Élet-Stílus
MB009

Miért halogatunk?

24
Szponzorált tartalom

2017. 12. 04. 11:07

Egy belátó, felnőtt ember jól tudja, hogy a halogatással csak újabb és még nagyobb gondot kreál magának, és nem hogy nyer, hanem veszít azon, ha elodázza a feladatai elvégzését. Ennek ellenére mégis nagyon sokszor egy későbbi időpontra tesszük át a munkát, a kötelességeink teljesítését, a kényelmetlen problémák megoldását. Vajon miért választjuk inkább ezt, és mi áll igazából a rendszeresen visszatérő halogatásaink mögött?

Valamilyen nyomós indok mindig akad, amire hivatkozva elodázzuk épp aktuális feladatunkat, de ha őszintén magunkba nézünk, akkor rájövünk, igazából megint csak egy olcsó kifogást találtunk. A halasztgatás valódi okai a lélek és az emberi természet legmélyebb, legösztönösebb bugyraiban bujkálnak.

A személyiség éretlenségét is jelezheti a halogatás

Nem kell lelkiismeret-furdalást éreznünk, ugyanis a halogatás, illetve az ennek hátterében álló lustaság a legtermészetesebb vonások egyike: az ember és bármely más élőlény a természetéből fakadóan igyekszik takarékosan bánni az energiájával, és önmagától nem tesz meg olyan dolgot, amire nem érez belső késztetést. A külső környezet természetesen rábírhatja arra, hogy akarata ellenére, kényszerből cselekedjen (például a társadalom által rá rótt kötelezettségeknek tegyen eleget) de az ilyen helyzetekből igyekszik valamilyen módon szabadulni – például halogatással. A kicsi gyerekek még így működnek, majd a nevelés és a saját tapasztalataik hatására szépen lassan ráébrednek, hogy a számukra kényelmetlen és kellemetlen dolgokat maguktól, noszogatás nélkül is meg kell előbb utóbb tenniük ahhoz, hogy célt érjenek.

Vannak azonban, akik ezt nem képesek belátni még felnőtt korukra sem, és egyszerűen nem hajlandóak szembenézni azzal a számukra frusztráló ténnyel, hogy egy civilizált emberi társadalom áldásait és kellemes velejáróit csak bizonyos – általában kényelmetlenséggel járó – „ellenszolgáltatások” fejében élvezhetik, és azt sem mérik fel, hogy a tetteiknek – vagy azok elhalasztásának – minidig következményei vannak. Leginkább kézzelfogható és legjobban húsba vágó példája ennek a munka világa:

„Ha fizetést szeretnél kapni, akkor határidőre el kell végezned a feladatod”.

Az éretlen személyiségű, krónikus halogató ember ezt képtelen elfogadni, és újra és újra halogatással igyekszik a problémás helyzetet kezelni még akkor is, ha már számtalanszor átélte ennek negatív következményeit. Ő nem magában, hanem mindig másban keresi a felelőst a halogatás miatt bekövetkező kudarcaiért, önmagát pedig olyan szabadságszerető, független léleknek látja, aki nem tűri a korlátokat, és akire nem érvényesek mások földhözragadt elvei és módszerei. Valójában azonban nincs extrém szabadságvágy benne és a személyisége sem különleges, viszont átlagon felüli benne az önzés, a lustaság és más emberek iránti közöny.  Az érett személyiségű emberek is sokszor halogatnak, de ők – szemben a krónikus halogatóval – tudatában vannak, hogy halasztgatással nem szűnik meg a problémájuk, és képesek felelősséget vállalni azért, ha a halogatás miatt gondjuk támad.

Félelem a kudarctól és a sikertől

A félelmeivel minden ember másként küzd meg: van, aki szembe néz velük és úrrá lesz rajtuk, és van, aki megfutamodik, és így a félelem végül maga alá gyűri őt. Aki nem képes a félelmeit kezelni, az igyekszik kihátrálni a félelmet keltő helyzetekből, vagy ha mégis belekerült, akkor egyszerűen „lefagy”, és cselekvésképtelenné válik. Mindkét eset halogatásba torkollik végül.  Az úgynevezett „szorongó halogatók” azért halogatják a teendőiket, mert a kudarctól rettegnek, másokat pedig Pamela Wiegartz pszichiáter szerint épp a siker lehetősége bénít meg, mert úgy gondolják, ha túl jól oldanak meg valamit, legközelebb még nagyobb terheket és felelősséget rónak rájuk.

A zsenialitás is visszatartó erő lehet

A halogatás a kiugró képességű emberek esetében sokszor abból a tapasztalatukból fakad, hogy a többieknél gyorsabban képesek megoldani problémákat, így ennél fogva nekik elég, ha később kezdik el elvégezni a rájuk háruló feladatot.

„Még minidig van elég időm rá, hogy befejezzem”

– mondják maguknak. Igazából ez nem a dolgok elodázása, hiszen a tehetséges ember jól tudja, mennyi időre van szüksége egy-egy feladat befejezéséhez, és ki is számítja, hogy mikor kell belekezdenie ahhoz, hogy határidőre végezzen, viszont az átlagember szemében – akinek sokkal több időt és energiát kellene ugyanarra a problémára fordítania, és ezért hamarabb is kellene belekezdenie – ez bizony halogatásnak tűnik. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének olyan zsenik, akik valóban notórius halogatók.

Kit érdekel?

A tettekre sarkalló motiváció hiánya fedezhető fel leggyakrabban halogatás hátterében: egyszerűen nem találunk elég meggyőző indokot arra, hogy valamit elvégezzünk. Ilyenkor valószínűleg a végső céljainkkal van igazán gond: elképzelhető, hogy olyan dolgot tűztünk ki magunk elé, aminek megvalósulásában nem hiszünk eléggé, vagy amit nem érzünk igazán magunkénak (például unalmas és értelmetlennek látszó munkahelyi és iskolai feladatokat), ezért az eléréséhez szükséges részfeladatok megoldásához nem akarjuk mozgósítani az energiáinkat. A nehézségek leküzdéséhez mindenekelőtt lelki erő kell, amely abból a hitből táplálkozik, hogy tetteinknek értelme van, és várhatóan sikeresen célt érünk. Ha ez hiányzik, teljesen érthető, ha elodázzuk a feladat elvégzését, és csak akkor kezdünk bele, ha már az tényleg elkerülhetetlen.

Ráérünk arra még! – szülői minta és társadalmi attitűd

A halogatás sok esetben egyszerűen csak egy tanult viselkedési forma, amely mögött nincs különösebb személyiségvonásbeli vagy pszichológiai rejtély. A gyerekek ezt látták a szülőktől, és így ahhoz szoktak hozzá, hogy a dolgok természetes menete az, ha az utolsó pillanatban – vagy esetleg csak az után – végzik el őket, sőt az is egyfajta megoldás lehet, hogy egyáltalán nem kerül erre sor. Az persze már más kérdés, hogy a szülőkben vagy azok felmenőiben miért is alakult ki a gyerekekbe „átörökített” halogató hozzáállás?

Bizonyos társadalmakban teljesen természetes életszemlélet, és akár egy egész népcsoport attitűdjét is jellemezheti a halogatás: klasszikus válasz például egy probléma megoldására Spanyolországban az, hogy „manjana” („majd holnap”), de számos karibi és afrikai nép is előszeretettel odázza el az idő- és energiaigényes teendőket, mivel a fehér ember állandó sürgés-forgása, pontosságra törekvése és ambicionáltsága teljesen idegen az életfelfogásuktól. Ugyanakkor más nemzeteknél ennek ellenkezője figyelhető meg: itt a halogatás éppenséggel olyan negatív attitűd, amely a társadalom többségében rosszallást vált ki. A protestáns erkölcs alapjain álló országokban egyenesen jellemhibának tartják az ilyen magatartást, és helyette a szorgalmat valamint a pontosságot tekintik értéknek, amit az „amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra” mondás is világosan kifejez.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

3275142 01/17/2018 A young woman at a bus stop in Yakutsk. Bolot Botchkarev/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.