Élet-Stílus útitárs

Sok csodálatos dolog van Japánban, de a melegített vécéülőke mindent visz

Persze, ott vannak a kastélyok, templomok és kertek, az isteni vonatok és a fantasztikus ételek, de két hét után a legjobban a modern csúcstechnikás kényelem csúcsa hiányzik leginkább: a Toto. Ja, és az automaták. Meg a mindent átható udvariasság, és a segítőkész japán emberek. És persze a híres tisztaság. Ha jól belegondolok, elég sok minden.
Korábban a témában:

Szuper volt. Nem akartam hazajönni. Maradtam volna még. Most azonnal vissza akarok menni.

Ha valaki megkérdez egy Japán utazásból hazatért embert arról, milyen volt, jó eséllyel ezeket a válaszokat, és ezek változatait hallja majd Mert egy-két hét nem elég. Az csak egy trailer. Egy kis előzetes bemutató, hogy milyen csodák is várják az utazókat a legkeletibb távol-keleti szigetországban, ahol annyi látnivaló van, bármennyit is nézünk meg, mindig ott marad az érzés, hogy bárcsak lenne egy kicsit több idő, hogy mindent megnézhessünk.

Nehéz két hetet eltölteni egy idegen országban úgy, hogy ne legyen legalább pár rossz élménye az utazónak. Japánban ez nincs így, hiszen az utazó biztos lehet benne, hogy még az egycsillagos szálláson is makulátlan tisztaság, és udvarias, segítőkész személyzet fogadja, a kicsi, párasztalos éttermekben tökéletesen elkészített ételeket ehet, és emellett szinte nulla az esélye, hogy átverjék, meglopják vagy kirabolják.

És biztos lehet abban is, hogy a látnivalók mind valóban megérik a pénzt, és a drága időt. Ha a Nagoja melletti virágkert híres esti kivilágításáról azt hallani, hogy lenyűgözően gyönyörű lesz, akkor nem is kérdés, hogy az lesz, és megéri az egyórás távolsági buszozást egy olyan buszpályaudvarról, amit egy helyi segítsége nélkül soha nem találtunk volna meg: mivel egy üveg felhőkarcoló harmadik emeletén volt.

A Nabana no Sato virágkert esti fényei. Fotó: A szerző felvétele

Hiába láttad már több ezer képen a Kiotó legnépszerűbb turistalátványosságának számító Aranypavilon templomot (Kinkakudzsi), amikor megpillantod, még a több busznyi kínai turistát is elfelejted, és elveszel a látványban. A legjobban tisztelt Zen-kert a Ryōan-ji templomban tényleg pont olyan szívfacsaróan szép, mint amilyen a híre, Himedzsi városkastélya pontosan annyira ámulatba ejtő, mint ahogy azt az utazó elképzeli és a kétszázzal száguldó vonatról megpillantott Fudzsi láttán is azonnal megérti a turista, hogy miért tisztelik szent hegyként a japánok.

Himedzsi kastélya. Fotó: A szerző felvétele

Amikor azonban hazaérkezünk, nem ezek lesznek az első dolgok, amik a legjobban hiányoznak Japánból. Hanem az olyan apróságok, mint például a mindenhol megtalálható automaták.

Japán az automaták országa. Ott vannak mindenhol: metrómegállókon, vasútállomásokon, bevásárlóközpontokban és az utcán — a nagy forgalmas kereszteződésekben és az alig kivilágított, félreeső sikátorokban egyaránt. A japán automatagyártók szövetségének adatai szerint több mint ötmillió darab van belőlük az országban, azaz minden huszonötödik japánra jut egy.

Bár az internet teli van a legfurcsább japán automatákat bemutató listákkal, azok eldugott helyeken lehetnek, mert a legfurcsább, amivel találkoztunk, egy alkoholautomata volt. De elég volt csak sima üdítőt és kávét áruló automatákkal találkozni, hogy egy életre hiányozzanak.

Miután bedobtad a pénzt, és megnyomod a kiválasztott ital gombját, egy másodpercen belül meg is jelenik a kis kiadótálcában, nem kell rá feszülten várakozni, mint az Európában elterjedt modelleknél. Ugyanabból a gépből tudunk venni forró (és persze kiváló) kávét (műanyag palackban vagy fémdobozban), és jéghideg üdítőt, meglepően nagy választékban. Bár furának tűnhet, ott fel sem merül, hogy egyrészt működik az automata, másrészt felismeri a papírpénzt is. És valahogy mindig teli vannak: két hét alatt egy-két alkalommal fordult csak elő, hogy a gép jelezte, kifogyott belőle valami.

Van miből válogatni. Fotó: A szerző felvétele

A gépek elterjedése mögött sok tényező áll. Kényelmes használni azokat, az üzemeltetőnek nem kell munkaerőt és csillagászati bérleti díjakat fizetni, és mivel a japánok még mindig inkább készpénzt használnak, mindenki teli van apróval.

De a legfontosabb, hogy gyakorlatilag nincsen utcai bűnözés, így egyáltalán nem kell attól tartani, hogy akár csak legsötétebb sikátorban felállított automatát feltörjék, vagy vandálok rongálják meg. A Soranews24 pár napja nézte meg „Japán legjobban szétvandálkodott automatáját” — természetesen működött. A „vandálkodás” pedig annyi volt, hogy telimatricázták.

A mindent átható udvariasság és segítőkészség

Japánban alapszabály, hogy úgy kell élned az életed, hogy a lehető legkevesebb kényelmetlenséget okozd a másiknak. És ez érződik. Nagyon is. Mindenki szuper kedves, és lehet, hogy a mosoly mögött a japán társadalmat átható idegengyűlölet lakozik, ebből egy turista semmit sem érzékel majd. Bárhova megy az ember, a lehető legtökéletesebb szolgáltatást kapja: a buszsofőrtől kezdve a vasúti pénztoroson át a turistalátványosságoknál belépőket árusító emberekig és bolti eladókig mindig mindenki olyan nagy mosollyal szolgál ki, mintha ezeréves barátok lennénk.

Tokió fiatalos bevásárlónegyede, a Shibuya. Fotó: A szerző felvétele

De nem csak azok segítenek, akiknek ez a munkájuk. Lehet, hogy a japánok nem beszélnek angolul, de igyekeznek mindent megtenni, hogy segítsenek a hülye turistának.

Amikor elveszett arckifejezéssel álltunk a Google Maps felett egy tokiói kereszteződésben a szállást keresve, rögtön megállt valaki, hogy segítsen. És nem csak azt mutatta meg, merre kell menni, hanem konkrétan az ajtóig vitt minket. Egy benzinkutas pedig majdnem 10 percet sétált velünk Kiotóban, hogy elkísérjen minket a villamosszerű vonat, a Randen megállójához, miután a fél benzinkút azon dolgozott, hogy megmutassák, merre is kéne mennünk.

Igen, a vonat a legjobb közlekedési forma

A MÁV-on nevelkedett magyar utazó számára a japán vasúti rendszer maga a csoda. És most nemcsak a sinkanszenről, a 300-al száguldó szupergyorsvonatról van szó. A sima gyorsvonatok és helyi elővárosi vonatok mind gyorsabban és pontosabban járnak, mint amire a MÁV bármikor is képes lesz. Tényleg nincsenek késések, ha az van kiírva, hogy a vonat 10:31-kor indul el, akkor teljesen biztosak lehetünk benne, hogy az nem 10:30-kor és nem 10:32-kor, hanem pontosan 10:31-kor fog kigurulni az állomásról.

A Tokió pályaudvar épülete. Fotó: A szerző felvétele

De ugyanez igaz a tokiói metrókra vagy a kiotói buszokra. Minden jól szervezett. Valahogy sikerült olyan egyértelműen használható rendszert kiépíteniük, hogy még külföldiként is fél nap alatt meg lehet tanulni, és utána szinte lehetetlen eltévedni. Annyira hülyebiztos az egész, hogy Tokióban még egy olyan csomópontban is gond nélkül megtalálni a keresett metróvonalat, ahol négy metróvonal találkozik, és a turista először van ott életében. Elég csak követni a táblákat a földalatti folyosók át, és közben biztosak lehetünk benne, hogy nem tévedünk el.

És persze a buszok, vonatok és metrók mind makulátlanul tiszták. Mint minden Japánban.

A tisztaság minden felett

Lehet olvasni arról, hogy a japánok mennyire odafigyelnek a tisztaságra, hogy az ősi japán vallás, a sintó egyik alapelve a tisztaság tisztelete, és ezt már gyerekkorban belenevelik minden japánba, de egészen más, amikor a saját szemével látja az ember, hogy a valóságban hogyan is néz ki, amikor egy tízmilliós nagyvárosban alig látni koszt.

A teamLab japán művésztársulat digitális kiállítása, a Borderless, Toikóban. Fotó: A szerző felvétele

Ez nem jelenti azt, hogy az egész ország túlságosan steril, már-már ridegen ragyogó lenne, mint mondjuk a Canary Wharf Londonban. A városokon látszik, hogy ott élnek is emberek. A több évtizede felhúzott vasúti támfalakon már repedések jelentek meg és mállik a beton is. A vasból készült tartóelemeken rozsdafoltok vannak, a vasúti sínek között nő a gaz és a régebbi metróállomásokon is látszik az évtizedes használat.

De közben mégis minden tiszta. Egy-két koszosabb sikátort, és a kijelölt dohányzóhelyek körüli utcarészeket leszámítva sehol nem látni eldobott csikket és szemetet, ami főleg akkor meglepő, ha tudjuk, hogy Japánban az utcán nincsenek szemetesek. A saját szemetét mindenki hazaviszi, a turisták is, akik hamar megtanulják, hogy legyen náluk egy műanyag zacskó, csak erre a célra.

Még az autók is feltűnően, hihetetlenül tiszták.  És nem csak a személyautók: még a kukásautók és a betonszállító mixerkocsik is úgy néznek ki, mintha előző nap hozták volna ki azokat a szalonból, és csillogó krómozott felületeikkel az első munkanapjukon lennének. Mert persze, hogy a japán sofőrök minden egyes munkanap végén lemossák róluk a koszt, hogy ne kelljen szégyenkezniük amiatt, hogy piszkos teherautóval szállítják el a sittet egy építkezésről.

És igen. Természetesen a nyilvános vécék is mindenhol olyan tiszták voltak, és sokszor olyan szépek, hogy még egy ötcsillagos luxusszálloda vezetése is irigykedve nézné.

Melegített vécéülőke! Melegített vécéülőke!

Hazaérkezésünk után az első dolog, ami azonnal hiányozni kezdett Japánból nem a tisztaság, az udvariasság vagy a csodálatos japán ételek voltak. Hanem egy olyan dolog, amiről senki sem gondolja, hogy kell neki, egészen addig, amíg saját maga ki nem próbálta: a csúcstechnikás japán vécékről van szó.

Tokió, a Mori toronyház 52. emeletén lévő kilátóból. Fotó: A szerző felvétele

Japán a guggolós vécék hazája volt. A nyugati típusú porcelán ülőke csak huszadik század elején jelent meg a mellékhelyiségekben, köszönhetően egy Okura Kazucsika nevű férfinak, aki egy európai utazásról hazatérve kezdte terjeszteni a hagyományos vécé alternatíváját, miután 1917-ben megalapította Toyo Toki Company nevű vécégyártó céget, amit ma Toto néven ismer a világ.

A Toto mára az egyik legismertebb japán céggé vált, hiszen szinte mindenhol az ő vécéülőkéikkel lehet találkozni. Gyorsétteremben, olcsó és luxusszállodákban, metrómegállók és vasúti pályaudvarok nyilvános illemhelyein is főleg a Toto csúcstechnológiás vécéi vannak. Egészen pontosan a Washletek, a 1980-ban bevezetett, a bidét és a vécét egyesítő csúcstechnológiás vécéülőkék, amiből 2015-re már több mint 40 millió darabot adtak el, nagyrészt Japánban.

Az új változatok már egészen elképesztő luxust kínálnak: a fedél önmagától felemelkedik, ha valaki közelít hozzá, elektrolizált vízzel tünteti el a használatkor keletkező koszt, aminek megtapadását speciális bevonat gátolja, és nyomásérzékelő figyeli, hogy ül-e rajta valaki, hogy a bidéfunkciót csak akkor alkalmazza.

De a cég legnagyobb találmánya egyértelműen a melegített vécéülőke. Európai emberként elfogadjuk, hogy a vécéülőke az már csak olyan, hogy hideg, és eszünkbe se jut, hogy lehetne ez másként is. Aztán kipróbáljuk, mert nincsen más, és hirtelen nem tudunk nélküle élni. Majd két hét Japán után, az első otthoni vécézéskor nem arra gondol az ember, hogy de jó újra itthon, hanem arra, milyen jó lenne, ha olyan menő vécéje lehetne, mint amit a kiotói pályaudvar nyilvános vécéjében használhatott.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.