A kormány tudománypolitikai kollégiuma nemrégiben arról határozott: az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) készítsen intézkedési tervet a kutatás és fejlesztés gyorsításának kormányzati feladatairól. Az e terv előkészítését szolgáló szakmai viták egyikét – az elmúlt héten – a Magyar Közgazdasági Társaság rendezte meg. Az OMFB jelentése a lehetséges kormányzati lépésekről várhatóan áprilisban lát majd napvilágot.
A kiindulóhelyzet meglehetősen lehangoló. Magyarországon 1988 és 1993 között a K+F ráfordítások reálértéke a kutatóintézeteknél 44 százalékkal, az egyetemi kutatóhelyeknél 2 százalékkal csökkent. Az üzleti szféra ilyen célú kiadásai ebben az időszakban drámaian, 72 százalékkal estek vissza. Ennek következtében az üzleti alapon működő kutatóhelyek száma a nyolc évvel ezelőttinek a felét sem éri el. Az ágazati kutatóintézetek nagy része megszűnt, a fennmaradt intézetek átalakítása lassú, s még ma sem tisztázott, mit is kellene kezdeni velük. Nem jöttek létre az innováció megújuló szervezeti formái, a tudományos és technológiai parkok, a regionális fejlesztési központok, technológiai közvetítési irodák. Mindez oda vezetett, hogy a jelzett időszakban a kutatók létszáma 44,8 százalékkal csökkent. Ugyanakkor az 1990-ben még alkalmazottként foglalkoztatott kutatók 32,6 százaléka kezdett vállalkozásba, gyakorta kényszerből.
A magyar gazdaságban a K+F ráfordítások nem érik el a GDP 1 százalékát sem. Az állami költségvetésből juttatott K+F támogatás a GDP 6 ezreléke, ezen belül az alkalmazott kutatásra és a műszaki fejlesztésre mindössze a GDP egy ezreléke jutott 1995-ben. Az EU-országok K+F ráfordításainak átlaga a GDP több mint 2,4 százalékát teszi ki, amelynek közel felét az állami költségvetésből finanszírozzák.
