„Bárcsak tudná a tanárom…” arra kérte harmadikos osztályos kisdiákjait Kyle Schwartz, egy denveri iskolában, hogy fejezzék be ezt a mondatot egy papírcetlin, és név nélkül adják be. A fiatal tanárnő néhány válaszon nagyon meglepődött, például ezen: „Bárcsak tudná a tanárom, hogy főiskolára szeretnék majd menni”. Másokon jót mulatott: „Bárcsak tudná a tanárom, hogyan kell hátraszaltót csinálni”. De sok olyan cetlit is elolvasott, amiken összeszorult a szíve. Például ezeket:
„Bárcsak tudná a tanárom, hogy nincsen barátom, akivel játszhatnék.”
„Bárcsak tudná a tanárom, hogy az olvasónaplóm azért nincs sokszor aláírva, mert anyukám alig van otthon.”
„Bárcsak tudná a tanárom, hogy nincs otthon ceruza, amivel megcsinálhatnám a házi feladatomat.”
„Bárcsak tudná a tanárom, hogy mennyire hiányzik az apukám, akit visszatoloncoltak Mexikóba amikor 3 éves voltam, és már 6 éve nem láttam.”
Amikor Kyle Swartz, lefotózta a cetliket a telefonjával, és kiposztolta őket a Twitterre, nem sejtette, hogy mekkora hullámot gerjesztenek majd. A brit Metro megkereste Kyle Schwatzot, aki elmondta, semmi mást nem akart, csak elmélyíteni a bizalmat közte és a diákjai között, és szeretett volna többet megtudni róluk.
Az embereknek azonban annyira megtetszett az ötlete, hogy nem csak megosztani kezdték el, a vicces, vagy éppen szívbe markoló jegyzeteket, de egy valóságos mozgalmat indítottak: a tanárok világszerte követik Kyle Schwartz példáját, vagyis íratják meg diákjaikkal a „bárcsak tudná a tanárom…” jegyzeteket, és osztják meg őket a Facebookon, vagy a Twitteren.
