Még júliusban ultimátumszerű bejelentést tett: azt mondta, ha nem lesz elég pénz az igazságszolgáltatási reform folytatásához, lemond miniszteri tisztségéről. Azóta nagyot fordult a világ, heteken belül új kormány alakul. Mi történik most Önnel és a reformmal?
– A miniszterelnök-jelölt ismeri az elképzeléseimet, ha úgy tetszik, a „megátalkodottságomat”. Nyílt lapokkal játszom, tehát nem rejtett dolog, mit gondolok arról a munkáról, amit igazságügyi miniszteri tevékenységnek hívnak. Ehhez képest dönt majd a kormányfő-jelölt a személyemről.
– Pontosan miről van szó? A reform egyes elemeiről, például a pártfogói felügyelet rendszeréről, vagy a büntetés-végrehajtás megújításának szükségességéről elég sok szó esik, összességében azonban nem világos a reform tartalma a közvélemény előtt.
– A reform egyik „ága” markánsan az igazságszolgáltatáshoz kötődik, a másik a büntetőjoghoz, míg a tervezett intézkedések harmadik csoportja a polgári joghoz. Ide tartozik a büntetés-végrehajtás megújítása. Törvényi szinten kell az elítéltek jogait és kötelezettségeit szabályozni. Egy önmagát jogállamnak valló társadalom számára kikerülhetetlen feladat, hogy a törvény előtti egyenlőséget ténylegessé tegye, ne írott malaszt maradjon. Az igazságügyi reform keretében kitűzött feladatok egy része már megvalósult, például a tervezett öt ítélőtábla közül három működik, s valóban gyorsabbá váltak az eljárások. A táblabíróságok rendszere természetesen nemcsak a büntetőügyekben hoz változást: a polgári perrendtartásról szóló kódexet is módosítani kell. Az igazságszolgáltatási reform részét képezi a bírói jövedelem elfogadható szintre emelése. A bírói életpályamodell jogszabályi megalkotása azért szükséges, hogy a bíró anyagi függetlensége hosszú távra biztosított legyen. Ezek a lépések egy egységes koncepció elemeit alkotják, s egymást kiegészítve, erősítve az igazságszolgáltatás hatékonyabbá tételét szolgálják.
– A törvényalkotói munka, ha jól értem, rendben halad, a rendszer gyakorlati megvalósításához szükséges forrás azonban bizonytalan.
– Hál’ istennek, nem látja jól.
– Akkor miért helyezte kilátásba a lemondását?
– Az igazságügyi reform egy hosszú folyamat, gyakorlatilag soha nincs vége. Azt kívántam érzékeltetni, hogy egy rendszer vagy épül, vagy visszafejlődik. „Stagnáltatni” nem lehet.
– A győri és a debreceni ítélőtáblának 2005-től működnie kell, merthogy erről rendelkezik a törvény. Lesz rá pénz?
– Lennie kell. Létrejött a pártfogó felügyelet rendszere, de nem épült ki teljesen. Törvény rendelkezik a „nép ügyvédje” intézményről, az ingyenes jogi segítségnyújtás rendszeréről, amelynek tovább kellene fejlődnie, s ehhez is forrás szükséges. Ugyanígy a többfokú fellebbviteli rendszer kiépítéséhez is. Azt azért tudni kell, hogy az igazságügyi reform részelemeinek költségvonzata más területek igényeihez képest nevetségesen alacsony.
– Akkor említsen számokat!
– Nem százmilliárdokról, csupán tízmilliárdokról van szó. S ebben az összegben már benne foglaltatik az új büntető és polgári kódex kimunkálása is, ami azért az egész társadalom számára meghatározó. Ha jól csináljuk, akkor minden bizonnyal megéri ez a befektetés, mert a rendszer működőképesebbé tétele nemzetgazdasági szinten is kimutatható hasznot hoz.
– Tudható már, hogy mennyi pénzzel gazdálkodik 2005-ben a minisztérium? A megszorítások miatt kevesebbel, mint 2004-ben?
– Biztos, hogy kevesebbel. A kérdés az, mennyivel. Ám ahhoz elegendőnek kell lennie, hogy a reformfolyamatokat folytatni lehessen, azok ne törjenek meg.
– Az új típusú pályázati szisztéma a szaktárcát is érinti?
– Természetesen. Erre felkészülve állítottuk össze programunkat.
– A pályázati rendszerben viszont nem biztos, hogy a reform minden elemére jut majd forrás.
– Ebben a kérdésben nem változott a véleményem. A jelenleg még funkcióban lévő kormányfővel e tekintetben megszületett az egyetértés, s nagyon remélem, hogy az a miniszterelnök személyének változása ellenére érvényben marad.
