Szexszimbólum, az évszázad leggyönyörűbb európai nője – a 60 éves Monica Bellucci élete képekben

Kezdetben mellékállásban modellkedett, hogy fizetni tudja a tanulmányait a jogi egyetemen, ám végül az ügyvédi pálya helyett a sztárságot választotta. A kilencvenes években a legnagyobb európai divatházak kampányaiban szerepelt, majd színészként is hírnevet szerzett magának. Eközben kétszer is férjhez ment, anya lett, egyik lánya pedig követte őt a modellpályán. Galéria a ma 60 éves Monica Bellucciról, akinek ha egyszer is láttuk a kivételes szépségű arcát, többé nem tudjuk elfelejteni.
Frederic Meylan / Sygma / Getty Images - Monica Bellucci 1964. szeptember 30-án született, az olaszországi Città di Castellóban. Igen jó tanuló volt, ügyvédnek készült.
Frederic Meylan / Sygma / Getty Images - Miközben a Perugiai Egyetem hallgatója volt, mellékállásban modellkedett, hogy finanszírozni tudja jogi tanulmányait.
Frederic Meylan / Sygma / Getty Images - Később viszont úgy döntött, otthagyja az egyetemet, hogy a modellkedésben teljesedhessen ki.
Frederic Meylan / Sygma / Getty Images - 1988-ban Európa egyik divatközpontjába, Milánóba költözött, ahol szerződést kötött az Elite modellügynökséggel. Az elkövetkezendő években olyan márkáknak modellkedett, mint a Dolce&Gabbana, a Dior, a Fendi, az Yves Saint Laurent, a Versace vagy a Dior.
Frederic Meylan / Sygma / Getty Images - Modell- és filmes karrierje alatt sem félt megmutatni a testét.
Frederic Meylan / Sygma / Getty Images - 1990-ben hozzáment Claudio Carlos Basso divatfotóshoz, házasságuk azonban négy évvel később véget ért.
Andrea Blanch / Getty Images - Miközben modellként is sikeres volt, színésznőként 1991-ben debütált az Egyedül a gyermekeimmel című, olasz televíziós minisorozatban, majd A tombola című vígjátékban.
American Zoetrope/ Columbia Pict / Collection ChristopheL via AFP - Egy évvel később az amerikai közönségnek is bemutatkozott, Francis Ford Coppola Drakula című filmjében, melyben a címszereplő egyik menyasszonyát alakította.
Jean-Paul Dumas-Grillet / IMA Productions / Photo12 / AFP - Sztárstátuszba az 1996-os Szerelmi fészek című, francia thrillerben játszott szerepe emelte, amivel César-díjat nyert – az Oscar-díj európai megfelelőjét.
Jean-Paul Dumas-Grillet / IMA Productions / Photo12 / AFP - Az említett film forgatásán ismerkedett meg későbbi férjével, Vincent Cassellel is. A francia színésszel – akivel több filmben is szerepeltek együtt – 1999-ben házasodtak össze.
Archives du 7eme Art / Photo12 / AFP - A világhírnevet végül a Maléna című film hozta el Bellucci számára, 2000-ben. A filmet több díjra is jelölték, köztük két Oscarra, melyek egyikével a film operatőrének, Koltai Lajosnak járt volna az elismerés.
ETIENNE GEORGE / Collection ChristopheL via AFP - Bellucci a 2000-es évek elején-közepén számos népszerű, illetve nagy jelentőségű filmben szerepelt. Nem volt rest kommersz közönségfilmekben szerepet vállalni, így az Asterix és Obelix: A Kleopátra-küldetésben is láthattuk.
Studio Canal - Les Cinemas de la / Collection ChristopheL / AFP - Persze az olyan szerzői filmeket sem hanyagolta, amilyen a Visszafordíthatatlan című thriller, melyben egy megerőszakolt nőt alakított.
Evan Agostini / ImageDirect - A különböző filmfesztiválokon mindig kiemelt figyelmet fordítottak rá a fotósok.
George Pimentel / WireImage - Két Mátrix-filmben is felbukkant, ami után Hollywoodban is kinyílt előtte a kapu.
Icon Productions / Collection ChristopheL / AFP - Ő játszotta továbbá Mária Magdolnát a Mel Gibson-féle Passióban, ami Názáreti Jézus életének utolsó tizenkét óráját meséli el.
Edward Berthelot / Getty Images - Bellucci és Cassel első közös gyereke, Deva 2004-ben született. Amikor a színésznő várandós volt első lányával, meztelenül pózolt a Vanity Fair magazin címlapján. A 20 éves Deva egy ideje maga is modellkedéssel foglalkozik.
Vanity Fair - Az említett címlap.
New Line Cinema / Angry Films / Collection Christophel / Collection ChristopheL / AFP - A színésznőt mindeközben olyan filmekben láthattuk, mint a Grimm, a Golyózápor, A varázslótanonc vagy a Spectre – A Fantom visszatér.
Richard Bord / Getty Images - Bellucci és Cassel tizennégy évig éltek házasságban, 2013-ban azonban a válás mellett döntöttek.
Vittorio Zunino Celotto / Getty Images - Bellucci néhány évvel a szakítás előtt, egy interjúban azt mondta: számára egy kapcsolatban a hűségnél „sokkal fontosabb a bizalom, a tisztelet, illetve a tudat, hogy egy férfi nemcsak szexuális értelemben hűséges hozzá, hanem mindig ott lesz neki”. A beszélgetés során továbbá úgy fogalmazott: „nevetséges lenne hűséget várnia a férjétől, miközben két hónapig nem volt mellette”.
Cinetelefilms - Tanit Films - Kw / Collection ChristopheL / AFP - A színésznő az elmúlt években is számos filmben és sorozatban tűnt fel, köztük a 2022-ben bemutatott A férfi, aki vásárra vitte a bőrét című drámában, noha ezek az alkotások sok esetben messze elmaradtak korábbi munkáinak színvonalától.
Warner Bros. - Plan B Entertainm / Collection ChristopheL / AFP - 2024 szeptemberében a Beetlejuice Beetlejuice-ban is szerepet kapott.
Stefania D'Alessandro / WireImage / Getty Images - A film rendezőjével, Tim Burtonnel egyébként a hírek szerint 2022-ben kerültek közel egymáshoz.
Sylvain Lefevre / Getty Images - A színésznő végül tavaly júliusban erősítette meg, hogy Burtonnel valóban egy párt alkotnak. Bellucci akkor a francia Elle magazinnal osztotta meg, hogy „ismeri és szereti” Burtont.
Alessandra Benedetti - Corbis / Corbis / Getty Images - Mondanunk sem kell, hogy 60 éves korára sem kopott a szépsége, a fotósok a mai napig ugyanolyan elánnal vetik magukat a vörös szőnyeg közelébe, ha Monica Bellucci fölbukkan egy eseményen.