Élet-Stílus

Nem merem megmondani, hány pasival voltam

Vannak kérdések, amikre nem biztos, hogy okos döntés őszintén válaszolni, inkább valami más módon jó megközelíteni a kapcsolatot, és a két ember közti lelki köteléket érdemes erősíteni. Ha sok a régi partnerek száma, és valaki nem meri bevallani, íme némi segítségét.

26 éves vagyok, és három hónappal ezelőtt ismerkedtünk meg egy fesztiválon a barátommal. Először csak egyéjszakás kalandnak indult, aznap le is feküdtünk egymással, majd együtt aludtunk és egymásba szerettünk a következő hetekben. Az a problémám, hogy egy ideje folyamatosan arról faggat, kivel, hány pasival feküdtem le. Nem szeretném elmondani, mert nem tudom, hogyan reagálna rá. A szám 35 felett van és én is tudom, hogy ez soknak hat. Hogy rázzam le, amikor megkérdezi ismét? Hazudjak neki, vagy elmondhatom? Mit tegyek? Nem akarom őt emiatt elveszíteni.

A fenti olvasói levelet Heléna álnevű olvasónktól kaptuk.

Elmondani jobb vagy hazudni?

Az első közös csók és szerelmeskedés valakivel annál finomabb és izgalmasabb lesz, minél inkább vágynak rá mindketten, azaz minél több időt szánnak egymás megismerésére és nem a másik leteperése az elsődleges cél. Annak ellenére, hogy a Tinder és a fesztiválszezon megadja az alapot a röpke kalandokhoz, a férfiúi természet lényege még ma is a hódítás. Ha egy lány nem csábít, a fiú nem érez késztetést a hódításra, és ha kimarad a kapcsolat elejéből ez a finom játszadozás, akkor előkerülhetnek olyan kérdések, mint amiket olvasónk is megkap. Ez nem jelenti azt, hogy ezen ne lehetne változtatni akár hónapokkal az ismerkedés után is.

Az, hogy a fiú faggatózik a lány partnereinek számáról, azt is jelentheti, hogy azt gondolja, mindenkinek könnyen adta magát, holott lehet, hogy azért tette, mert azt hitte, ezzel szerezhet magának szerelmet, társat. Sajnos ez a fajta hozzáállás a mai kor egyik betegsége, ha szabad ezt mondani, hiszen ma már sok fiatal lány análisan közösül a fiúkkal, csakhogy megtartsák a szüzességüket. A szex nem egy kötelező kör, amin át kell esni ahhoz, hogy szerelmet találjunk. Akkor jó, ha van kölcsönös érzelmi alapja, hisz a szexualitás az érzelmek testi kifejezése.

A csontvázak a szekrényben akkor nem fognak számítani, ha kialakul a bizalom és az összetartozás érzése. Ezért pedig tenni kell.

Olvasónk kérdésére válaszolva – a kérdést és a gyanakvást el kellene altatni valahogyan, és arra érdemes összpontosítani, hogy a fiú hódítási ösztönét éltesse a kérdezősködés helyett. Ha a faggatózás féltékenykedéssel, veszekedésekkel és fiúbarátoktól való eltiltással is jár, akkor a saját érdekében célszerű lenne megfontolni a továbbiakat, mert lehet, hogy a fiú túlzottan birtokló vagy akár lelki erőszakra is hajlamos lehet. Amennyiben nincs ilyenről szó, és mindössze a faggatózás jellemző időszakonként, akkor az okosabb megoldást választva az alábbiakat javaslom:

  • várja meg, hogy a fiú lépjen (telefon, sms, chat, intim közeledés, csók),
  • kicsit nagyítsa fel a saját életének részleteit, munkájában mennyire sikeres, mennyire jól boldogul egyedül is,
  • többet találkozzanak semleges helyen, beszélgessenek hétköznapi semmiségekről,
  • az öltözködésen is érdemes változtatni, a több ruha sejtet, hagy valamit a férfi fantáziának.

Amennyiben ezekben változtat az olvasó, biztos, hogy a fiú viselkedésében is változtást tapasztal napokon belül. A partnerek számáról való faggatózás helyett a randizgatás és a nő kegyeinek elnyerésére irányuló pedálozás lesz jellemző, ezzel egy picit helyreállítható a korán jött szex. A szexben is a fiú döntsön, ő irányítson, kezdeményezzen, ne legyen az a mérce, amit a tévében és a pornóban látni.

Ez meg micsoda?

A 24.hu blogjában szakembernek teheted fel a kérdéseidet azokról a témákról, amikről nem szívesen beszélsz másokkal, legfeljebb netes fórumokon, Facebook-csoportokban próbálsz kutakodni a válaszok után. A tanácsokat, segítséget kérő leveleket a timea.sereg@24.hu email címre vagy a szakértő weboldalán, az stterapia.hu oldalon üzenetben küldheted el, a válaszokat pedig itt, a 24.hu-n közöljük. A feladók névtelenségét természetesen garantáljuk.

Szexuálterapeuta szerzőnk korábbi cikkeit ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: 24.hu/Besenyei Violetta

Ajánlott videó

Olvasói sztorik