Gazdaság

Emelkedőben

Az árfolyam erősödését hozta a távközlési cég körüli optimista hangulat.

Határozott élénkülést mutat a Matáv piaca az utóbbi hetekben. A papír kilábalt a korábbi depresszióból és a teljes érdektelenségből, a befektetők újra felfedezték. A távközlési részvény tehát szép lassan araszolgat felfelé.

A papír iránti teljes érdektelenség megszűntében fontos szerepet játszott a kamatcsökkentések megindulása, ami felértékelte a komoly osztalékfizető képességgel rendelkező Matávot. A mérték jól előrejelezhető: a piac 2005-ben 87, 2006-ban 100 forintos részvényenkénti osztalékfizetésre számít. A még mindig 10 százalék feletti osztalékhozam pedig a mérséklődő kamatok és az eurózónához történő közeledés nyomán egyre vonzóbb.


Emelkedőben 1

A magas osztalékfizetés egyébiránt annak tudható be, hogy a jó üzemi cash-flowval rendelkező társaság már nem tudja megfelelő megtérülés mellett elkölteni a termelődő pénzt, így azt visszajuttatja a részvényeseknek. Az egy részvényre jutó osztalék mértéke nem szükségszerűen azonos az egy részvényre jutó eredményével, de nem is feltétlenül kisebb mértékű annál, alapvetően a cash-flowval és nem a számviteli profittal áll összefüggésben.

Az emelkedés másik magyarázata, hogy a Matáv piacáról eltűnt egy komoly aggodalom. A befektetők ugyanis attól tartottak, hogy a UMTS tender keretében új szereplő érkezik a mobilpiacra, a T-Mobile jó eredménytermelő képességének csökkenése pedig alaposan lenyomhatta volna a Matáv-csoport értékét, amelynek legalább a felét képviseli a mobil üzletág. A korábbi félelem árfolyamcsökkentő hatású volt, ám december elején, amikor kiderült, hogy belátható időn belül nem lesz negyedik szereplő, az aggodalmak eloszlása a Matáv kurzusának emelkedését hozta.

A két kedvező hír hatását tovább erősítette a magyar részvénypiac iránti töretlen, egyre fokozódó bizalom, amely az egekbe röpítette a Mol és az OTP árfolyamát. Az optimista hangulatban természetes, hogy a befektetői aktivitás fokozódik más, kellően likvid papírok iránt is. A bizakodó hangulat hosszú idő után ismét esélyt ad arra, hogy a Matáv kurzusa megközelítse az 1000 forintos szintet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik