A nemzetközi porondon első közelítésben legalább egymillió dollárt várnak el egy hagyományos private banking ügyféltől. Ennek finomított, ám nyilvánvalóan nem tökéletesen árnyalt változatát a Trust Estates folyó-irat a minimálisan egymillió dolláros pénzvagyon mellett (ház, otthon nem számít) évi leg-alább 250 ezer dolláros bruttó jövedelemben szabja meg. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy a bank számára egy ilyen ügyfél csak akkor bizonyulhat elitnek, ha vagyonkezelésre, kereskedelmi finanszírozásra vagy más efféle jelentős üzletre támad igénye.
Mindezen ügyfelek vagyonát, s így azt a piacot, amelyen a világ összes private bankje osztozik, különböző források 15-16 ezer milliárd dollárra teszik. Ez az összeg évente – az ezredfordulóig mindenesetre – újabb tíz százaléknyival gyarapodhat; Ázsiában és Latin-Amerikában pedig akár évi 15 százalékkal is.
A magyarországi potenciális ügyfélkör felbecsülésére – annak a közhelynek a hangoztatásán kívül, hogy a megtakarítások 80 százaléka általában a lakosság 20 százalékánál koncentrálódik – senki nem vállalkozik. Pedig itthon nem várják el az elittől a fenti kritériumok maradéktalan teljesítését. Igaz, valódi private banking szolgáltatás sem akad; hogy ilyet nyújt, azt szinte egy piaci szereplő sem állítja jó szívvel.
A szolgáltatások szempontjából mindenképpen alulbankosított Magyarországon a banki termékek terén igazából a szolgáltatás alsó és középszintje sem épült még ki, nemhogy a felső szintként értékelt privát banki. Másrészt viszont e fejletlenség akár éppen a magánbanki szolgáltatások gyorsabb kialakulását is segítheti. Mert, hogy végre tisztába tegyük: e tevékenység a vagyonos emberek kiszolgálására alakult, és hagyományosan vagyonkezelést jelent. Ugyanakkor, a fogalmak némi keveredésével, manapság a jó minőségű, különleges banktermékeket felsorakoztató, a hitelintézet és az ügyfél között személyesebb kapcsolatot igénylő szolgáltatásokat is értik rajta. E personal banking szolgáltatások megalapozását Magyarországon megannyi bank tűzte zászlajára, miközben a tradicionális vagyonkezelésre, a helyi lehetőségek korlátain belül, csak igen szűk körük vállalkozik.
Hasonlóan a lefelé nyitás tendenciája rajzolódik ki egyébként az Egyesült Államokban is. Jóllehet a félmillió dollárnál nagyobb vagyonnal rendelkező magánszemélyek vagyona az utóbbi tíz év alatt közel megduplázódott (lásd grafikonunkat), a szakirodalom egyre erőteljesebben a hagyományos private banking ügyfélkör “alatti” (jellemzően 350 ezer dollárnyi megtakarítással rendelkező) réteg ígéretes mivoltát hangsúlyozza. Ezek az úgynevezett második vonalbeli potenciális ügyfelek – tartják a tengerentúlon – többnyire a családi vagyon megalapozásán fáradozó középkorúak, akik ráadásul meglehetősen komplex szolgáltatást igényelnek, “hagyományos” portfóliójukban ugyanis többek között egészség- és nyugdíjbiztosítási formákra is szükségük van. Ahogy a szakirodalom a private banking ezredfordulóra várható trendjeiről írja: az új, fiatalabb ügyfelek mindemellett hajlamosak a nem banki pénz- és tőkepiaci szereplőkre hagyatkozni, és igencsak érzékenyek vagyonuk “teljesítményére”. (Érdekes módon ugyanis a Chase Manhattan Bank felmérése azt mutatta, hogy a klasszikus private banking ügyfelek túlnyomó többsége tőkéje megőrzését tartja az elsőrendű célnak; azt, hogy a vagyon jövedelmet is termeljen, csak a felük mondta fontosnak.)
Míg ezek a bizonyos új ügyfelek máshol többnyire a generációk során felhalmozódott családi vagyon öröklésével jutnak a magánbanki kliens szerepébe – felmérések szerint csak az Egyesült Államokban a következő két évtizedben 6-10 ezer milliárd dollár száll apáról fiúra -, Magyarországon inkább egy-egy sikeres vállalkozásból, frissen adódnak. Ezeket a vagyonokat pedig bizalmatlanságból, adóelkerülési okokból, miegymásból az újonnan tehetőssé vált réteg egyelőre nem a Lajtán túl bevált módszerek szerint fialtatja. Azaz csupán kisebb vagyonrészeket bíz az egyes pénzügyi intézményekre, és nem túl gyakori, hogy annak kezelésében is teljesen szabad kezet adjon. Pedig – derül ki megint csak a nyugati statisztikákból – amellett, hogy Európában legalábbis hódítani látszik az angolszász típusú private banking, azaz a tradicionális vagyonkezelés, mind nagyobb a diszkrecionális portfóliókezelés iránti kereslet is.
Mindenesetre a következő években (ha megszilárdul a bizalom a stabilitásban és a banki diszkrécióban) a külföldön elhelyezett vagyonok hazacsalogatása is megkezdődhet. Igaz, valamelyes esély a folyamat ellenkezőjére is van: arra, hogy a pénzügyi szféra liberalizációjával a tradicionális magánbankok hírneve magyar vagyonokat is elcsábít, immár legálisan.
Máris javában érzékelhető a jó nevű bankok közép-európai tapogatózása. Úgy tartják, a kereskedelmi bankok alkalmatlanok a klaszszikus családi banki tevékenységre, még ha Európában nem is egy hitelintézet arat ilyen babérokat. A magánbanki hagyományokkal rendelkező, magukat Magyarországon is képviseltető bankcsoportok igyekeznek az adott körülmények között szolgáltatni, míg a klasszikus privát bankházak helyi bankoknak ajánlanak esetleges együttműködést. Ilyenre egyébként már most is nyílna lehetőség. Egyrészt a befektetési szempontból alkalmas területnek ítélt Kelet-Közép-Európából is bővíthetnék portfóliójukat, már ha ezt nem tartják többnyire igencsak konzervatív politikájuk megsértésének. Másrészt azon információhiány pótlásában játszhatnának szerepet, amely a már magyar állampolgárok által is vásárolható külföldi értékpapírokat kíséri. Amennyiben viszont kivárják az eredeti tőkefelhalmozás végét, már csak egy kiaknázott, lefedett piacra lelnek, ahol a ma még csak a startvonalat közelítő bankok addigra már meg is melegszenek. A magyarországi szárnyukat próbálgató hitelintézetek némelyike ezzel szemben úgy tartja, rivalizálásról már csak az óriási színvonalkülönbség miatt sem lehet szó.
Ma elsősorban a kelet-ázsiai és latin-amerikai gazdagok kegyeit keresik a nagy vagyonok kezelői. A szaksajtó szerint azonban KözépEurópa és Oroszország is a nagy svájci bankházak fontos célpontjává vált, amelyek mögött más európai, illetve a tengerentúli hitelintézetek sem akarnak lemaradni. Ebben a világban Svájc továbbra is az elit központja, úgy becsülik, mintegy 2000 milliárd dollárnyi vagyont kezel. A “három nagy”: a Union Bank of Switzerland, a Crčdit Suisse First Boston és a Swiss Bank e piac jó felét uralja. Mögöttük kisebb családi intézmények sokasodnak, mint a Bank Julius Baer, a Banque Pictet vagy a Bank Vontobel. Mindezektől azonban nem marad el nagyon London pl. a királynő bankjával, a NatWest Coutts & Co. bankjával. New York is sikerrel reklámozza magánbanki képességeit, sőt immáron Hongkongtól sem lehet elvitatni e téren sem a gyors növekedést. A Szabadság-szobor árnyékában a Citicorp a legnagyobb szereplő: 35 országban úgy 90 milliárd dollárnyi vagyont kezel. Fő riválisa a J. P. Morgan, a Chase Manhattan, melyek a leggyorsabban bővülő csapatot, a nagyvállalkozókat célozzák.
A magyarországi magánbanki szolgáltatások ugyan még igencsak gyerekcipőben járnak, de fejlődésük – legalábbis a három évvel ezelőtti állapotokhoz képest – rohamos. A leginkább a top retail banking fogalmával jellemezhető szolgáltatások nyújtására, úgy vélik, mintegy tíz hitelintézetnek ad helyet a magyar piac. A klasszikus vonalat, a vagyonkezelés primátusát vallók legfeljebb három banknak jósolnak szép jövőt, bár olyan vélekedés is akad, hogy mivel az effajta intézmények meglehetősen aprók, specializáltak és egyetlen ügyfélszegmens behálózására törekszenek, több bank számára is akad hely még a legvagyonosabbak kiszolgálásában is. Hangsúlyozzák azonban, hogy ez utóbbi meglehetősen munkaintenzív, költséges dolog, ahol az ügyfélkör ráadásul csak igen lassan bővíthető. Igaz, elsősorban a szolgáltatás minőségére és nem az árára érzékeny…
