Az ősidők egészen pontosan az i.e. 10-8. századra tehető, ekkor már élt itt egy föníciai kolónia, majd a punok vették hatalmukba, fontos kikötőjüket építették ki itt az ötödik században. A görögök is ismerték a települést, akiknek a berberekéhez hasonlóan volt is egy verziójuk, legendájuk a település nevének kialakulására: eszerint Herkules tizenkét próbájának utolsó előtti feladata az volt, hogy szerezzen a Heszperiszek kertjéből három aranyalmát. A Heszperiszek nimfák voltak, akiket Zeusz felesége, Héra bízott meg azzal, hogy vigyázzanak a földisten anyós, Gaia által nászajándékba kapott aranyalmákra. Aztán egyszer megrabolták őket, és a védelmi szerepeket megosztották a sosem alvó, százfejű sárkánnyal, Ladónnal. Herkules, azaz Héraklész útközben megölte Antaioszt, Poszeidón és Gaia fiát, akinek özvegyével, Tinjisszel lefeküdt, így született meg Sufax, aki épített egy kikötőt, amit anyja emlékére nevezett el Tingisnek.
Ebből egyes források szerint annyi igaz, hogy egy berber törzs alapította a települést, fontos városa volt egy rövid életű királyságnak, majd római tartománynak, Mauretaniának. A berber törzs királya pedig egy úgynevezett Syphax volt, ami elég hasonló Sufax nevéhez.
Most ez az egész jó hosszú volt, de remélem, nem én vagyok az egyetlen, aki kedveli a görög mitológiát, csak egyáltalán nem ért hozzá (ami látszik a nevek átiratából is). Héraklész az almák megszerzése után megpihent – már csak azért is, mert a ehhez három napra át kellett vennie Atlasztól az égbolt tartását. A helyiek szerint mindezt Herkules barlangjában tette, ami az egyik legnagyobb nevezetessége Tangernek. Egy tényleg csodálatos barlang, fejformájú, vagy legalábbis engem arra emlékeztető lyukkal a tengerre. Ennek szomszédságában van egyébként Marokkó jelenlegi uralkodójának, VI. Mohamednek a tangeri nyaralója is, egy úgy kétszáz méter széles privát tengerparttal.
A rómaiak alatt fontos tartománnyá vált Mauretania, noha Diocletianus római császár keresztényüldözését jócskán megszenvedte, és ennek a tartománynak volt a fejlett Tingis a legnagyobb települése. A Római Birodalom bukásával érkezik egy „magyar” a térségbe. Igazából egy vandál, Geiserich (vagy Geiserik), aki a Balaton mellett született valahol. Apja halála után testvére, Godegisilio lett az uralkodó, és elindultak innen a hunok elől nyugat felé. Jó messze jutottak, egészen előbb Galliába, aztán Hispániába. Társaik két másik nép voltak, a szvévek és az alánok, előbbiek végül északon maradtak a mai Galíciában, utóbbiakkal pedig tovább mentek délnek. Innen a név, Andalúzia. Itt halt meg Gunderik, akit Geiserich követett a trónon, és aki Africa provincia helytartójának meghívására átkelt népével Észak-Afrikába, hogy vegyék ostrom alá a provincia városait. Így Hippo Regiust is, aminek ostroma alatt meghalt annak püspöke, a mai napig a filozófia egyik megkerülhetetlen alakjának tartott, később szentté avatott Ágoston.
Geiserik aztán bevette Ágoston városát, meg elég nagy területre tett szert, Karthágót tette meg fővárosává, majd eljutott egészen Rómáig is, és jött a vandalizmus, vagyis a szó értelmét adó esemény, amikor két héten át fosztogatták Rómát, miután megállapodtak a pápával, I. Leóval, hogy cserébe nem pusztítják el a várost.
Aztán a vandálok bukásával a bizánciaké lett a környék, majd a 8. század elejére, kevesebb mint száz évvel Mohamed halála után, már ide is ért a muszlim invázió, majd elég háborús, bonyolult időszak következett a város és környékének életében. A 15. század elején a portugálok kezdtek el terjeszkedni, előbb a közeli Ceutát foglalták el, majd 1471-re sikerült bevenniük Tangert is. A várost háromszor is próbálta meghódítani a marokkói muszlim dinasztia, a Wattászidák, mindhiába: a 17. század közepéig a portugálok kezében maradt, vagyis inkább 1580-ig, a spanyol-portugál perszonálunió kezdetéig, azután a spanyoloké lett a kontroll, de portugál maradt az adminisztráció.
1661-ben a város Angliáé és II. Károlyélett, a portugálok Bragança Katalin hozományaként ajándékozták oda. A portugál lakosság elmenekült, vittek mindent magukkal, ablakot, ajtót, virágokat, szóval nem volt egy túl nagy ajándék, főleg ha azt is belevesszük, hogy a mudzsáhidok állandóan be akarták venni dzsihádjuk, szent háborújuk céljaként. Az állandó ostrom mellett megpróbáltak építeni egy mólót, de a hozzá nem értés és a korrupció tönkretette azokat a terveket is, amit később a briteknek Gibraltárral sikerült csak elérniük.
Ekkor már mindösszesen 700-an éltek a településen, meg mellettük egy nagyjából ezer fős helyőrség, Percy Kirke altábornagy szerint azonban közülük is négyszázan kankósok voltak ugyanattól a „nagyon csinos kurvától”. Ekkor az angolok módszeresen szétzúzták már a kikötőt és a várost is, így érkezett meg a Tangerbe a marokkói hadsereg, akik korábban már megpróbálták bevenni azt.
Az angolok 23 éves itt tartózkodása után, 1684-től így Marokkó része lett a város, egészen 1912-ig. Újratelepítették a várost vidéki berberekkel, a 19. század elejére már 5000 lakosa volt. A 18. századtól Marokkó diplomáciai központja a város, itt létesült az Egyesült Államok első konzulátusa még George Washington kormányzása alatt, és az első területén kívüli ingatlana is, Mulej Szulejmán szultán ajándékaként kapták. A földrajzi helyzetének köszönhetően Marokkóban volt az összes külföldi nagykövetség és konzulátus, noha csak négyszáz külföldi élt a húszezer helyi lakos között 1871-ben. Ráadásul egyre nagyobb lett Tanger, az I. világháborúra negyvenezer lakosa volt, aminek a fele muszlim, negyede zsidó, negyede európai keresztény (aminek pedig háromnegyede spanyol munkás és kézműves) volt.
1912-ben végül tényleg átvették a hatalmat az ország felett az európaiak, az északi és déli része Spanyolországé, a középső része Franciaországé lett, vagyis, Tanger spanyol kézbe került. Egészen 1923-ig, amikor
Így jött létre a „modern Szodomaként” is ismert terület, elég sok homoszexuális költözött a nagy szabadságot ígérő övezetbe, ahogy sok művész is: Paul Bowles, Truman Capote, William S. Burroughs, Allen Ginsburg, Jack Kerouac vagy éppen Henri Matisse is megfordult itt.
1940-ben, ugyanaznap, mikor Párizs elesett, a spanyolok megszállták a területet, és ellenőrzésük alatt tartották a II. világháború végéig, amikor is a zóna újra az eredeti felállására állt vissza. 1952-ben aztán a kilenc állam eldöntötte, hogy megszünteti a nemzetközi övezetet, 1956-ban az függetlenségét újra elnyerő Marokkó része lett. Ekkor úgy negyvenezer muszlim, harmincegy ezer keresztény és tizenöt ezer zsidó élt itt.
Marokkó függetlenné válása után kissé háttérbe szorult Tanger, bár a közelben levő marihuánaültetvények miatt a ’60-’70-es években még kedvelt célpontja volt a hippi zarándoklatoknak. Aztán egyre olcsóbb lett a repülés, a turisták Marrákest és más városokat vettek inkább célba az országban, a bűnözés is egyre nőtt, az utazók elmaradoztak.
Ez a történelmi bevezető bár kicsit hosszú volt, mindenesetre jól megmutatja, Tangernek milyen sok minden van a múltjában, mennyi nép volt rá hatással az elmúlt majdnem háromezer évben. Ráadásul a 2000-es évek óta teljesült a jelenlegi király, VI. Mohamed akarata is, hogy mind gazdasági, mind turizmus szempontjából újra naggyá tegyék a várost.
Turizmus
A várost elhelyezkedése tökéletes turisztikai célponttá teszi. Egész évben remek az idő, télen se kell fagyoskodni, ugyanis tíz fok alá nemigen csökken a hőmérséklet, a vízpartisága miatt harminc fölé meg nem nagyon megy nyáron se, így városnézésre, a környék dimbes-dombos tájának felfedezésére is mindig kellemes idő áll rendelkezésre. Tanger, ha egy hétre nem is, pár napra biztosan elegendő látnivalót ad, óvárosát, medináját, annak piacait, zegzugos utcácskáit be lehet barangolni. A város újabb részein ott van a gyarmati idők nagyvárosi, szecessziós és art deco épületei, a Boulevard Pasteur körül, ahogy a francia, spanyol és francia kolónia örökségét is egészen meglepő helyeken lehet néha elkapni a város különböző részein. Van két említésre méltó múzeuma is, az egyik a volt amerikai nagykövetség, ami a marokkói kultúrával, az amerikai-marokkói kapcsolattal, kötődéssel foglalkozik, valamint a Kasbah Múzeum, ami a régió történelmével és kultúrájával foglalkozik az őskortól a 19. századig.
Noha a város korábban a bűnözésről volt hírhedt, ezt ott helyben egyáltalán nem érzékeltük. Hiába vagyok szőke, amikor egyedül jártam a várost, még csak furcsán sem néztek rám, nemhogy atrocitás írt volna. A helyiek ezt a város nemzetköziségével magyarázzák, ami nekünk inkább úgy tűnik, mint a múltból Tangerre maradt jelző, turistát is alig látni, ami mondjuk szerintem kifejezetten a város előnye.
Kedvesnek meg kedvesek az eladók, pincérek, az angol nyelvvel jól el lehet velük kommunikálni, aki franciául tud, az meg kvázi az anyanyelvükön beszél a helyiekkel, a berber nyelv mellett szinte mindenki beszéli.
Nyáron pluszban ott van a tenger, vagyis „tengerek”, hiszen egy köpésre egymástól, kipróbálhatjuk az Atlanti-óceánt és a Földközi-tengert is. Ha már tenger, el ne feledkezzünk a korábban már említett egyik fő látványosságról, a Herkules-barlangról, ami pár képet mindenképpen megér, de túl sok időt nem lehet ott eltölteni.
A strandok közül, amit láttunk, beleértve a városon belülit is, homokos partúak, és most júliusban is még elég szellősek, rengeteg ember elférne, noha üresnek sem neveznénk semmiképpen. És tiszta, persze cigicsikkeket, meg pár csomagolást itt is elszórtak, de egyáltalán nem vészes.
A városba eljutni sem vészes, mind repülővel, mind közúton is egyszerű – köszönhetően a nagyon jó minőségű utaknak –, valamint ide fut be a tavaly átadott francia gyorsvasút, a TGV, amit itt Al-Boraqnak, vagyis Tanger–Kenitra nagysebességű vasútvonalnak neveztek el. A vonat Casablancából indul, és Rabaton érintve érkezik meg Tangerbe, egyes szakaszokon a 320 km/órás sebességet is elérve.
A város irtózatos mértékben növekszik, ott úgy hallottuk, 1,5 millió ember él már itt (2014-es adatok szerint valamivel kevesebben, egymillióan), mindenhol daruk, építkezések, már legalább öt perce kocsikáztunk a város egyik széléről befelé, amikor mondták nekünk, hogy ezen a környéken tíz éve még nem volt semmi. És egyrészt a turizmus miatt van ez, a félkész épületek egy része hotelnek, apartmanháznak készül, a másik része viszont a beköltözőknek kell.
Tanger Med
Ha már beköltözés és tengerpart, 2003-ban, az akkor négy éve uralkodó VI. Mohamed bejelentette, hogy Tangerben egy nemzetközi kikötőt alakítanak ki, ez lett 2007-re a Tanger Med, a Földközi-tenger térségének mára legnagyobb kapacitású kikötője. Potenciálisan kilencmillió konténert tudnak évente fogadni a Tanger Med 1 és a nemrégiben átadott Tanger Med 2-ben, 2018-ban 3,4 millió konténer járt itt.
Nem véletlen: stratégiai elhelyezkedése a Gibraltári-szorosnál, keresztezi a fő hajózási útvonalakat kelet és nyugat, valamint észak és dél között, vagyis összeköti Ázsiát, Európát, Afrikát és Amerikát. Európától mindössze 15 kilométer választja el. Az építkezés, illetve a környék gazdasági súlya a király bejelentése után óriási ütemben kezdett el növekedni. Éppen nemrégiben nyitott meg a Tanger Med 2, a Tanger Med 1 és a turisztikai- és RoRo-kikötő mellé (utóbbi a gépkocsi vegyes, közúti és vízi szállítása). Míg tavaly óta a Tanger Med Afrika legnagyobb forgalmú kikötője – megelőzve a dél-afrikai Durban és egyiptomi Port Szaíd kikötőket is –, a Tanger Med 2 megnyitásával, az egész Mediterráneum legnagyobb kapacitású kikötője jött létre 1600 hektáron. Azon kevés kikötője közé tartozik a világnak, amely a legnagyobb hajókat is képes fogadni.
Ezt a jó elhelyezkedést, na meg valószínűleg az olcsó munkaerőt, rengeteg cég próbálja kihasználni. Nem hiába tettek bele máig 9,1 milliárd dollárt, azaz 2,6 ezer milliárd forintot, amiből 5,5 milliárd dollárt (1,6 ezer milliárd forintot) a privát szektor állt. Nemcsak a hajózási társaságok, mint a legnagyobb konténerhajó és egyéb szállítóhajó üzemeltetője, a Maersk (a konténerek oldaláról sokaknak ismerős lehet a név), és más hajózási cégek, hanem például a Renault is a közelben létesített gyárat, ahol a Renault járművek mellett Daciákat is készítenek (tavaly összesen 318 ezret), de van itt már üzeme a Siemensnek is. A kikötőben van olajipari cég , amit az olaj- és gáztározók jelenléte is megerősít, és 7 millió, hajóval érkező utast is képesek fogadni, tavaly 2,8 millió utas érkezett meg ide. Valamint jó pár cég logisztikai központot létesített, így az adidas, a Decathlon, a DHL, a 3M. Összesen úgy 150 cég szállít és gyárt itt terméket.
Mindehhez persze munkaerő is kell, nem véletlen Tanger népességének növekedése. Jelenleg ötezer ember dolgozik a kikötőben és hatvanöt ezer a környékén, a kikötő fejlesztésének pedig korán sincs még vége, 2025-ig még aprólékos további terveik vannak, a kikötő további bővítése, az ipari park és a kikötőtől induló infrastruktúra fejlesztése, amiket megkönnyít, hogy még további 3500 hektár áll rendelkezésre ehhez.
