannak. A globalizálódott világ egyik jellegzetessége, hogy míg a haszon országos és regionális szinten jelentkezik, addig a gondok helyi szinten merülnek fel. De nem óvhatjuk meg az embereket a változásoktól oly módon, hogy túlzott védelmet biztosítunk számukra. Annyit tehetünk, hogy segítünk nekik felkészülni a szerkezeti változásokra.
– Ez nem vigasztalja azt, aki éppen elveszíti a munkáját.
– Ha valaki elveszíti a munkáját, az kétségtelenül fájdalmas tapasztalat. De ott az érem másik oldala is, hadd mondjak egy példát. Egy száz százalékban Németországban előállított autót az emberek nem tudnának megvenni, mert nagyon drága. Ebben az értelemben tehát az autóalkatrész-gyártás kihelyezése nemcsak a német ipar, hanem a német fogyasztók érdeke is. (Az interjú az Új munkamegosztás Európában című müncheni gazdasági konferencián készült – a szerk.)
– Ahhoz, hogy Európa versenyképes maradhasson, a tagállamoknak meg kellene reformálniuk munkaerőpiacukat és jóléti rendszerüket. Ön hogyan vélekedik az európai jóléti államok jövőjéről?
– Először is lássunk világosan. A globalizációért nem lehet a kínaiakat vagy az indiaiakat felelőssé tenni. A globalizációt mi hoztuk létre, mi profitálunk belőle, ez a mi politikánk. Nem hibáztathatjuk a kínaiakat azért, mert kihasználják a globalizáció kínálta lehetőségeket. A probléma az, hogy új technológiai és gazdasági szuperhatalmak alakultak ki az olcsó munkaerőre építve, és Európának versenyeznie kell velük. De a közkeletű vélekedéssel ellentétben az európaiak a nyertes oldalon vannak, nem a vesztesen. A félelmeket részben az táplálja, hogy néhány ázsiai országban rendkívül magas a növekedési ráta. Ezek a feltörekvő piacok azonban nemcsak kihívást jelentenek számukra, hanem az óriási piac lehetőségét is kínálják vállalatainknak. Az európaiak ragaszkodnak a magas életszínvonalhoz, de ez csak akkor tartható fenn, ha fel tudjuk venni a versenyt a feltörekvő piacokkal.
– Mit tehet ennek érdekében az Európai Bizottság? Önök közzétették a növekedésre és a munkahelyteremtésre vonatkozó, egyszer már megbukott lisszaboni stratégia új, módosított változatát, de mintha feszültség lenne egyfelől a bizottság tetszetős projektjei, másfelől a tagállamok reformellenessége között.
– Nem, ezzel nem értek egyet. Először is szögezzük le, hogy a bizottság egyértelműen a fejlődés hajtóereje. Megvan a növekedést és a munkahelyteremtést célzó, átírt lisszaboni stratégia. Tisztában kell lenni azzal, hogy stratégiánk nem rövid, hanem hosszú távra szól. Új vonása, hogy fókuszáltabb az előzőnél: megneveztük azokat a konkrét intézkedéseket, amelyek hozzásegítenek a gyorsabb növekedéshez. Ide tartozik az innováció és az oktatás erősítése, a bürokrácia csökkentése, a kutatás-fejlesztési kiadások emelése, és az egységes belső piac megteremtésének végigvitele. Emellett most már világosan megoszlanak a feladatok az EU és a tagállamok között. Nyilvánvalóan vannak bizonyos reformok, amelyeket a tagállamoknak kell végrehajtaniuk – ilyen például a munkaerőpiac rugalmasabbá tétele.
– Mi a garancia arra, hogy e növekedési és munkahely-teremtési stratégia megvalósítása hatékonyabb lesz, mint a korábbi lisszaboni stratégiáé?
– Úgy látom, ma sokkal erősebb a reformakarat. Az unió bizalmi válsága nem maradt észrevétlen az európai politikusok számára. Az emberek eredményeket várnak, úgyhogy nekünk hoznunk kell azokat. Az én megítélésem szerint az új stratégia első éve sikeres volt. Jó úton haladunk. Most nem több beszédre, hanem több cselekvésre van szükség.
– Néhány régi tagállam megnyitotta munkaerőpiacát 2006. május 1-jén, de a többség még mindig zárva tartja azt. Gazdaságilag nem ésszerűtlen ez?
– A munkaerőpiaccal kapcsolatos döntés korántsem tisztán gazdasági megfontolásokon alapult. Politikai kompromisszum volt a csatlakozási tárgyalások során. Mi lett volna az alternatíva? Ha nincs az átmeneti időszak, Magyarország és a többi kilenc ország csatlakozását el kellett volna halasztani. Ezért nem tudom elfogadni az úgymond másodosztályú tagságról szóló panaszokat. Az általános szabály az, hogy a munkaerőpiacok nyitottak, de a tagállamok átmenetileg tehetnek kivételeket e szabály alól. Teljesen világos, hogy a legtöbb tagállam a maga piacának megnyitása felé halad. Ám ismétlem, az átmeneti időszak bevezetése a 25 kormány közös politikai döntése volt.
