Magyarországon a talponállók és az úgyinevezett finom vendéglők közötti széles sávról szinte teljesen eltűntek a jellegzetes kiskocsmák. Pedig valamikor régen – furcsa módon éppen a bizonyos “úri világnak” nevezett korban – nagy becsben álltak, és e lokalitások művezetői, a korcsmárosok (ez tisztes rangot jelentett) önérzetesen vitték boltjukat, a fröccs és a zónapörkölt, a pofa sör és a friss tepertő jegyében. Stabil helyük volt a társadalomban, elsősorban azért, mert nem akartak többet, mint jó kocsmát. Elsősorban az iparos rétegre számítottak, de ugyanígy vendégük volt a konszolidált munkásság. Ízletes konyhájuk és olcsóságuk pedig odacsalogatta a környék szerényebb pénztárcájú hivatalnokvilágát is, ebédidőben vagy munka után. És ahogy e kispolgári szférában nőtt az ázsiójuk, érdeklődést keltettek nagypolgári és úri körökben is. A harmincas években sikknek számított, ha az úri társaság a Ritz, a Spolarich vagy a Vadászkürt mellett olykor kiruccant egy-egy jó hírű kiskocsmába, az “egyszerű emberek” menüjét enni.
Mindezt elsöpörte 1945 után először a fenenagy forradalmi egyenlősdi, majd később a szocialista procc. Most viszont a parvenü procc nem hagyja újjáéledni. Legfeljebb “pub”-okat nyitnak, ami nem rossz dolog, de persze nem kocsma (kricsmi!), bármennyire ezt jelenti a “pub” angolul.
Azért mesélem mindezt, mert itt-ott mégis akad egy-egy hely Pest-Budán (vidéken még inkább), mely ezt a hagyományos kocsmajelleget úgy-ahogy megőrizte. Ilyesféle például a pesthidegkúti Széphalom. Kedves, ómódi épülete, vidékies kerthelyisége bizalmat ébreszt. Belépéskor szemben régi pohárszék fogad. Tetején összehalmozva mindenféle régi tárgy. A falakon értéktelen, de hangulatos festmények. Egy öntöttvas kályha elektromos álparazsa izzik pirosan. Kár.
Az étlap első oldalának havonta változik az ajánlata. A januáriból találomra kiemelve néhányat: Velemi szarvasragu, Szépasszony csibéje, Kéményseprős malacpecsenye. Nem hangzik rosszul. A februári kínálatból a Szépjuhászné levesét választottuk: kissé hígra sikeredett ez a tyúkleves, erőtlenül dajkálta a levestésztát, zöldséget, jobbító szándékkal belehelyezett fürjtojást. Farsangi vesepecsenye következett: bélszínbe tekert brokkoli-paprika-gyöngyhagyma töltelék, ezt a göngyöleget bundában kisütik, sült hagymakarika ágyban, velesült burgonyával tálalják. Ízlett, habár a burgonyát is, a hagymát is én pirosra és ropogósra sütve becsülöm. Igaz, hol csinálnak ilyet manapság? Párom illatos csirkebatyut evett papírhüvelyben: csirkemell almával és baconnel borítva, sütőben sütve, párolt rizzsel és áfonyás sült ananásszal tálalva. Hibátlannak mondható. Akárcsak az almás-diós-csokoládés farsangi palacsinta. De kérhetek valamit? Az egész vendéglátó szakmától kérem: felejtsék el azt az “éttermi szalvétának” nevezett egy szál fecnit, ami nem jó semmire. Tüntessék már el a szakma egyik legundokabb szegénységi bizonyítványát! –
Környezet: fantáziátlanul egyszerű Kiszolgálás: szakszerű és gyors Előételek: 490-790 forint Levesek: 250-550 forint Főételek: 650-1300 forint
