Tavaly januárban a Lukoil orosz olajóriás nyíltan megzsarolta Litvániát. Azzal fenyegetőzött, hogy azonnal leállítja a szállításokat az országnak, amennyiben Vilnius nem adja el a Lukoil-csoporthoz tartozó Nikoilnak a litván Mazeikai Oil legalább 33 százalékát. Fenyegetését azután be is váltotta. Alig egy hét elteltével a mazeikai finomító “kiszáradt”, elkerülhetetlenné vált a leállítása. Az olajfinomító igazgatója Moszkvába utazott, hogy a kőolajszállítások felújításáról tárgyaljon, miközben maga a vilniusi kormány hivatalosan tiltakozott Oroszországnál a barátságtalan lépés miatt. Az egyes források szerint az Exxon Mobil, a Royal Dutch/Shell és a BP Amoco után a világ negyedik legnagyobb olajkitermelőjének számító Lukoil akkor még nem érte el célját, a Mazeikai Oil egyharmadnyi részesedését, s ezzel a cég fölötti ellenőrzést az amerikai Williams szerezte meg. Az amerikaiak sem kerülhetik meg azonban a Lukoilt, amely kizárólagosan ellenőrzi a balti államokba irányuló olajszállításokat: ez év elején már maguk is kénytelenek voltak az árakról egyezkedni a cég vezetőivel Moszkvában.
A Lukoil első embere, Vagit Alekperov azonban nem elégszik meg ennyivel. Már 1996-ban kijelentette, hogy a Lukoilt a világ legjelentősebb olajvállalatává akarja tenni. Ez előrevetíti egy komolyabb, Oroszországon belüli felvásárlás lehetőségét; a cég első számú célpontja a belföldi rangsorban harmadik Szurgutnyeftyegaz lehet. Ám a Lukoil nem csupán otthon készül terjeszkedni, s az elemzők szerint az oroszországi olajvállalatok közül egyetlenként máris jelentős külföldi terveket dédelget. Bizonyos lépések már meg is történtek: az Alekperov által még 1997 decemberében felvázolt kelet-európai stratégia részeként több mint 170 millió dollárt befektetve több kőolaj-finomítót vásárolt fel Ukrajnában, Bulgáriában és Romániában – ez utóbbi országban többek között a stratégiai jelentőségű ploiesti kőolajfinomítóban is komoly részesedést szerzett. A cég egyúttal aktívan építgeti értékesítési hálózatát is: az említett országok mellett már Lengyelországban is egy sor üzemanyagtöltő állomást nyitott meg a saját márkaneve alatt.
Oroszország más cégei sem tétlenkednek. A fő bevásárlási célterület természetesen az úgynevezett “közelkülföld”, azaz a volt szovjet tagköztársaságok. Az idei esztendőben számos ukrán cégben szereztek például jelentős részesedést orosz befektetők. Így az év elején a Szibirszkij Aljuminyij vásárolta meg a Mikolajiv Alumina részvényeinek 30 százalékát, ami a korábbi 33 százalék után immár egyértelmű többséget biztosít. A szibériai csoport egyúttal nem mondott le arról a tervéről sem, hogy a zaporozsjei alumíniumkombinátba is bevásárolja magát. Ezek után június végén a tyumenyi olajtársaság kaparintott meg hasonló részesedést a Lizicsanszknaftoorszintezben, azaz a lizicsanszki Lynos olajfinomítóban. E két akvizícióra azért kerülhetett sor, mert a kijevi kormány ez év elejétől – a korábbi tiltást megszüntetve – lehetővé tette többségi tulajdon megszerzését orosz vállalatok számára a stratégiai fontosságú ukrán vállalatokban. A lépés érthető: az ukrán iparnak égető szüksége van a beruházásokra, a kijevi központi költségvetésnek pedig a privatizációs bevételekre. Az ugrásra készen várakozó orosz vállalatóriások így hamarosan alighanem tulajdonosként jelennek majd meg az ukrán olajfinomító-iparban, a vegyiparban, az alumíniumiparban, a tömegkommunikációban és az internetes szektorban. –
