Élet-Stílus

Ezért nem szabad vezetés közben a telefont használni. Ő négy embert ölt meg ezzel

Csak a telefonján akarta lecserélni egy teherautó sofőrje a zenét, de addig nem figyelt az útra, ami oda vezetett, hogy megölt egy anyát, a 45 éves Tracy Houghtont, két vér szerinti gyerekét, a 13 éves Ethant és a 11 éves Joshuát, valamint párja 11 éves lányát, Aimee Goldsmith-t.

A 2015-ös esetről ráadásul videó is van több szemszögből, mert a teherautóban a sofőrt is kamera figyelte, és előtte az utat is egy másik.

Tomasz Kroker 80 kilométer per órával hajtott bele az előtte álló kocsisorba.

A sofőr jelenleg 10 éves börtönbüntetését tölti, a baleset miatt.

Most Aimee édesanyja, Kate idézte fel az esetet egy, a vezetés közbeni mobilozás elleni kampányban, amiben azt is megjegyezte:

Azóta is látok sofőröket, akik a telefonjukat használják, és undorodom tőlük.

Azt is elmesélte, hogy mögöttük egy másik autóban ült fia, Jake és annak édesapja, és végignézték a történteket.

Jake ott volt a kocsiban mögöttük. Szemtanúja volt a húga halálának, a legjobb barátjáénak, a legjobb barátjának az öccsének és az apja partnerének. Hogyan tudnál ebből felépülni?

(A videóban 1:44-től látható a baleset.)

Majd azt tanácsolta:

Sose használd a telefonod vezetés közben! Meg fogsz valakit ölni!

Kiemelt kép: YouTube, via Daily Mail

Ajánlott videó

Olvasói sztorik