Néhány civil felrázná a magyar egészségügyet

„Beteg voltam és meglátogattatok” névvel Facebook-csoport indult, ahol – ez elsőre talán furán hangzik, de – a magyar egészségüggyel kapcsolatos pozitív történeteket várnak. Megkerestük őket, és kiderült, hogy az online felület egy civil csoporthoz tartozik, amely a legkülönbözőbb kezdeményezésekkel és partnerek segítségén keresztül szeretne enyhíteni az egészségügy helyi gondjain, és közben kicsit felrázni a társadalmat, motiválni, segítségnyújtásra bírni az embereket. Erről beszélgettünk Pálinkás Jánossal, a Facebook-csoport adminisztátorával.

A napokban bejelentették az első akciót: az Oltalom ingyenesen biztosít ultrahangos vizsgálatot 500 várólistás ember számára. Hogy néz ki ez a gyakorlatban?

Az akció az Oltalom Karitatív Egyesületé, de mi támogatjuk őket abban, hogy hírverést csináljunk nekik ehhez a projekthez, mert fontos célnak tartjuk, hogy csökkenjenek a várólisták. Szeptember 27-én elkezdődnek a vizsgálatok, és egészen október végéig tartanak. Az Oltalom rendelőjében radiológiai végzettséggel rendelkező orvosok olyan betegeket tudnak fogadni, akik legalább 1 hónapos határidőre kaptak máshol időpontot.

Ki találta ki, hogy ilyen akciókkal kellene enyhíteni az egészségügy gondjain?

Sokan beszélgetnek emberek egymás közt arról, hogy mi minden nem működik jól ebben az országban, különösen az egészségügyben, mégsem történik semmi változás, mert mindig arra várunk, hogy mások csináljanak valamit helyettünk. Néhányan, magánemberek elkezdtünk gondolkodni, mit tudnánk tenni az egészségügyért, így akadtunk rá olyan társakra, akik szerettek volna konkrét kis helyi akciókat indítani, amik ugyan nem oldják meg a nagy problémákat, mégis tudnak segíteni: kicsit és helyben. A Segítség Közvetítők civil, magánemberi kezdeményezést azzal támogatjuk, hogy tudásunkkal, eszközeinkkel, kapcsolatrendszerünkkel segítjük a munkájukat, hogy minél több helyre eljusson, mit is csinálnak. Reméljük, a jó példa ragadós lesz, és sokan fognak csatlakozni hozzájuk, vagy akár tőlük függetlenül hasonló akciókat szerveznek majd maguktól. És várjuk olyan szervezetek jelentkezését is, akik valahogy kapcsolódni tudnak mindehhez, az ő ötleteiket, akcióikat is örömmel népszerűsítjük, támogatjuk, feltéve, hogy nem arról szólnak, hogy mi minden rossz, hanem konkrét jobbító javaslatokat is megfogalmaznak, és nem csak a kommunikáció szintjén cselekednek. Semmiképp sem szeretnénk, ha ez egy zárt klub lenne; ellenkezőleg, az volna a jó, ha minél több ilyen kezdeményezést karolhatnánk fel, ez az egyik fő cél.

Mit lehet tudni a kemény magról? Kik alkotják a civil csapatot?

Sokféle emberből áll a csapat, teljesen laza szerveződésről van szó. Vannak köztünk a civil és a privát szektorból, fiatalok és idősebbek, férfiak és nők. Inkább az a fontos, ami összeköt minket, ami jelen esetben az, hogy hogyan tudnánk segíteni. Szerintem nem az a lényeges, hogy mi kik vagyunk, mert nem a személyünk az érdekes, nem szeretnénk, ha rólunk szólna ez az egész, inkább a konkrét ügyekről és akciókról, illetve a segítségnyújtásról, együttérzésről és a szolidaritásról.

Volt valakinek olyan személyes tapasztalata, ami arra ösztönözte, hogy most már igazán kellene tenni valamit?

Szerintem mindenkinek volt valamilyen, nekem is persze. De ha saját tapasztalata nincs is, a családi, ismeretségi körében biztos, hogy van ilyen. Sok a horrorsztori, de azt szeretnénk, ha nem állna meg a történet ott, hogy mindenki elmondja, milyen rossz most a helyzet. Látjuk, tudjuk. De akkor vegyük a kezünkbe a dolgot. Azt szoktam mondani, hogy az egészségügy túl fontos terület ahhoz, hogy csak a politikusokra merjük azt bízni. Függetlenül attól, hogy épp ki van hatalmon.

Hallottunk ugye korábban hasonló, bár elszigetelt kísérleteket, a hálafestőtől a kétfarkú kutyákig.

Szeretnénk, ha minél több ilyen akció lenne. Hallottunk olyan informatikusról, aki megtudta, hogy a rendelőintézetekben rossz, régi katódcsöves monitorokon dolgoznak, úgyhogy elkezdett monitorokat gyűjteni, és odaajándékozta az intézményeknek. Az ön által említett hálafestő azóta gründolt egy kis csapatot, és további kórtermeket, szobákat festett ki egészségügyi intézményekben. Ő ezt tudja hozzátenni, ehhez ért, és nem is kell más, csak hogy mindenki abban segítsen, amiben tud. Ha valaki csak annyit tesz, hogy meglátogat magányos betegeket, akikhez más nem jár be, már az is nagy segítség.

Ebben kik segítenek?

Akiknek erre van kedvük és idejük. Például aktív nyugdíjasok. De nem azt szeretnénk látni, hogy nyugdíjasok látogatnának ismerős nyugdíjasokat. Tök jó lenne, ha ez is generációkon átívelő kezdeményezés lenne, szeretnénk fiatalabbakat is megszólítani, ők is csatlakozhatnak ezekhez a programokhoz. Már csak azért is, mert a mostani fiatalok lesznek a későbbi felnőttek, és ha már most megtapasztalják a szolidaritás, a segítségnyújtás erejét, akkor talán olyan felnőttekké válnak, akiknek fontos ez az érték. Azt gondolom, hogy ettől jobb lesz a magyar társadalom.

Mit fognak szólni a kórházak az akciókhoz?

Nem az a célunk, hogy intézményeket támadjunk, kipécézzünk egy-egy kórházat vagy rendelőintézetet. Nem az egészségügy szereplőit szeretnénk piszkálni. De azt látjuk, hogy kisebb akciókkal is el lehet érni eredményeket; emlékezzünk csak arra, amikor pár hónapja önkéntesek ki akarták takarítani az egyik szeméttel teli kórházi várót, nem tudtak bejutni, ezért protekciót kerestek, hogy kitakaríthassanak. Addigra viszont eljutott a hír a kórház vezetéséhez, és azonnal cselekedtek, a várót rendbe is hozták. A problémákra való rámutatás a nyilvánosságban ezért is fontos, mert akár ez is lokális megoldásokat teremthet.

Elindultak már tapogatózások az intézmények felé?

A Segítség Közvetítőkkel karöltve az elmúlt napokban beszéltünk néhány intézménnyel, informális megkereséseken keresztül. Volt, ahol azonnali elzárkózást tapasztaltunk, ők nyilván attól félnek, hogy ha rámutatunk egy problémára, azzal rögtön őket nevezzük meg felelősnek. És vannak előrehaladott tárgyalások is, ami azért is fontos, mert senkinek sem jó, ha gerillaakciókkal próbálkoznak, aztán kidobják őket. Így pont azt nem érik el, amit szeretnének. Nyilván ha valahol azt látni, hogy szándékosan megakadályozzák a segítségnyújtást, akkor abból hír lesz. Szeretnénk felszínen tartani a témát, túllépve az apátián, a beletörődésen.

Vannak konkrét akciók, amikről elárulhat részleteket?

Szerda reggel egy budapesti rendelőnél önkéntes akciót szerveznek a Segítség Közvetítők (az interjú szeptember 24-én, hétfőn készült – a szerk.), túlélőcsomagokat osztogatnak, lesz benne papírzsebkendő, WC-ülőkére rakható papír, fertőtlenítőkendő, ásványvíz és hasonlók). Mi is ott leszünk, hogy tudósítsunk erről. Ezzel ugyan nem oldódnak meg az egészségügy legfőbb problémái, viszont konkrét segítséget lehet nyújtani néhány embernek. Szeretnénk ráébreszteni másokat arra, hogy kis erőbefektetéssel is sokat lehet tenni. És ha másoknak is lesznek hasonló ötleteik, természetesen szívesen segítünk a megvalósításban a mi eszközeinkkel. Annak is örülnénk, ha ez az egész nemcsak a fővárosra koncentrálna, és az ország más pontján el tudnának indulni ilyen kezdeményezések.

Hosszabb távon mik a Segítség Közvetítők tervei?

Még nagyon az elején tart a történet, de a Facebookon már leírtak néhány ötletet: mesét olvasnának sürgősségin váró gyerekeknek, könyvet, rejtvényújságot vinnének hétvégére a kórházakban fekvő betegeknek – és még sok más elképzelésük is van. Bízunk benne, hogy másoknak is eszébe jutnak hasonlók. Akár kiadók is jelezhetik, ha vannak remittenda példányaik olyan magazinokból, amiket szívesen olvasnának a kórházban fekvő betegek, az SK pedig segít eljuttatni a megfelelő helyekre. Kérdés, hogy az ötletekből mit sikerül majd megvalósítani. Ez nyilván az intézményeken is múlik, de legalább annyira a felajánlókon és azon, hogy lesz-e elég önkéntes csatlakozó.

Mi az, amit reálisan el lehet érni?

Nincsenek olyan óriási céljaink, hogy például rendbe rakjuk a magyar egészségügyet, az annál sokkal bonyolultabb rendszer, és nem is értünk hozzá; azt viszont szeretnénk, ha kialakulna egy olyan diskurzus, amivel nyomást tudunk gyakorolni a politikára, hogy végre értelmes célokról, valódi problémákról beszéljünk. Mondjuk ki, hogy tarthatatlanok a jelenlegi állapotok és muszáj ezzel valamit kezdeni, előbb-utóbb a politika is talán ráébred erre, ahogy Szlovákiában is történik most. És ami legalább ennyire fontos, hogy kicsit felrázzuk a társadalmat abból az apátiából, amiben van. Hogy az emberek is érezzék, hogy ők is fontos szereplők, ők is hozzá tudnak tenni valamit a dolgokhoz. Lehet, hogy ma ők segítenek valakinek, de nem kizárt, hogy holnap valaki épp őket rántja ki a bajból. Ja, és az is lényeges, hogy a kezdeményezések ne olyan PR-akciók legyenek, amik véget érnek, amikor elmegy a tévéstáb. Ha ismert emberek csatlakoznak hozzánk, annak nagyon örülünk, mert a segítségükkel több helyre is eljuthatunk, de azért ne csatlakozzon senki, hogy növeljük a népszerűségét.

Lát esélyt arra, hogy egészségügyi dolgozók is becsatlakoznak egy-egy projektbe?

Szeretnénk, ha így lenne. Beszéltünk is egy-két orvossal és egészségügyi dolgozóval, akik nagyon pozitívan álltak az elmondottakhoz, a Facebook-csoporthoz például már több ápoló is csatlakozott.

Az ingyenes ultrahang-vizsgálatok kihirdetése előtt már volt egy nyilvános megjelenésük, létrehoztak egy Facebook-csoportot. Mi volt a cél?

A „Beteg voltam, és meglátogattatok” bibliai utalás, de nem egyházi kezdeményezésről van szó; egyszerűen arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a civil akciókkal, az önsegítéssel, az empátiával igenis lehetne segíteni. Szeretnénk, ha a csoportban minél többen elmondanák a történeteiket, véleményüket, és azt, hogy ők hogyan tudnának segíteni.

A csoport leírásából kiderül, hogy pozitív történeteket várnak az emberektől az egészségügyi tapasztalataikról. Egyelőre úgy látom, nem a kellemes sztorik vannak többségben.

Valóban. Sok a horrortörténet, amit rossz olvasni. Nagy többségben rossz tapasztalatokról számolnak be az emberek, és ugye mi nem szerettük volna ezt a felületet egy sokadik panaszládának fenntartani, de el kell azt is mondani, hogy jó néhány olyan bejegyzés is megjelent, amiben vannak előremutató jelek. A másik, hogy nem baj, ha negatív kicsengésű posztok is megjelennek, hiszen ehhez az egész témához a legjobban a személyes történetekkel tudunk kapcsolódni. És ha találkozunk egy ilyen rossz tapasztalattal, akkor a siránkozás helyett annak kell következnie, hogy oké, akkor vessünk fel ötleteket, hogyan lehetne ezen változtatni. Ha országos szinten nem is tudunk eredményeket elérni, de helyi szinten mindenképp meg kell próbálni. Nem nagyon látok más utat.