Élet-Stílus

Farm VIP: Az orvos szerint Visváder Tamás jobban tenné, ha feladná a versenyt

TV2
TV2
Még nem született döntés a sorsáról.

Visváder Tamást két napon belül egy méh és egy darázs is megcsípte ugyanazon az ujján a Farm VIP forgatásán. A csütörtöki részből kiderült, hogy az orvos azt tanácsolta neki, hogy sérülése miatt adja fel a játékot, amin az üzletember el is gondolkodott, de végül úgy döntött: a termelési feladat végéig mindenképp marad, még úgy is, hogy csak fél kézzel tud dolgozni.

Az orvos ismét megvizsgálta Visvádert, de nem tudta megnyugtatni őt. Azt mondta, egészségügyi szempontból az lenne a legjobb, ha a játékos hazamenne pihenni, a gyógyulás ugyanis akár 2-3 hét is lehet. „Fontold meg, hogy szeretnéd-e folytatni a játékot vagy sem!” – tanácsolta a szakember.

Én élem ezt a versenyt, szeretek itt lenni, magamáénak érzem. Sőt, eljátszottam nem egyszer a gondolattal, hogy meg is tudnám nyerni ezt az egészet. Viszont nem akarok átmenni egy olyan emberbe itt, aki ezt nem csinálja meg, mert belemegy a kezébe, azt nem csinálom meg, nem bírom el, lányokkal cipeltetem a krumplit… Rém kellemetlenül érzem tőle most már másfél napja magam. Idáig próbáltam abban a szerepben lenni, hogy erősítsem a csapatot, és tiszta szívvel tudjam ezt végig vinni. Ha bent akarnék maradni, már tiszta szívvel nem tudnám csinálni, hanem mindig valakit taktikából ki kéne rakni, ami nagyon nem én vagyok. Nem tudom, hogy mi legyen. Higgyek abban, hogy ezek jelek, hogy haza kell mennem, vagy jelek azért, hogy maradjak itt, harcoljak tovább, és akkor menjek át egy ilyen taktikai játékosba? Nehéz, hogy az élet írja a forgatókönyvet helyettem

– fogalmazott Visváder Tamás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik