Élet-Stílus

Palya Bea kapcsolati szerződést kötött a párjával

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Példákat is hozott, miket foglaltak bele.

Palya Bea a Nők Lapjának adott interjújában mesélt arról, hogy bár sok évnyi munkájába került, mára önmaga egyik kedvenc embere lett, és szeret együtt lenni magával. Mint mondja, nem tudna egyetlen pontot kiemelni, amikor ez megvalósult, csak elkezdte érezni, hogy a mindennapokban jobbá vált az élet.

Jóban vagyok a kislányaimmal, a válásom után lett párom, akivel szeretjük egymást, ezek jó barométerek. A terület, ahol még fejlődhetek, az, hogy túldolgozom magam. Véges az erőm, miközben nagyon szeretek adni és segíteni

– fogalmazott az énekesnő.

A beszélgetés során az énekesnő korábbi válása is szóba került, mellyel kapcsolatban azt mondta a lapnak: úgy gondolja, a gyerekei édesapjával arra a rövid időszakra szerződtek, amíg a két csodálatos lányuk megszületett.

Nézem őket reggel, ahogyan mennek az iskolabuszhoz: egy szőke és egy barna fonat, gyönyörűek! Most pedig van egy párom, akinek szintén van két gyereke, ők egy kicsit már nagyobbak. Összemozaikoztunk egy családot, két országban összesen négy gyerekkel, és fantasztikusan működik! A párommal egyébként még az elején kötöttünk egy kapcsolati szerződést. És ennek nem az a lényege, hogy ki mit vár el a másiktól, hanem hogy ki mivé akar válni a másik mellett.

Hozzátette, amikor még szingli volt, az első ilyen vázlatot egyedül készítette el, amikor pedig a kedvesével összejöttek, együtt vetették papírra az elképzeléseiket.

Úgy neveztem el, hogy párkapcsolati előszerződés-tervezet. Szingliként kezdtem el rajta dolgozni, és hihetetlen, hogy minden betűje bejött. Például az, hogy a párom is szülő legyen. Amikor találkoztunk, mondtam neki, hogy én nem ezt a romantikus villámcsapásos dolgot keresem, mert az tart, ameddig tart. Hanem azt szeretném, hogy növekedjünk együtt. Azt felelte, rendben. Kértem tőle, hogy ő is írjon egy tervezetet. Azóta, amikor valami meghullámzik közöttünk, mindig figyelmeztetjük egymást, hogy mit rögzítettünk a »szerződésben«.

Az énekesnő néhány részletet is megosztott a szerződésből, mint például, hogy

  • mindenki odafigyel a testére,
  • mozog,
  • egészségesen táplálkozik,
  • ha problémája van, kezeli,

van továbbá egy olyan est rítusuk is, amit „szentháromságozásnak” hívnak.

Nemcsak mi, hanem a lányok is, aztán mi ketten külön is. A »szentháromság« egy öndicséret, egy hála és egy vágy az adott napból. A hétéves meg az ötvenéves is mondja, és ez olyan jó!

– magyarázta.

Nők Lapja

Ajánlott videó

Olvasói sztorik