Élet-Stílus

A nyugalom (és nem az unalom) szigete a balatoni berek télen

Balatonkeresztúr szezonban sem a Balaton legfelkapottabb helye; hát még télen! Pedig a falu és a környék is sokat kínál a kikapcsolódásra vágyóknak.

Alapvetően kétféle magyar ember van: a gyakoribb fajta, aki nyáron szeret a Balatonnál lenni, és az egyelőre ritkább, de egyre népesebb csoport, aki jobb szereti a tó téli nyugalmát.

A Balaton Budapesttől legtávolabbi, dél-nyugati csücskében fekvő Balatonkeresztúr nyáron sem a legzsizsegőbb település, a strandszezonon kívül viszont keresve sem lehetne jobb helyet találni egy csendes hétvégi pihenéshez. Ami persze nem jelenti azt, hogy nem lehet mit csinálni a környéken.

Téli nyugalom

Keresztúr (és a faluval szimbiózisban létező Máriafürdő) bő másfél óra alatt elérhető a fővárosból az M7-esen. A nyugati országrészből pedig értelemszerűen még gyorsabban. Csupán ennyi időre van szükség ahhoz, hogy a városi nyüzsgésből kiszakadva megérkezzünk a tópart háborítatlan idilljébe.

A téli Balaton partján is érdemes sétálni, annak ellenére (vagy éppen azért), mert semmi nincs nyitva. A zsivaj és az olajban sült ételek illata átadja ilyenkor a helyét valami egészen más élménynek: az ember ilyenkor kettesben maradhat a Balatonnal.

És Balatonkeresztúr kiváló helyszíne egy ilyen randevúnak, mert nincs még egy hely a déli parton, ahonnan ilyen gyönyörűen tárul fel az északi part panorámája. Indulva a közeli Keszthelytől kelet felé sorban látszik innen szépen a teljes Balaton-felvidék minden nevezetes és kevésbé nevezetes pontja. Akkor igazán fenséges Keresztúrról a látvány, ha hó fedi szemben a Badacsonyt és többi csúcsot.

Bor és gasztró

De fordítsunk is hátat a Balatonnak! A Nagy-Berek lankáin nagyon kellemeseket lehet sétálni, kirándulni. A közeli Kis-Balaton környéke télen nagyon szép és különleges (hahó, a Téli berekre emlékszik még mindenki, ugye?), főleg havazás után érdemes barangolni a sás- és nádtenger uralta láp környékén.

Balatonkeresztúr környékét járva gyorsan feltűnhet, hogy a domboldalakon gyakori vendég a szőlő: nem véletlen ez, hiszen a balatonboglári borvidéken barangolunk. A királyleányka, a rajnai rizling, a chardonnay, a kékfrankos, a cabernet sauvignon, és a merlot a vidék jellemző szőlőfajtái; tehát a vörös- és a fehérborok kedvelői sem lesznek itt csalódottak.

A Balaton és környéke tele van pincészetekkel és borászatokkal, amik télen is látogathatóak. Fotó: iStockphoto

Pincészetekből és borászatokból sincs persze hiány: az Ikon, a Légli, a Bujdosó, a Garamvári, a Konyári, a Kislaki mind csak egy ugrásnyira van, csak hogy a legismertebbeket mondjuk.

Ha pedig igazán exkluzív élményre vágyik valaki, akkor a kéthelyi Kristinus borbirtokot ajánljuk jó szívvel, ahol a balatoni fine diningba is belekóstolhatunk. Az itteni Gasztro Műhely évek óta biztos szereplője a Balaton legjobb éttermeit soroló listáknak.

Termál és kastély

Balatonkeresztúr akkor is ideális bázis, ha valaki csak egy-egy napot szeretne Hévízen vagy Keszthelyen tölteni. Egyrészt olcsóbb is lehet a városokon kívüli szállás, másrészt a falusi miliő pihentetőbb is sokaknak.

A hévízi termálfürdő és -tó a téli hidegben elmondhatatlanul jobb élmény, mint bármikor máskor. A behavazott Festetics-kastély pedig olyan, mintha egy tündérmesében szerepelnénk.

Téli országjáró

Utazd körbe az országot! A városokról szóló írásainkat itt találod. A projektet a Shell támogatta.

Kiemelt kép: iStock 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik