Élet-Stílus koronavírus

A járvány ellenére több százan gyűltek össze egy tehén temetésére Indiában

Nem nagyon foglalkoztak a távolságtartással, és még maszk sem volt senkin.

Eljárást indítottak az indiai hatóságok legalább 150 ember ellen, akik a járványügyi szabályok megszegésével dísztemetést tartottak egy tehénnek, Uttar Prades állam egyik falujában – jelentette a helyi sajtó. A helyi rendőrség azután intézkedett, hogy a temetési menetről készült videó terjedni kezdett a közösségi oldalakon.

A rendőrség közlése szerint 25 résztvevőt azonosítottak, akik ellen a járványügyi törvények megsértése miatt indítottak eljárást, mert tettükkel terjeszthették a betegséget, és nem tartották be a tisztviselők utasításait. Azt nem közölték, hogy bárkit is letartóztattak volna. A gyászolók többsége nő volt, és szemtanúk elmondása szerint egyikükön sem volt maszk.


A tehén egy bolt közelében élt az utcán, és az elpusztulása előtti napokban már láthatóan rosszul volt – közölte a rendőrség. Egy helyi lakos elmondása szerint a tehén pár éve élt a településen, és közölte, teljesen természetes volt, hogy dísztemetést tartanak a tiszteletére.

A hinduk szent állatként tisztelik a teheneket, mert az emberiség egyik anyjaként, a termékenység jelképeként tekintenek rá, de emellett úgy tartják: az az összes isten székhelye, így testrészeiben különböző istenségek laknak. Vizeletének gyógyító hatást tulajdonítanak, szárított trágyája pedig a fűtést, illetve a főzéshez szükséges tűz életben tartását szolgálja. Húsának megevése ugyanakkor kannibalizmusnak számít, hiszen aki tehenet vág le, ugyanolyan bűnt követ el, mintha embert ölne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik