Kifejezetten jókedvében volt Mosonyi György, a Magyar Olaj- és Gázipari (Mol) Rt. vezérigazgatója, amikor szeptember 16-án a Gundelben üzleti partnereket látott vendégül. Az olajipari cég vezetőjének látszólag egyetlen gondja volt: “Csak nehogy megint gesztenyeleves legyen a menüben”. A séf aztán megnyugtatta Mosonyit, a gesztenye capuccino fantázianevű specialitás helyett gyöngytyúk-esszenciával kényeztetheti vendégeit. Azt már csak néhány jópofa vendég jegyezte meg, hogy a Mol vezérének inkább a borscs és a scsi étlapra kerülésétől kellene tartania.
A célzás már akkor “ült”, hiszen a Mol menedzsmentje a BC vezetésével minden energiájával azon dolgozott, hogy meg lehessen állítani a Gazprom magyarországi térnyerését. A “haditerv” sikeresnek bizonyult: a több mint egy hétig harcban álló magyar vállalatok csatát – de nem háborút – nyertek a Gazprommal szemben. A hét végén aláírt szerződéssel a Molnak sikerült megszereznie az irányítást a TVK felett. A BC és a Mol vezetése ugyanis arról állapodott meg, hogy gazdát cserél az eleddig a BC tulajdonában lévő 7 százalékos TVK-pakett, továbbá egy 7,9 százalékos csomagot a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) vesz meg.
VÉSZHELYZET. Az idáig vezető út azonban igencsak göröngyös volt. A Mol és a magyar vegyipari cégek válaszlépésére azért volt szükség, mert nem egészen két héttel korábban a Gazprom a Milford Holdings nevű írországi bejegyzésű cégen keresztül közel 25 százalékos részesedést szerzett a BC-ben, és ezáltal gyakorlatilag irányító befolyást szerzett a TVK felett is, hiszen ez utóbbinak a BorsodChem volt 30 százalékkal a legnagyobb tulajdonosa (Figyelő, 2000/37. szám). Az orosz gázipari óriás igen közel került ahhoz, hogy kezébe kaparintsa az egész magyar vegyipart, és a korábbinál jóval erősebb pozícióból tárgyalhasson a Mollal.
Az oroszok számára jól érzékelhetően vonzó a magyar petrolkémiai ágazat. A Gazprom 51 százalékos tulajdonában van ugyanis a Szibur nevű cég, amely alapanyagokkal láthatta volna el a magyar feldolgozó cégeket. Továbbá, amennyiben sikerül nyertesként befutniuk a ukrajnai Oriana vállalat küszöbön álló privatizációja során, úgy igen erős, kölcsönösen egymásra utalt cégcsoportot tudtak volna létrehozni. A TVK már most is az Oriana nagy etilénvevője; ezt a nyersanyagot a tiszaújvárosi társaság – a jelenlegi felállás szerint – továbbadja a BC-nek. Valószínűsíthető, hogy a Gazprom térnyerése esetén a TVK és a BC a Mol helyett még inkább ukrajnai és oroszországi szállítókra állt volna át.
Az események izgalmas forgatókönyvében az MKB színrelépése is a váratlan fejleményeket gyarapította. A vegyipar történésein látszólag kívül álló pénzintézet ügyvezető igazgatója, Szabó Károly azzal indokolta szerepvállalásukat, hogy a megkeresés három régi és nagyon jó ügyfelüktől érkezett (a kormányzat közreműködésével kapcsolatos feltételezéseket határozottan cáfolta a bankvezető), e cégekkel hosszabb távon is jó kapcsolatra törekszenek. A részvénybefektetést ettől függetlenül szigorúan üzleti lépésnek tekintik: az érintett társaságoknak – mint a hazai TOP 10 tagjainak – komoly üzleti sikereket jósolnak, s reményeik szerint a TVK-s opció lehívásakor, papírjaik eladásakor szép profitot tehetnek zsebre. A vásárlásról hozott döntésbe egyébként információink szerint az MKB fő tulajdonosa, a Bayerische Landesbank közvetlenül nem szólt bele.
HOMÁLYOS SZÁNDÉKOK. A Gazprom megjelenése egyértelmű elutasításra talált a BC-nél, részben azért, mert az orosz fél szándékai nem voltak világosak, részben pedig azért, mert felettébb kérdéses, hogy az Oriana végül is a Gazprom kezébe kerül-e. A három magyar cég között felgyorsultak a tárgyalások, és eltökéltségüket – elsősorban a Molét – jól mutatja, hogy sikerült alig több mint egy hét alatt tető alá hozniuk a megállapodást. Így a Mol a mostani meghatározó részesedés után középtávon többségi tulajdont szerezhet, s addig is kizárta azt, hogy más jusson a többség birtokába.
Persze az, hogy az oroszok térnyerése egyáltalán felmerülhetett, abban komoly szerepet játszott a kormányzat részéről gázáremeléssel kapcsolatban hozott közgazdaságilag irracionális, s emiatt a Molt hátrányosan érintő lépés is. A Gazprom ugyanis éppen a Mol piaci helyzetének meggyengülését látva merészkedett magyar terepre. Az orosz cég szándékai egyébként máig sem tisztázódtak, nem lehet továbbra sem tudni, hogy céljuk csak egy Oriana-TVK- BC cégcsoport összegyúrása lett volna, vagy pedig középtávon a Molt is az irányításuk alá akarták vonni. Nem tisztázódott egyelőre az sem, hogy a támadás közvetlenül a Gazpromtól indult, vagy netán csak valamelyik leányvállalatától.
A magyar kormány sokatmondóan egyáltalán nem foglalt állást az ügyben, s bár csütörtökön felröppent a hír, miszerint Matolcsy György gazdasági miniszter egyeztetett a Gazprom és a Mol képviselőivel, Mosonyi György ezt egyértelműen cáfolta. Egyetlen hivatalos állásfoglalás hangzott el e kérdéskörben magas rangú állami tisztviselőtől, amikor is Balás Péter, a Külügyminisztérium külkereskedelemért felelős helyettes államtitkára sajtótájékoztatón közölte: a magyar kormány nagyon nem szeretné, ha ez a “cégek közötti vita” negatív hatással lenne a magyar-orosz kereskedelmi kapcsolatokra.
KORMÁNYAGGODALMAK. A látszólagos visszafogottság ellenére magyar kormánykörökben komoly aggodalmat okozott a Gazprom off-shore cégen keresztül megkezdett, s egyesek által máris ellenségesnek bélyegzett terjeszkedése. Pedig az orosz tőke növekvő szerepvállalására már régóta számítani lehetett. Az orosz elnöki hivatal mellett működő kül- és biztonságpolitikai tanács 1997-es jelentésében arról értekezett, hogy a politikai és katonai “távolságok” ellenére Oroszországnak gazdaságilag az addiginál nagyobb szerepet kell vállalnia a “visegrádi” országokban. A jelentés szerint ez sokkal nagyobb hasznára válhat Oroszországnak, mint politikai hadállásokat szerezni a puskaporos Balkánon. Miként az azóta Karaganov-jelentésként ismertté vált dokumentum fogalmaz, a “gazdaság egyes fontos pozícióit” Közép-Európában még a 2005-ben várható uniós csatlakozás előtt kell elfoglalni. Hogy ezen pontosan mi értendő, azt csak találgatni lehet, de elemzők arra emlékeztetnek, hogy az oroszországi tőkeexport csak két ágazatban zajlik legális körülmények között: a bankszektorban és az energetikában. Az 1998-as pénzügyi összeomlás miatt ezeket a nagyszabású orosz terveket átmenetileg félre kellett tenni, de mára a makrogazdaság viszonylagos talpra állása, valamint a kedvező világpiaci helyzet (például az olaj magas világpiaci ára) ismét megnyitotta a kaput a terjeszkedés előtt.
TERJESZKEDŐBEN. Erre a legalkalmasabb kétségkívül a világ gáztartalékának 43 százalékával rendelkező, erős állami felügyelet alatt álló, jelenleg dúsgazdag Gazprom. Ahogyan az Egyesült Államok külpolitikájának is gyakran tekintettel kellett lennie az amerikai olajvállalatok érdekeire – például a Közel-Keleten -, egyre valószínűbb, hogy az orosz külpolitikának is mind fokozottabban figyelembe kell vennie az orosz olaj- és gázcégek érdekeit. Borisz Nyemcov 1997 májusában első miniszterelnök-helyettesként következőképpen fogalmazott: “A Gazprom Oroszország büszkesége, Oroszország arca külföldön, és a kormánynak részt kell vállalnia további fejlődésében.” A Gazprom természetesen meghálálja ezt az erőteljes politikai támogatást. A Putyin-adminisztráció legutóbb például e társasággal vásároltatta meg Vlagyimir Guszinszkij Media-Moszt nevű sajtóbirodalmát. Másrészt a kormányzat akár az Egyesült Államokkal is vállalja a konfrontációt.
A Gazprom magyarországi térnyerése arra minden bizonnyal rádöbbentette a kissé későn ébredő magyar kormányt, hogy a Mollal szemben alkalmazott hozzáállásán változtatni kell; a magyar gazdaság zászlóshajójának megmentéséhez nemcsak a tárgyalások során kell segítséget nyújtania, de – legalább részlegesen – rövid időn belül rendezni kell a gázüzletágból származó veszteséget. Enélkül ugyanis a Mol továbbra is ki van téve a felvásárlásnak, pénzügyi helyzete pedig nem engedi meg, hogy hatékonyan védekezzen.
A Mol és a kormányzat közötti tárgyalások eredményét ma még ugyan nehéz megjósolni, várhatóan azonban a kormány a korábbiakhoz képpest rugalmasabb hozzáállást tanúsít majd. A békülékenységet mutatja az is, hogy a kormány – sajtóértesülések szerint – vizsgálja egy 25 százalékos, a lakossági fogyasztók körét nem érintő gázáremelés lehetőségét.
Miközben a Mol és a TVK egyelőre elkerülték a számukra nemkívánatos tulajdonosi átrendeződést, a BC továbbra is bizonytalan helyzetben van. Legnagyobb tulajdonosa a Milford, amelynek szándékai a friss fejlemények után még inkább kérdésesek, a menedzsment esetleges leváltása pedig a részvények újabb mélyrepülését idézhetné elő. Nemcsak azért, mert az intézményi befektetők bíznak a jelenlegi vezetésben, hanem azért is, mert egy ilyen váltás esetén fennáll a veszélye annak, hogy a japánok visszaveszik a BC értékét erősen befolyásoló TDI-licencet – azt az engedélyt, amelynek alapján Közép-Európában a termék egyedüli gyártója a kazincbarcikai cég. Kovács F. László, a BC elnök-vezérigazgatója amúgy arról sem tett le, hogy visszaszerezze a Milford tulajdonában lévő papírokat. Itt persze a pénzügyieken túl jogi akadályok is fölmerülhetnek, de egy újabb széles körű összefogás sokat segíthetne, s erre a történtek után minden bizonnyal jó esély van.
