Február 28-án az ember izgatottan várja, hogy másnap végre márciusra hajthassa át a naptárt. Mintha ezzel az egy mozdulattal kinyitná az ajtót, amelyik előtt ott toporog a tavasz még akkor is, ha az időjárás ennek ellenkezőjét igyekszik bizonyítani. Főleg idén, amikor mínusz 20 fokkal március elsejére várjuk a tél leghidegebb hajnalát. Sebaj, innen már tényleg nincs sok hátra, de vegyük észre: a márciusi hurráoptimizmus elhomályosítja mások baját.
Jelesül februárét, róla lesz most szó. Vajon mit vétett ez a hónap, hogy nemcsak 30 vagy 31, de még 29 nap is csak négyévente jut neki?
A részletek felderítéséhez Dr. Körmendi Tamás történész, az ELTE Történelem Segédtudományai Tanszékének docensének segítségét kértük.
Ő kapta a maradékot
A hagyomány a várost alapító Romulus nevéhez köti az első római naptár megalkotását, ami 10 hónapra osztotta a 304 napos évet. No, nem azért, mert nem vették volna észre a maradék 61-et, hanem mert azokat nem vették számításba. Az év márciussal kezdődött és december végéig tartott, a köztük lévő „igazi tél” szürke zónát alkotott: nem voltak ünnepségek, állt a mezei munka.
Nem volt értelme jegyezni ezt az időszakot, a pontifex maximus úgyis időben hírül adta március elsejének felvirradtát. A „holtidőt” Numa Pompilius, Róma legendás második királya szüntette meg, március elé beiktatta januárt és februárt. A kezdetet és véget, az átjárást jelképező kétarcú Janus istenről elnevezett hónappal kezdődött az év, februarius pedig, a holtak hónapja, a tisztulás időszaka volt.
Az év így már 12 hónapból állt, a király rendeléséből március, május, a későbbi július és október 31, a többi 29 napot számlált. Az úgynevezett decemvirek korától négyéves ciklusokkal számoltak, amelyekben az egymást követő évek 355, 377, 355 és 378 naposak voltak. A 355 nap pedig úgy jött ki, hogy az utolsónak beiktatott hónapra, februárra eleve csak 28 napot osztottak.
Caesar kegyelméből 29
Szökőnappal nem számoltak, de a 11 napos lemaradás így is nagyon hamar elcsúsztatta az írott naptárt a valós időtől, óriási kavarodás alakult ki. A rendteremtésre Iulius Caesar vállalkozott, felkérésére a kor neves alexandiai csillagásza, Szoszigenész végezte el a naptárreformot Kr.e. 46-ban. Csak érdekességként: ez volt a világtörténelem leghosszabb éve, 445 napból állt, hogy a természet és az időszámítás szinkronba kerüljön egymással.
Caesar egzakt, bárki számára jól követhető megoldást akart. Négyévenként szökőnapot vezettek be, az évet 365 napra osztották, és megtartották a 12 hónapot úgy, hogy a páratlanok 31, a párosok 30 naposak lettek.
Persze a 28-hoz képest előrelépés, de a helyzeten mit sem változtat, ha közben a többiek is gyarapodtak. Majd a szökőnapok – gondolhatnánk, és annyiban jó úton járunk, hogy ezeket valóban februárra rendelték, de még így sem adatott meg a hónapnak soha a 30 naposok közé emelkedni.
A szökőnapot a március első napját a Kalendae-t megelőző hatodik nap – azaz a mai február 24. – kétszer „mondásával”, írásával iktatták a naptárba. Vagyis a elméletben a hónap valóban 30 napossá bővült, de a gyakorlatban huszonnegyedike duzzadt 48 órásra.
Állítólag Augustus vitte be a kegyelemdöfést
Kr.e. 44-ben még senki nem gondolta, milyen következményei lesznek februárra nézve Marcus Antonius túlbuzgó javaslatának, miszerint az első sorszámnévvel illetett hónapot Iulius Caesar tiszteletére nevezzék ettől fogva júliusnak.
Forrás: Wikipedia
Akkor nem is volt ezzel semmi gond, csakhogy a történetileg nem igazolható hagyomány szerint Augustus császár, a már életében is isteniként tisztelt férfiú sem akart lemaradni a nagy előd mögött. Dicsőségét számtalan szobor, épület és hősköltemény zengte, ám ő a naptárban is örök emléket kívánt magának állítani. Nem furakodhatott Caesar elé, ezt még valaki tiszteletlenségnek értelmezhette volna, ezért megelégedett a következő hónappal, így született augusztus.
Már csak egyetlen probléma volt: páros hónapként augusztus csupán 30 napot számlált, ami nyilvánvalóan méltatlan a császárhoz. Szinte már rutinból nyúlt ekkor februárhoz, amelyet ezzel ismét 28 naposra fokozott le. Valójában azonban már Augustus korát jóval megelőzően is 28 napos volt a február, a hagyomány tehát bizonyosan téved.
És ez így van a mai napig azzal a különbséggel, hogy bár a szökőnap hagyományosan továbbra is február 24., ezt gyakorlati okból négyévente február 29. beiktatásával oldjuk meg.
Kiemelt kép: Thinkstock
