A bűvös szám százhetvenhét. Legalább ennyi centiméterre kell nőnie annak, aki fényes modellkarrierre vágyik. Százhetven egynéhánnyal csak a kamerák előtt van sansz, de a kifutókra ennyivel már nem engedik fel az ember lányát. Ugyanennyire fontosak a kilók: a kórosan kevésnek minimum a határán kell egyensúlyozni, de a legjobb belül lenni rajta. Utóbbi, szervezettől függően több-kevesebb önkínzás árán elérhető: minimális étkezés mellett, maximális energialeadással. Egy alma reggelire, még egy a táskába, meg egy fél adag diétás étel valamikor nap közben, amit majd futással meg konditermezéssel lehet kompenzálni. De biztosan megéri szenvedni, hiszen cserébe csupa csillogás és luxus az élet. Ha ezt gondolnánk, nem is járhatnánk messzebb a legtöbb modell életének kőkemény valóságától, melyben a rengeteg befektetett idő és munka nem jelent instant sikert, maximum egy soványka esélyt rá.
A húszéves Kulcsár Kitti egy bő évvel ezelőtt egy miskolci hipermarketben próbált törzskártyát tukmálni a vásárlókra. Most egyetlen napra ugrott haza Párizsból egy budapesti fotózásra. Alig egy, Milánó, Tokió és Párizs divatvilágában töltött év alatt izgága lánykából komoly és céltudatos nővé érett, akinek nincsenek Illúziói, de álmai igen, és tervei arra, hogyan váltsa őket valóra. Akkor is, ha a maga százhetvenhárom centijével sok lehetőségtől már helyből elesett.
„Nem keresem magam halálra, és a ruhákat sem tarthatom meg” – számol le rögtön a legtipikusabb sztereotípiákkal Kitti.
A karrier például rögtön egyfajta hitellel indul: az utazást és a szállást a külföldi ügynökségek fizetik, ahogy a minimális zsebpénzt, is, amiből élnie kell. Minden költséget feljegyeznek, a modell pedig törleszt, amint elkezdenek érkezni a fizetős megbízásai. Ha nem indul be a karrier, nem hajtják be a tartozást; ez a közvetítő kockázata. A kereset sokfelé oszlik: leveszi belőle a saját részét az adott országban működő és a magyar ügynökség is, a maradékból jönnek le az adók meg az egészségbiztosítás költségei. Párizsban például a magas helyi adók miatt a pénz alig 30 százaléka landol a modell számláján, amiért cserébe feszes és a végletekig betáblázott napirend szerint éli a mindennapjait.
„Minden este hat-hét körül kapok egy e-mailt a másnapi teendőkkel. Részletesen le van írva, hogy hová, hány órára kell odaérnem, hogy mennyi munkám lesz, castingjaim vagy tesztfotózásom. Ekkor elkezdem a térképet böngészni, úti tervet készítek. Egy-egy húzósabb napon akár nyolc-tíz válogatásra is elmegyek, több száz másik lánnyal együtt, s ha az utolsón a háromszázas sorszámot kapom, akkor is végig mosolyogni kell, és boldogan, energikusan bizonygatni, hogy képviselni tudok egy márkát. Mindenütt rá kell érezni arra, hogy a kliens mit vár: egy sikeres modellnek rengeteg arca van, s minden adódó szituációban feltalálja magát. A pálya egy hullámvasút: van, hogy hetekig úgy érzem, csak céltalanul bolyongok egy idegen városban.
A mélypont rögtön az első fotózáson eljött. Az ügynökségemmel rögtön az elején tisztáztam, hogy nem vállalok félaktot sem, csakhogy a kliens nem szólt nekik, hogy ilyen képeket is szeretne. Már attól nagyon kényelmetlenül éreztem magam, hogy a húszfős stáb meg húsz másik modell előtt öltözöm, és simán látszom félmeztelenül a képeken, de amikor jött az instrukció, hogy minden modell, fiúk, lányok vetkőzzenek és fonják össze a végtagjaikat akkor eljöttem. Nagyon jó magazin volt, nagy lehetőség lett volna, de abszolút nem bántam meg, hogy így döntöttem. Annak ellenére, hogy mostanra oldódtam annyira, hogy bevállalnék egy ilyen munkát.
Szezonban szabadnapok nem nagyon léteznek, ha más elfoglaltság nincs a hétvégékre, az ügynökség leszervez egy-egy tesztfotózást. Gyakran hajnali öttől késő délutánig kell caplatni a munkák után, ami ha összejön, még több időt emészt fel.
„Tokióban volt olyan, hogy három nap alatt öt órát aludtam összesen. Turistáskodni nem igazán van idő. Ahová csak lehet, gyalog megyek. Séta közben nézem az embereket, az épületeket, a látványosságokat. Nem mellesleg pénzt spórolok, meg égetem a kalóriákat.”
Merthogy azokat szigorúan kordában kell tartani: Kitti százhetvenhárom centis teste nem egészen ötvenegy kilós volt, amikor az első fotók készültek róla. Rögtön jött is egy kritika: csípőből jó lenne fogyni.
„Oda kell figyelnem, mert eléggé súrolom a legkisebb méretek határát. Ha szerencsém van, az ügynökségnek van szerződése konditermekkel, és lejárhatok, amennyit akarok. Ha erre nincs lehetőség, akkor a szállás környékén futok, plusz a gyaloglás. Így azért szabadabban ehetek, de ismertem olyan lányt, akit az ügynöksége eltiltott a hústól, konkrétan azt mondták neki, hogy jó lenne, ha kizárólag almát meg banánt enne. Az anorexiás és evészavaros lányokról szóló történetek nem legendák: nap mint nap találkozom velük.”
A kábítószerek viszont, úgy tűnik, ezen a szinten nincsenek jelen a modellek világában, Kittit legalábbis még sohasem kínálták. Holott bulizásra mérhetetlen lehetősége van azoknak a lányoknak, akik a hosszú napok után az éjszakára is vágynak.
„Olaszországban a legjellemzőbb, de alapvetően mindenhol működnek promoterek. Csinos, elegáns fiúk, akiknek az a feladatuk, hogy menő a klubokba és bárokba csábítsák a modelleket. Tudják, hogy hol zajlanak a városban castingok, ott állnak csapatostól a kijáratnál, minden kitámolygó modellt leszólítanak, és osztogatják a névjegykártyáikat. Az üzlet elvileg annyi, hogy a helyek ingyenvacsorát és italt adnak cserébe azért, hogy elmondhassák: nálunk modellek buliznak, de nem árt az óvatosság. Hallottam olyan lányokról, akiknek belekevertek valamit az italába, s másnap azt sem tudták, hol ébredtek fel. Egyedül sohasem megyek el sehová, csak barátnőkkel, akikkel tudunk figyelni egymásra.”
Apropó barátnők: bár a modellek általában együtt laknak egy nagy, kollégiumszerű épületben, ketten-hárman egy szobában, túl szoros kapcsolat nem alakul ki köztük. Mindenki csak heteket, hónapokat tölt egy helyen, az ismerősök folyamatosan cserélődnek. Ezt meg kell szokni, mint ahogy azt is, hogy csak webkamerán keresztül lehet látni a családot meg az otthon maradt barátokat. Mindezért a jutalom az, ha összejön egy álommunka.
„Az eddigi csúcs, hogy a párizsi divathéten a magasságom ellenére is sikerült bejutnom a Sonia by Sonia Rykiel show-prezentációjára. Nem kifutó, de nagyon hasonlít hozzá: újságíróknak és szakmai közönségnek kell bemutatni a kollekciót, őrületes pörgés öt órán át. Bár a ruhaméretek passzolni szoktak, a cipőkkel nem mindig vagyunk szerencsések: sokszor egy számmal kisebbet vagy nagyobbat kell a lábunkra húzni. De kaptunk sebtapaszokat.”
Ebben a videóban Kitti öszesen néhány másodpercre látszik, de felkerült a francia Vogue weblapjára, így újabb ajtók nyílnak meg előtte. Apró lépések vezetnek a csúcs felé, kis célokért kell nap mint nap küzdeni: mindig a következő munkát megszerezni, felkészülni egy újabb útra. Most éppen az Elle magazin fotózására siet, másnap vissza Párizsba. Májusban ismét Tokióba repül, s közben végig az mozgatja, hogy még ebben az évben eljusson az álmok városába, New Yorkba.
