A rendszer átalakításával egyelőre megállt a magyar szabványosítás, mert pénz híján a vállalatok a most már rájuk háruló költségeket nem tudják fedezni. Azonban nemcsak pénz, hanem a magyar gazdaság szereplőinek szándéka is hiányzik a nyugat-európai szabványosítási módszerek átvételéhez.
A gazdaság piacosodásával előbb-utóbb a magyar szabványrendszert is hozzá kell igazítani az új gazdasági körülményekhez. Ennek adott zöld utat a nemzeti szabványosításról szóló, tavaly májusban hatályba lépett törvény. Az eddig jogszabály jellegű, kötelező szabványok nagy része egy csapásra ajánlássá vált. Az új szabványok létrehozása többé nem állami feladat, hanem a piac szereplőinek megállapodásán alapul. Az egyezség alapján a kötelező szabványok helyett ajánlásokat dolgoznak ki.
Ezentúl a jogszabályban meghatározott kötelező minőségellenőrzések köre csak az élet-, egészség- és környezetvédelemmel szorosan összefüggő követelményekre szűkül. Azt például továbbra is megszabja a jogszabály, hogy egy lift nem zuhanhat le, ha elszakad a kötele, de hogy a gyártók mivel oldják meg ezt a biztonságot, az már az ő dolguk. Erre nekik kell kidolgozniuk olyan, mindenki által elfogadott megoldásokat, amelyeket aztán szabványban közre lehet adni. Egy cég azonban a szabványtól eltérő megoldást is alkalmazhat, ha az egyenértékű biztonságot ad, és szerinte úgy jobb vagy gazdaságosabb egy termék gyártása.
– Azért is kellett oldani a szabványokon, mert már túlszabályozás volt – mondja Pónyai György, a Magyar Szabvány-ügyi Testület ügyvezető igazgatója. – A kötelező erejű szabványok néha megkötötték a cégek kezét: egy-egy termelési vagy szolgáltatási folyamatot nem végezhettek el egy korszerűbb, gyorsabb módon, ha a szabvány nem engedte meg. Ráadásul olyan szabványok is születtek, amelyeket a piaci szereplők nem igényeltek.
Az elmúlt évtizedekben mintegy húszezer szabvány volt hatályban Magyarországon, ma ezek száma 13-14 ezer között mozog. A jogszabályokkal kötelezővé tett szabványok száma viszont 4-5 ezerre csökkent.
Ahogy az állam kivonult a szabványosításból, úgy annak állami anyagi támogatása is megszűnt. Ezentúl, ha nem a fent említett kötelező erejű szabványok kidolgozásáról, bevezetéséről van szó, a cégeknek ki kell fizetniük az ezzel járó költségeket. Egy termékszabvány kidolgozása körülbelül 200-300 ezer forint. Éppen ezért a szabványosítási folyamat Magyarországon megállt. A külföldi cégek nemzetközi vagy saját szabványaikat használják, a magyaroknak pedig nincs pénzük a sajátjukat kidolgoztatni.
Mondhatnánk: 200-300 ezer forint nem vághat földhöz egy vállalatot, amelynek a forgalma több százmillió forint. Viszont, ha termékeinek száma az ezerhez közelít, mint például a GYSGY Rehab Rt.-nek, akkor már nem olcsó mulatság számára a szabványosítás.
– Az új szabályozás kaotikus állapotokat okozott – véli Soproni Tamás, a GYSGY-Rehab Rt. nem rég kinevezett elnök-vezérigazgatója, a Herbária Rt. elnöke. – A kis cégek nem tudják állni a szabványosítási költségeket. Ráadásul a magyar piacon nem működik a megállapodásos módszer sem: ha nagyon éles a verseny, a felek nem ülnek le egymással tárgyalni, ha pedig egy cég valamely területen meghatározó szerepet játszik, nyilvánvalóan a saját szabványát próbálja a többiekre ráerőltetni.
Különösen azoknak a termékeknek a szabványosításában hiányolja Soproni Tamás az állami jelenlétet, amelyeket Magyarországon nem állítanak elő. Szabványok híján ugyanis akármilyen rossz minőségű termékek is bejöhetnek az országba.
A szabványosítás költségei miatt egyes kutatóintézetek, felsőoktatási intézmények is háborognak. Eddig az állami költségvetés terhére dolgozták ki nekik a szabványokat, amelyek alapján ők bevizsgálásokat végeztek, persze üzleti alapon. – Most még minimális összeggel sem akarnak hozzájárulni a szabvány kidolgozásához – mondja Pónyai György.
