Gazdaság

Munkahelyi támogatás szülőknek – Kulcsos gyerek helyett

A gyerekek elhelyezésében általában akkor segítenek a cégek, ha nem kapnak megfelelő munkaerőt, vagy ha hasonló gonddal küzdő női vezetőjük van.

Képes-e ugyanúgy teljesíteni a munkahelyén a szülő szünidőben, ha nincs kire bíznia a gyermekét? Az ok korántsem ez a dilemma, de nyilván jól jön a háromhetes nyári leállás a szülőknek a Herendi Porcelánmanufaktúrában, mely cég pályázatokon és felmérések alkalmával a munkatársak iránti érzékenységéről többször tanúságot tett. A vállalatok többségénél ez nyilván nem lehet megoldás. Hogy a gyermekelhelyezés kérdésére milyen választ eszel ki egy vállalkozás – ha egyáltalán számba veszi az alkalmazottak e problémáját -, az sok mindentől függ. Például attól, hogy van-e a környéken – vagy esetleg szocialista nagyvállalattól örökölten akár a cég kerítésén belül – valamilyen gyermekintézmény. Utóbbira példa a Philip Morris Magyarország Kft. esete az egri dohánygyárral: a céggel együtt az óvodát is megvette az új tulaj. Igaz, itt nem a szocialista vállalat kezdemányezése volt annak idején a gyermekintézmény; a ma 125kisgyermeket “nevelő”, s nem csupán a dohány-gyáriakat vonzó intézményt még 1913-ban alapította az akkori tulajdonos.Az óvóda egyébként megkapja az önkormányzati fejkvótát – évi 3,5 milliót -,ezen, valamint a kedvezményes szülői befizetéseken kívülaműködtetéshez a cég is hozzájárul. Gyermekenként évente mintegy négy-ötszázezer forintot költ az intézményre.

Munkahelyi támogatás szülőknek – Kulcsos gyerek helyett 1RUGALMAS ÓVODÁK. Az óvoda alapítás megtörténhet fordítva is: a társaság kezdeményez, és jár közben evégett mondjuk a helyi polgármesteri hivatalnál. Máskülönben ugyanis képtelen jó felkészültségű munkaerőt kapni és stabilan foglalkoztatni – szól az ország keleti felében több cég egybevágó tapasztalata. Így tett a gumitermékek szerelésével foglalkozó Allstyle Bt. Egy apró, mindössze ezerfős településen, Galgagyörkön bírta rá a cég az óvoda működtetésére a helyi önkormányzatot. Az intézmény ugyanakkor nyáron nem üzemel, így ebben az időszakban a vállalkozás engedélyezi, sőt támogatja a bedolgozást: az anyák tehát otthon végezhetik el a munkájukat.

Nyírbátorban az olasz bérmunkában lábbeliket gyártó Ruggeri Hungária Kft.-nek támadt hasonló gondolata. A munkatársak összesen mintegy félszáz gyermeke önkormányzati épületben lelt óvodára, ám azt nem a hivatal, hanem maga a cég működteti. Ezzel a nyári szünet problémáját is megoldották: ebben az évszakban sem csuk be az óvoda. Hasznos kezdeményezés itt az is, hogy napi nyitva tartását szintén a gyár termelési rendjéhez igazították.

A gyermekintézmények és a munkahelyek eltérő időbeosztását a gönyűi buszalkatrész-kereskedő Busz Center Bt. másképpen oldotta meg: a munkaidő kijelölésénél vették figyelembe az óvodai-iskolai menetrendeket. Rugalmas nyitást és zárást kínált többek között a speciális vállalati csoportjába járó gyerekek szüleinek Budapesten a belvárosban a MikkaMakka Játéktár mellett működő óvoda is. A koragyermekkori fejlesztést, a közös családi játék meghatározó élményét hangsúlyozó, igényes játékokat és szakemberek közreműködését fontosnak tartó játéktár flexibilis óvodai szolgáltatásával a cégek humán-juttatásainak piacára szeretne betörni. Ez teremthetne hitük szerint a munkájukhoz új forrást, segíthetné a több lábon állást. Ötletnek nincsenek híján, többé-kevésbé üzleti kezdeményezésük még a játékkölcsönzés, illetve a játékok tesztelése, emellett pedig nemrégiben bevezettek egy jelölésrendszert, melynek alapján rögtön látható, hogy az adott játék többek között milyen fejlődési fázisban lévő gyermek számára, melyik készségének fejlesztésére, esetleg milyen sérültség leküzdésére alkalmas. Óvodai kezdeményezésük eddig valójában egy volt. Bár családi játéknapot, céges gyereknapot rendszeresen szerveznek, óvodai csoportot csak a Deloitte & Touche (D&T) számára indítottak. Abból a gyerekek már kinőttek, új csoportra a D&T-nek nem volt szüksége, így készen állnak hasonló céges kapcsolatra.

Kifejezetten vállalati kapcsolatuk ugyan nincs, de a Családbarát Munkahely Pályázat egyik nyertese az a kilenc gyermekintézmény, amely Egyesített Bölcsödék néven fut Budapesten. A díjra nem csupán kifejezetten hosszú – reggel hattól este hatig tartó – nyitva tartásukkal érdemesültek, hanem például azzal, hogy vállalják: szükség esetén haza is kísérik a gyermeket, sőt, egy munkatársuk házi gondozónői szolgálatot is ellát.

VÁLTOZATOS JUTTATÁSOK. Óvoda, illetve bölcsőde ugyanakkor nem sok társaságnak áll a rendelkezésére. A Figyelő Hewitt Legjobb Munkahely felmérése (Figyelő, 2001/46. szám) szerint tavaly a megkérdezett cégek egytizede tudott effajta segítséget nyújtani. Pedig a mintába került társaságok az átlagnál vélhetően előbbre tartanak, hiszen maguk jelentkeztek a megmérettetésre. Általában ugyanezek a cégek segítenek a szülőknek nyári táborok, programok megszervezésében is. Amit a legtöbb vállalat – a válaszadók 40 százaléka – nyújt, az a beiskolázási segély. Ha már egyszer folyósítanak ilyet, akkor abból igen sokan részesülnek, a munkatársak nagyjából 80 százaléka tart igényt rá. A juttatás összegéről mindazonáltal nem szól a fáma, minthogy általában sincs statisztika a cégek ilyen hozzájárulásairól. Pillanatképet a családbarát munkahely pályázati anyagainak áttanulmányozásával kaphatunk, azokban sokféle mérték és hozzáállás szerepel. Eszerint vonatkozhat a juttatás automatikusan az összes gyermekesszülőre, máshol egyedi elbírálás alapján osztják, vagy éppen csak a munkavállalók egy részének, mondjuk az egyedülállóknak adják. S habár a pályázati anyagban a minisztérium kér adatot a családalapítási, gyermeknevelési juttatások mértékéről, formájáról, az elmúlt három évben beérkezett anyagokat – azóta él a pályázat – ebből a szempontból nem dolgozták fel. Mindazonáltal a pályázatokból az tűnik ki, hogy a cégeket ilyen – beruházást nem is feltétlenül megkívánó – ötletekre az sarkallja, ha nem kap megfelelő munkaerőt, vagy ha hasonló gonddal küzdő női vezetője van. Egyéb – mérettel, vagy földrajzi elhelyezkedéssel kapcsolatba hozható – megállapításra nem jutottak, jellemző viszont, hogy a pályázók között nemigen van multinacionális vállalat. A pályázat kiírói egyébként éppen azt fontolgatják, hogy a jövő évi kiírásban hogyan nyerjenek részletesebb képet a gyermeket nevelő alkalmazottaknak, illetve kifejezetten a gyermeknek adott céges segítségről. Eddig a családalapítási, gyermekgondozási juttatások mellett csupán azt kérdezték, hogy miképpen segítik a kismamák visszakapcsolódását. A pályázók “gyerekszeretetéről” persze így is sok minden kiderül. Így például az, ha a nyári kallódás helyett valamilyen munkát ajánlanak az ott dolgozók gyermekeinek. Vagy ahogyan az egyik cég tette: kibérelve a szomszédos családi házat, alkalmi nyári “gyermekmegőrzőt” és programokat szervezett. S idetartozik a Pécsi Tudományegyetem egyik intézetének példája is: kisgyermekes családoknak ötnapos apasági szabadságot adnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik