Mindenkinek volt vagy van olyan személy az életében, illetve került már olyan, akár tartósan fennálló helyzetbe, amikor önkéntelenül is kicsúszott a száján: „ettől kihullik a hajam!” Az idegbaj határán abba nyilvánvalóan nem gondolunk bele, hogy a kifakadás mennyire valós élettani folyamatra alapoz. A tartós stressz ugyanis hajhullást okoz.
Az emberi haj folyamatosan cserélődik, napi 70-100 szál elvesztését észre sem vesszük, szervezetünk gond nélkül pótolja, ám e fölött már látványos lehet a hiány, problémaként kell rá tekinteni. Elsőre a hajhullás elleni készítmények ötlenek észbe – ezekről lesz még szó –, ám ezzel párhuzamosan meg kell kezdeni a mögöttes okok felderítését.
Hajvesztés a stressztől
Tucatnyi területen keresgélhetünk, ezek közül az egyik és egyre gyakoribb indok a már említett stresszes állapot. Cikkek és tanulmányok hosszú sorát idézhetnénk, amelyek szerint az állandó nyomás, teljesítménykényszer, a jövő bizonytalansága, az ezerfelől ránk ömlő információk és a többi, és a többi… Hagyjuk most, koncentráljunk inkább a lényegre, azaz a stressz és a hajhullás kapcsolatára.
Az állandó feszültség hatására kedvezőtlen testi és lelki folyamatok indulnak el, többek között a bőr is reagál: erei és pórusai összehúzódnak, erősen romlik a hajhagymák oxigén- és tápanyagellátása, aminek következtében megindul a hajszálak elvesztése.
Koncentrált tápanyagok a hajnak
E folyamat ellen veszik fel a harcot a bizonyos hajhullás elleni készítmények, mint a Parusan Stimuláló sampon és a Parusan Energizáló tonik. Hatóanyagaiknak köszönhetően serkentik a fejbőr keringését (férfi változat), tápanyaggal látják el a hajat, csökkentik a hajhullást és támogatják a haj növekedési fázisát.
Stresszes hullás
Három olyan típusa van a hajhullásnak, amely összefüggésben lehet a tartós stresszes állapottal:
- Érzelmi és fizikai túlterheltség hatására a hajhagymák nagy számban függesztik fel növekedési fázisukat és nyugalmi állapotba kerülnek. Néhány hónapon belül az érintett hajszálak hirtelen kihullanak, főleg fésülködés és hajmosás közben feltűnő a veszteség és a fejbőr teljes felületét érinti.
- Az alopecia areata egy autoimmun betegség, ahol a hajtüszőket fehérvérsejtek támadják meg, ezzel gátolják a haj növekedését és hajhullást okoznak. A betegség hátterében több tényezőt feltételeznek, ide tartozik a stressz is. Alopecia areata esetén a haj foltokban tűnik el, kerek vagy ovális kopasz foltokat hagy maga után éles határvonallal.
- A harmadik a trichotillomania, ami a pszichés eredetű kényszeres hajtépést jelenti. A beteg kényszeresen csavargatja, tépegeti a haját akár nem is tudatosan a feszültség levezetése céljából. A hátterében gyakran stressz, szorongás, kimerültség, feszültség áll.
A stressz csak egy tényező, ami hajhulláshoz vezethet, de egyik állapot sem kívánatos, sőt. A jó hír, hogy sikeres stresszkezeléssel a hajhullás is megállítható, megfelelő táplálkozással és ápolással pedig jó eséllyel az elvesztett hajszálak is visszanőnek.
Fotó: Thinkstock