Gazdaság

Magasra ugrott a Mol célára

Pletser Tamás, az Erste elemzője május 31-i, lapunkhoz eljuttatott elemzésében változatlanul úgy véli, hogy az iparági környezet kimondottan kedvez a Mol Rt.-nek, részvényeit így vételre javasolja, és az eddigi 16 500 forint helyett 17 850 forintos célárat fogalmaz meg. A papírt jelenleg 15 500 és 16 000 közötti áron adják-veszik a BÉT-en.

A 2005-ös év első negyedévi teljesítménye felülmúlta a piaci várakozásokat, és a cég megítélésére rövid távon pozitívan hathat egyebek mellett az INA-privatizáció, valamint a maradék (11,8 százalékos) állami Mol-pakett értékesítése – véli az elemző. A társaság életében szintén pozitív hatása lehet még a lengyel Lotos csoport, illetve a Pakistan Petroleum privatizációjában való részvételnek, az Energopetrol- tender megnyerésének, valamint a TVK részvényeinek megszerzésének, ám ezek az események vagy kisebb valószínűséggel következnek be vagy kisebb következménnyel járnak.

Ami a külső hatásokat illeti, Pletser Tamás szerint az elkövetkező 2-3 évben nem változik negatív irányban az iparági környezet, és egyébként is, a Mol kevésbé van kitéve a nyersolaj világpiaci árhullámzásainak. A Brent olaj jegyzési árát az elemző felfelé módosította hordónkénti 35 dollárról 45 dollárra, miközben a 2006-2007-es várakozás 35 dolláron maradt. Az Ural/Brent különbséget hordónként 4 dollárra várja 2005-ben az Erste (korábbi becslése 3 dollár volt), a Mol által kihasználható finomítói margint pedig 2005-2007-ben legalább 7-8 dollárra hordónként.

Mindent egybevéve az Erste felfelé módosította 2005-ös EPS (earnings per share) várakozásait (2303 forintra), és az eddigi 16 500 forint helyett 17 850 forintos célárat fogalmazott meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik