Évek óta mélyülő pénzügyi válságban van a Befekitetővédelmi Alap (Beva), a tőkepiac egyik nagyon fontos, törvény által életre hívott, elsősorban a hazai befektetők bizalmát erősítő intézménye.
TELJESÍTETLEN KÖTELEZETTSÉGEK. A válság leginkább szembetűnő jele, hogy a már elismert befektetői követeléseket is csak évek múlva tudja a Beva teljesíteni, az esetleges újabb követelésbefagyásokból eredő kötelezettségek teljesítésének időpontja pedig időben még távolabbra tolódhat. Emiatt legkevésbé sem az alap hibáztatható, hiszen a jelenlegi jogszabályok korlátozzák a Beva által a befektetési szolgáltatókra kiróható (a forgalommal és a kezelt vagyonnal arányos) díj nagyságát. Ez a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez befolyó bírságok egy részének átengedésével megfejelve sem elegendő a kötelezettségek teljesítéséhez, amelyeket egyébként a jelenlegi szabályok szerint, a konszolidálódó befektetési szolgáltatói szektorban egyre kevesebb számú szereplőre lehet terhelni. Az állam és a Bevának üzleti alapon elvileg hitelt nyújtani képes pénzintézetek eddig – részben összecsengő meggondolások alapján – nem lelkesedtek azért, hogy valamilyen módon pénzügyi segítséget nyújtsanak az alapnak. Nem látni ugyanis, hogy a Beva miként tudja majd a külső finanszírozásból eredő kötelezettségeket teljesíteni a hitelt nyújtók felé, s emiatt nagy az esélye a hitelezési veszteségnek, amelyet vagy a hitelezőnek vagy az esetlegesen garanciát vállaló államnak kell állni. A befektetési szolgáltatók sem igazából érdekeltek abban, hogy a befizetések korlátjának emelésével elfogadják közvetlen terheik növekedését. A jelenlegi befizetési rendszer több szempontból ésszerűtlen és igazságtalan ugyan – mert a nagyobb és kockázatosabb befektetési szolgáltatóknak kedvez, azaz a kisebb és biztonságos cégeket sújtja -, ám az eddigi terhek legalább elviselhetők voltak.
Más oldalról viszont világos, hogy a finanszírozás megoldása nélkül az intézmények és a tőkepiaci szereplők iránti bizalom tovább csökken, s az sem kizárt, hogy tömeges befagyások esetén az államnak mégis a zsebünkbe (!) kell nyúlnia, mentőövet dobva a tőkepiaci bizalom egyik kulcsintézményének, egyszersmind igazolva és megtámogatva a tőkepiaci közösség és az állam segítségére játszó kockázatos üzleti stratégiákat.
Véleményem szerint ki kellene terjeszteni a garancialap finanszírozóinak körét azokra a befektetőkre, akiket a Beva véd s ez a javaslat a megfelelő mértékek megválasztása esetén az alap finanszírozását is önjáróvá teszi.
A rendszer lényege, hogy a Beva-tag befektetési szolgáltatókon keresztül végzett tőkepiaci ügyletek után a megbízó befektetőket terhelő illetéket kell fizetni. Az illetéket technikailag a befektetési szolgáltatók fizetik az államnak a befektetők nevében (vagyis ügyletenként elvileg nő a befektető által fizetett díj, ámde ez nem szükségszerű). Az állam a befizetett díjat vagy ennek egy részét előre meghatározott módon és mértékig a Bevának juttatja. Az alap részéről a befektetési szolgáltatókat közvetlenül terhelő, némileg megemelt díj döntő mértékben a tag kockázatosságától függ.
A rendszer előnye, hogy a Beva bevételei a forgalom nagyságától is függnek (s nincsen korlátjuk, mint ma), s hogy a jobban tervezhető, forgalommal arányosan változó bevételek miatt alkalmasabb egy rövidebb távon szükséges (például a fennálló követelések mielőbbi teljesítése érdekében megvalósított) áthidaló üzleti finanszírozás alátámasztására. A továbbra is fennmaradó, a Bevának közvetlenül, a befektetési szolgáltatók által befizetett díj figyelembe veszi a rizikókat, azaz a kockázatosabb befektetési szolgáltató fajlagosan magasabb díjat fizet. Elvileg egyébként ezt ma is meg lehetne tenni, a Bevának azonban minden fillérre égetően szüksége van, ezért a hatályos jogszabályok által megengedett, a kockázatok szerint differenciált – és emiatt a maximálisan lehetségesnél kisebb – befizetés helyett, néhány alacsony forgalmú befektetési szolgáltatótól eltekintve a Beva minden tagja a maximális díjat és a pótbefizetést teljesíti. A felvázolt mechanizmus összekapcsolja a Beva által védett befektetők teherviselését, valamint a védettség fokát, ezzel együtt mérsékli az alaphoz befolyó, jelenlegi formában megjelenő bevételek növelésével kapcsolatos ellenérdekeltséget. Az önjáróvá tett rendszer mentesíti az államot a finanszírozás jövőbeni terhétől.
LEHETŐSÉG A DÍJCSÖKKENTÉSRE. A javaslattal szemben felhozható egyik leglényegesebb kritika az, hogy megnöveli a befektetők közvetlenül látható terheit, ami nem kedvez a likviditás növekedésének. Lényegében azonban jelenleg is ez történik, hiszen közvetett módon ma is a befektetők fizetik a Bevával összefüggő költségeket, azzal hogy a befektetési szolgáltatóknak fizetett megbízási díj ezekre is fedezetet teremt. Figyelembe véve azt is, hogy például 200 forintos illetékfizetés esetén egy év alatt a Beva pótbefizetésekkel megnövelt idei bevételeit meghaladó bevétel keletkezne, s hogy az egyes befektetési szolgáltatók – üzletpolitikájuk függvényében – akár a díjaikat is mérsékelhetik, s hogy a piac és a szereplők iránti bizalom újabb befektetőket és megtakarításokat vonzhat a piacra, érdemesnek látszik a szükséges jogszabályi módosítások előkészítése. –
