Nem látom az értelmét annak, hogy meghívják az 1975-ot egy olyan országba, ahol megmondják nekünk, hogy kivel szexelhetünk
– ezzel a felütéssel kezdte koncert közepi szónoklatát Matty Healy, a zenekar frontembere múlt pénteken Kuala Lumpurban, a Good Vibes Festival színpadán. A brit indie zenekar énekese indulatosan beszélt a közönséghez, közölte a rajongókkal, hogy a bocsánatukat kéri, de egy csomó jó hangulatú dalt nem fognak eljátszani, mert „kibaszott dühös”. Healy azt is elmondta, hogy ez nem fair a rajongókkal szemben, mert ők nem az országuk kormányát képviselik – üzenve ezzel a malajziai politikai vezetésnek, ami világviszonylatban is rendkívül szigorú hozzáállást tanúsít a melegjogokkal kapcsolatban. A zenekar épp ezért korábban fontolgatta, hogy lemondja a koncertet, de a tagok végül úgy döntöttek, nem hagyják cserben a maláj rajongóikat. Healy viszont elmondása szerint már megbánta, hogy mégis színpadra álltak Kuala Lumpurban.
Szónoklata végén a 34 éves énekeshez odament a zenekar basszusgitárosa, Ross MacDonald, és a két férfi csókolózni kezdett a színpad közepén, majd felcsendült az I Like America & America Likes Me című daluk.
A koncert végén Healy azzal köszönt el a közönségtől, hogy épp most tiltották ki őket Kuala Lumpurból, az állam reakciója azonban nem csak a brit bandát érte utol: egy nappal később a fesztivál szervezői kiadtak egy közleményt, melyben bejelentették, hogy törölték a papíron még két napig tartó fesztivál összes további programját. Ennek okaként Matty Healy és az 1975 zenekar megbotránkoztató tetteit és megjegyzéseit nevezték meg.
Performansz
Malajziában rendkívül szigorú szabályok vonatkoznak az LMBTQ-közösséghez tartozó személyekre. A hatályban lévő törvények szerint a férfiak közötti homoszexuális kapcsolat illegális, a törvény megsértéséért kettőtől húsz évig terjedő börtön is járhat – igaz, nők esetében nem foglal állást egyértelműen a jogszabály. A muszlim állampolgárokra külön rendelkezések vonatkoznak azokban a szövetségi tagállamokban, ahol a saría törvényei vannak érvényben. Ők három évig terjedő börtönbüntetéssel, 5000 maláj ringgit (megközelítőleg 390 ezer forint) pénzbüntetéssel vagy hat botütéssel sújthatók, de a körülmények függvényében akár mindhárom büntetést is kiróhatják a vétkesre.
Mindezek mellett
- illegális a nemváltoztatás és az azonosneműek házassága;
- a magukat nem binárisnak valló embereket nem ismerik el;
- azonos nemű párok nem fogadhatnak örökbe gyereket;
- LMBTQ-személyek nem adhatnak vért;
- miközben az állam nem véd meg senkit, aki a szexuális orientációja miatt hátrányt szenved az országban.
A Good Vibes Festival a közleményében Malajzia kommunikációs minisztériumának álláspontjára hivatkozik, miszerint ellene vannak mindennek és mindenkinek, aki megsérti, megkérdőjelezi vagy semmibe veszi az ország törvényeit. Minderre a kommunikációs miniszter, Fahmi Fadzil is ráerősített: úgy kommentálta a történteket a Twitteren, hogy a kormány mindig is elkötelezett volt a kreatív iparágak és az önkifejezés szabadságának fejlesztése mellett, de ezeknek nem szabad sérteniük a helyi közösségek érzékenységét – különösen, ha ezek a megnyilvánulások ellentétesek a helyi kultúrával és szokásokkal.
A felszólalásában az énekes azt is mondta, „biztos vagyok benne, hogy közöttetek is vannak melegek, progresszívek és jófejek.” Az első felvételek alapján a közönség ovációval fogadta Healy szavait, ám később főként a TikTok-ra került fel több olyan videó, amelyeken a közönség tagjai már nincsenek túlságosan elragadtatva a szónoklattól, dacára annak, hogy ők maguk is az LMBTQ-közösség tagjai. A BBC több maláj fiatalt is megszólaltatott a történtek után, az ő reakcióik pedig arról árulkodnak, hogy inkább neheztelnek az énekesre a performansz miatt.
„Utálom ezt a fehér megmentő komplexust, hogy emberek eljönnek például Délkelet-Ázsiába anélkül, hogy előtte utánanéznének, hogy milyen az adott kultúra, vagy milyen következményei lehetnek az ilyen cselekedeteknek. Nem nekik lesz majd rossz, hanem azoknak az embereknek, akik itt élnek” – olvasható egy vélemény, míg egy másik úgy szól, „Matty Healy, idióta vagy! Van fogalmad a következményekről, van fogalmad arról, hogy milyen nehéz a queer emberek élete manapság?”
Mindezek mellett azt is látni kell, hogy Healy repertoárjának egyik fontos eleme a megbotránkoztatás. Amikor épp nem nyers steaket eszik, akkor vagy rajongókkal csókolózik a színpadon, vagy épp azzal okoz botrányt (néhány hónapja a meleg közösségekkel kapcsolatban szintén kevéssé toleráns Dubaiban történt az eset), hogy egy férfit hív fel és csókol meg a koncert kellős közepén. Rajongói elvakultan védik Healyt, mondván, ezek a megnyilvánulások csak az imázsa részét képezik, az elmúlt hónapokban viszont több olyan nagy port kavaró ügye is volt, amik nem a színpadhoz köthetők, így a koncertekkel járó adrenalinnal sem lehet azokat magyarázni.
Februárban a The Adam Friedland Show című podcastban egy Ice Spice nevű fiatal New York-i rapperen gúnyolódott harmadmagával, a származását találgatták, kigúnyolták az akcentusát, „dagadt kínai nőnek” nevezték. Healy később bocsánatot kért, azt mondta, szavait félreértelmezték. Ugyanebben a beszélgetésben viszont az énekes azt is elismerte, hogy rendszeresen látogat egy pornóoldalt, ahol többségében olyan videók érhetők el, amelyeken fehér férfiak erőszakosan közösülnek fekete nőkkel. Healy konkrétan arról beszélt, hogy nemrég egy olyan videóra maszturbált, amiben egy fekete nőt „brutalizáltak”. Az oldal nevét nem említik, mindössze annyit tudni róla, hogy több jogvédő szervezet is kételkedik abban, hogy egyáltalán legálisan működik-e a site.
Még ezt megelőzően januárban az egyik koncertjén náci karlendítést mutatott be, a TikTok-on pedig nagyjából ebben az időben kezdtek trendingelni azon megnyilvánulásai, amikor a koncert közepén épp belekezd egy megbotránkoztató szövegbe, de nem tudja végigmondani, mert a zenekar rákezd a következő számra.
@indiemixtape ♬ original sound - indie mixtape
Szerintem nem rasszista, ha azt mondom…
– és a többi.
Megtorlástól tartanak
„Dicséret illeti őt azért, mert ki akart állni az olyan törvények ellen, amik Malajziában és a világ más részein elnyomják az LMBTQ-embereket. De úgy gondolom, választhatott volna alkalmasabb platformot is” – mondta szintén a BBC-nek Jerome Kugan, aki nemrég a maláj fővárosban szervezett kiállítást azzal a céllal, hogy a különböző szexuális orientációjú alkotók is megmutathassák a művészetüket. Kugan mellett egy maláj aktivista, Dhia Rezki is úgy véli, Healy jót akart tenni, de nagyon rossz eszközt választott. A Jejaka nevű, melegeket, biszexuálisokat és queereket támogató civil szervezet alelnöke szerint Healy nem a show miatt csinálta, amit csinált, őszinte felháborodást érzett a szavaiban, ezzel együtt azonban Rezki tart attól, hogy az énekes tette után a kormány még inkább be fog keményíteni. Mint a lapnak elmondta,
Mint mondja, az országban eddig sem volt könnyű dolga azoknak, akik nem az elvárt családmodell szerint élték az életüket, az utóbbi időben azonban a kormány vezérletével a korábbiaknál is szélsőségesebb kampány indult a melegekkel szemben. A korábbi miniszterelnök, a 2020 és 2021 között hivatalban lévő Muhyiddin Yassin egy ízben például azt mondta, a melegeket és más szexuális kisebbségeket idegen érdekek támogatják, nekik pedig fel kell ellenük lépniük, mert veszélyt jelentenek az iszlámra. És bár egy Kuala Lumpurhoz hasonló metropoliszban jellemzően nyitottabbak az emberek, az ország más részein megteszi a hatását a propaganda.
„Még mindig látni olyan eseteket, amikor embereket kirúgnak a munkahelyükről, zaklatják őket, elűzik őket az otthonukból, mindezt a szexuális orientációjuk miatt” – vázolta a valóságot az aktivista. Rezki a Guardiannek arról beszélt, hogy bár becsüli Matty Healyt, a felszólalásából nem lehetett megtudni, hogy a jogvédők és az aktivisták milyen komoly munkát végeznek az országban annak érdekében, hogy életben tartsák a párbeszédet az LMBTQ-jogokról. És hogy mennyire nincs könnyű dolguk, azt pontosan jelzi, hogy a tapasztalatok szerint az országban egyre kevésbé tolerálják a szexuális kisebbségek létezését. Tavaly például egy fővárosi, queer csoportok által szervezett Halloween-bulin tartott razziát a rendőrség, és vitt el közel két tucat embert.
Ez egy nagyon ijesztő éjszaka volt a Kuala Lumpurban élők számára, úgy gondolom, azóta rengetegen vannak, akik félelemben élik az életüket. Az ehhez hasonló queer estek a világon mindenhol olyan helyet jelentenek a tagoknak, ahol biztonságban érezhetik magukat, és közösséget építhetnek. Malajziában most már nem így van. Ha egy buli végén felkapcsolják a lámpát, az emberek pánikba esnek, mert arra gondolnak, hogy újabb razzia jön
– mondta egy helyi érintett. Ő is nagyra értékeli, ha valaki kiáll értük – legyen az akár Matty Healy –, de nem győzi hangsúlyozni annak fontosságát, hogy előtte egyeztetni kellene a helyi viszonyokat ismerőkkel, hogy az eredmény még véletlenül se legyen kontraproduktív.
Nála sokkal szigorúbban fogalmazott egy helyi drag queen, Carmen Rose, aki szerint Healy beszéde öncélú volt, az énekest szerinte nem az vezérelte, hogy kiálljon az elnyomottakért, és ráadásul ő semmit nem kockáztatott. „Elrepül az országból, és nem kell szembenéznie a következményekkel, amikkel a mi embereink fognak szembesülni” – mondta. Hozzátette: eddig is nagyon nehezen tudott meghirdetni fellépéseket, olyan szinten ellehetetlenítik a hatóságok a munkáját, és nem gondolja, hogy Healy akciójának hatására ez a nyomás enyhülni fog.
Minden külföldi művésznek, aki idejön és képviselni akar minket, értenie kell, hogy miként teheti ezt meg. Ami Nyugaton működik, nem biztos, hogy itt is fog. Többet ártanak, mint használnak
– szögezte le.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A helyi érintettekkel ellentétben Peter Tatchell, ismert brit melegjogi aktivista védelmébe vette Healyt. A Guardianen megjelent véleménycikkében úgy fogalmazott, az énekes nem lesz rossz értelemben vett „fehér megmentő”, azért mert elmondott egy spontánnak tűnő beszédet. Szerinte Healy személyes kockázatot is vállalt mind a beszéddel, mind a csókkal, ráadásul a zenekart gyaníthatóan jelentős anyagi károk is érték, tekintve, hogy a Malajziában történtek után hasonló okokból Indonéziában és Tajvanon is lemondták az 1975 koncertjét a helyi szervezők. Az aktivista szerint Healynek biztosan nem az volt a célja, hogy a beszédével megmentse az elnyomottakat, csupán kimondta azt, ami a szívét nyomta.
Gondoljunk bármit is Healy tettéről, sikerült felhívnia a világ figyelmét arra, hogy Malajzia üldözi a queer polgárait. Emberek százmilliói tudják most már, hogy Malajziában az LMBTQ-személyeket akár 20 év börtönbüntetéssel, botozással és pénzbírsággal is sújthatják. (…) Az 1975 bírálata eltereli a figyelmet arról, hogy mi az, amit a leginkább kritizálni kellene: a Kuala Lumpur-i rezsim homofóbiáját
– foglalta össze álláspontját.