Élet-Stílus

Egy egész fegyverarzenállal rendelkező német zombivadász párt tartóztattak le a svédek

Nem a legjobb autót választották a fegyvercsempészetre.

Még március 25-én történt, de azóta is szinte csak a svéd média írta meg, na, meg az RTL Today, hogy egy Zombie Response Team nevű csapat két tagját, egy német párt letartóztatták Svédországban. Egy Hummerrel érkeztek az országba, a kocsin a csoport neve mellett az is olvasható, hogy „infected people will be shot”, vagyis

a fertőzött emberek le lesznek lőve.

Ezt lehetne csak üres fenyegetésnek is venni, ugyanakkor a járműben a különbözőforrások szerint 16-20 engedély nélkül tartott fegyvert is találtak, valamint lőszert is. Azt megerősítették, hogy a párnál volt több számszeríj, elektromos sokkoló vagy valami ahhoz hasonló fegyver, több olyan fegyver, amellyel könnygáz-lövedéket lehet kilőni, egy boxer és legalább egy gumibot.

Az ügyvédjük azt mondja, hogy a pár nem tudta, hogy illegális az országba ezeknek a fegyvereknek a bevitele, és hogy a nyári házukhoz igyekeztek, amit nemrégiben vásároltak a dél-keleti Blekinge megyében.

A svéd sajtó egy része szerint a pár egy szerepjáték-szervezet tagjai lehetnek, amire magyarázatot adna a Zombie Response Team név is, de eddig ezt az információt hivatalosan senki sem erősítette meg.

Kiemelt kép: Tullverket

Ajánlott videó

Olvasói sztorik