Gazdaság

Mernek nagyot álmodni?

Nagykoalíció létrehozása tűnik a legvalószínűbbnek a szeptember 18-i német választások nyomán, ilyen formáció azonban aligha vállalkozik átfogó reformokra.

Jézust kiáltják az emberek, mégis Barabás neve hallik ki a tömegből Karinthy Frigyes novellájában, a tömegpszichózis hatásmechanizmusának irodalmi leírásában. Valami hasonló történhetett a németekkel is a szeptember közepi parlamenti választásokon: elvben a nagy többség reformokat akart. A németek készek a változásra, hirdette legalábbis a szavazásokat megelőző közvélemény-kutatása alapján a Der Spiegel. A válaszadók közel háromnegyede állt ki amellett, hogy további reformok révén Németország visszanyerheti régi gazdasági erejét. Jóval nagyobb arányban mutatkoztak hajlandónak személyes áldozatot is vállalni (hosszabb munkaidőt, ideiglenesen befagyasztott béreket, magasabb hozzájárulást a tb-kiadásokhoz) ennek érdekében, mint egy hasonló felmérésen hét évvel korábban. Azután az urnáknál leadott szavazataikból olyan helyzet rajzolódott ki, amelyben teljesen valószínűtlen, hogy akár az egészségügy, akár a nyugdíjellátás, akár munkaerőpiac rugalmasabbá tétele terén el lehetne mozdulni az átfogó átalakítások irányába.


Mernek nagyot álmodni? 1

Schröder és Merkel. Két kemény ego feszül egymásnak, hogy a másikat politikailag likvidálja.

MI KELL MÉG? A választások előtti hetekben ismét a jóléti propagandára váltó Gerhard Schröder kancellár pártjára, a szociáldemokratákra (SPD), a keletnémet ex-kommunistákból és a nyugatnémet balosokból álló Baloldali Pártra, valamint a Zöldekre leadott több mint 50 százaléknyi szavazat azt jelzi: a németek többsége a Hartz-programok munkaerő-piaci átalakításai után valójában nem akar több változást. „Soha korábban nem kaptunk még ilyen támogatást a tudomány, az üzleti élet és a média részéről – kesergett ezek után Angela Merkelnek, a CDU/CSU kancellárjelöltjének egyik közeli bizalmasa a Wirtschaftwochéban -, mi kell még, hogy változtatni lehessen?”

Egyszerű a válasz: leginkább egyértelmű többség a Bundestagban. És ez az, ami nem adatott meg sem a jelenlegi középbal (szociáldemokrata-zöld) koalíciónak, sem a kihívónak, a kereszténydemokrata/keresztényszociális uniópártok (CDU/CSU), illetve a liberális szabad demokraták (FDP) szövetkezésének. Átállni egyik kisebb partner sem akar a másik oldalra, a Baloldali Párt sehol nem jöhet szóba szövetségesként. Patthelyzet. A jövő hét végén ugyan Drezdában egy képviselőjelölt halála miatt pótválasztásokat tartanak, ez azonban érdemben már nem változtathat a kialakult erőviszonyokon, mindössze időt biztosít az elhúzódó koalíciós alkudozásoknak. (Választásjogi problémákat vetne fel, ha előtte alakulna meg az ország irányítására hivatott új pártformáció.) A másik kritikus időpont viszont november eleje: addig kell az új parlamentnek megválasztani Schröder utódját. A legkésőbb október 18-ig összeülő új Bundestag képviselőinek két hetük van arra, hogy abszolút többséggel dűlőre jussanak, utána viszont már a relatív többség is elegendő. Ez utóbbi esetben viszont Horst Köhler államfőnek hét nap áll a rendelkezésére eldönteni, megadja-e a kancellári kinevezést, avagy új választásokat ír ki.

A német alkotmány ezen 63. paragrafusának finomságaiból következik, hogy egy héttel a választások után a koalíciós egyeztetéseken a programok összecsiszolásáról szinte alig esik szó, annál több arról, hogy ki lesz, ki lehet a kancellár: marad-e Schröder, sikerül-e leváltania Merkelnek, avagy pártjaik a nagykoalíció oltárán mindkettőjüket feláldozzák? Mert a kezdeti viharos találgatásokat követően ma már egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy a megismételt választásoknak csupán a nagykoalíció lehet az alternatívája. Egyelőre tehát a személyek vannak előtérben. Két kemény ego feszül egymásnak azzal a határozott szándékkal, hogy a másikat politikailag likvidálja – jellemezte a Merkel-Schröder-párbajt a Der Spiegel. Mindketten az időre játszanak, hogy a másik tábor belső rombolóerői működésbe léphessenek, ám közben attól is tartanak, hogy a saját soraikban indul meg előbb az erjedés.

Látszólag Merkel van a jobb helyzetben. Még mielőtt a nagykoalíciós tárgyalások megkezdődtek volna, demonstratívan maga mögé állította a teljes CDU/CSU frakciót, közös nevezőként Schröder távozását jelölve meg, egyeztetési elvként pedig azt: előbb a kancellári poszt, azután a részletek. A jobboldali unióban pillanatnyilag teljes a lojalitás iránta, a német belpolitika árnyalatainak ismerői szerint azonban ez gyorsan változhat. Különösen a tartományi egyeduralmukban megrendült, jobbára katolikus bajor keresztényszocialisták soraiból várható morgolódás a protestáns keletnémet női vezetővel szemben. Erre érzett rá Schröder, amikor „az izraeli modellt” próbálja a jobboldali unióra ráerőltetni: egy olyan politikai váltógazdálkodást, amelyben két évig ő maradna hatalmon, majd a helyét átadná a CDU/CSU egyik prominensének, netán Edmund Stoiber bajor miniszterelnöknek.

Schröder kamarillapolitikáját azonban a szociáldemokraták soraiban is növekvő idegenkedés fogadja. Gyorsan tovatűnt a nimbusz, amely a pártját a biztosnak és katasztrofálisnak ígérkező vereségből felhozó kancellárt övezte, helyében a hatalmi ambícióitól vezérelt, a német politikai berendezkedést gaulle-ista elnöki irányba átalakítani próbáló személyiség képe bontakozik ki. Az erősödő ellenszelet a jelek szerint a kancellár is érzékeli, sejtetni engedte már azt is, hogy nem ragaszkodna a posztjához – amennyiben Merkel is hajlik a jobb belátásra. Előtérbe kerülhet egy nevető harmadik a CDU/CSU-ból.

A személyi kombinációk száma tehát tovább bővül, ami egyben a lehetséges nagykoalíció instabilitását is előrevetíti. A két nagypárt másodvonalából ugyan a bizakodás sugárzik a sajtó felé, hogy az alapkérdés eldőlte után a programegyeztetés gyorsan megy majd. Sok huzavonára nincs is idő, hiszen még a jövő évi költségvetés sem állt össze. A berlini pénzügyi tárcánál arra készülnek, hogy 30 milliárd eurót kell megspórolni a deficit kézben tartása érdekében, iparkamarai elemzők szerint viszont ennek közel a dupláját. Mindenesetre a célterületnek elsősorban a szociális szolgáltatások köre ígérkezik, a különböző nyugdíjas és munkanélküliségi juttatások, valamint az állami szubvenciók. Olyan megszorítások készülődnek tehát, amelyektől az SPD-ben görcsbe rándulnak a gyomrok, és az jut a képviselők eszébe, hogy egy jövő évi megismételt választáson ebből csak a Baloldali Párt profitálna.

VÁLSÁGBAN. Ezért is nyilatkozzák most egyértelműen mind a jobb-, mind a baloldali nagy párt vezetői, hogy egy ilyen fordulat lehetősége kizárt. Nem engedik eljutni a folyamatokat odáig, hogy újabb választói erőpróba próbálja meg feloldani a patthelyzetet. Valószínűbb tehát, hogy megismétlődik az 1966 és 1969 közötti nagykoalíció, kölcsönös gyanakvással és állandó készenlétben. A német növekedés előrejelzései közben egyre kijózanítóbbak. Az idén 1 százalék alattinak ígérkezik a GDP gyarapodása, a jövő évi becslését éppen a napokban fogta vissza a Nemzetközi Valutaalap 1,2 százalékra, 0,7 százalékpontot kurtítva a tavasszal közzétett adaton. Ilyen körülmények között a külvilág sem sok jóra számít Németországtól, amit a választásokat követő borús tőzsdei hangulat jól tükrözött. A The Economist értékelése szerint gyenge és rövid életű kormányra van kilátás, amelynek pártjai egymást vádolják majd a népszerűtlen intézkedések meghozataláért, és nem marad erejük további reformokra sem a munkaerőpiacon, sem az egészségügyben. Az Egyesült Államokban sem bíznak abban, hogy az elkövetkező években Németország az európai növekedés motorjává válhat. Sőt, Charles Kupchan, a Georgetown University ismert nemzetközi szakértője szerint a reformtörekvések Franciaországban és Olaszországban is lefékeződhetnek. „Az Európai Unió továbbra is válságban marad” – sajnálkozik a professzor, aki szerint mindez Amerika számára sem kedvező.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik