„Nekem is éppen van egy ilyen barátnőm”, „Az én életem is pont ilyen”, „A barátnőmmel ugyancsak így szakítottak” – csak pár olvasói vélemény, ám jól bizonyítja: Papp Diána ismét eltalált egy nőtípust, aki magára ismerhet az írónő történetében. Az előző két regényét (Szerdán habcsók, Bodza Bisztró) ugyan olyan harmincasok uralták, akik kiégtek a munkahelyükön, párkapcsolati problémákkal küzdöttek, de aztán a boldogabb, kiegyensúlyozottabb élet reményében drasztikus váltásra szánják el magukat. A magazinszerkesztőként is dolgozó írónő a Kerek perec című, harmadik regényének főhőséül viszont egy olyan, 30 felé járó fiatal lányt – a manóvarró és jógaoktató Molnár Dórit – tett meg, aki egész egyszerűen elfelejtett felnőni, s helyette hol a szülei, hol pedig a kisgyermekét egyedül nevelő barátnője döntenek.
El nem vágott köldökzsinór
A 30 év alatti, önmagát kereső, felnőttséget és felelősséget fel nem vállaló típus sokaknak ismerős lehet, manapság egyre többen élik az életüket ebben a kitolódott gyermekkori állapotban, amikor még annyira szoros a szülőkkel való viszony, hogy az önálló élet kezdete csak várat magára.
„Úgy vélem, ez általános jelenség. A környezetemben is látom, hogy sok fiatal későn ‘ugrik ki’. Szerintem ennek részben anyagi okai vannak, hiszen könnyebb odahaza, a szülőkkel egy fedél alatt maradni, mint saját lakást fenntartani. Másrészt pedig napjainkban annyi inger éri a fiatalokat, hogy nehezebben tudják meghozni a döntéseket a saját életükkel kapcsolatban” – magyarázza az írónő. Mint mondja, mindebben az a mostanában gyakori vélekedés is benne van, hogy „az 50 az új 40, a 40 pedig az új 30”. „Azt hiszik, hogy ráérnek, és ilyen alapon két évtizedet, azaz dupla időszakot meghagynak a felnövésre, mondván nem kell 20 évesen, hanem elég 30 évesen belépni a nagybetűs életbe, ám ennek megvannak a veszélyei” – jegyzi meg Papp Diána.
Elmondása szerint ő ahhoz a generációhoz tartozik, amelyik még időben „lépett”. „A mi szüleink folyamatosan azt hajtogatták, hogy csinálj már valamit, állapodj meg, oldd meg a lakáskérdést. Ma már azonban a szülők is jobban ráhagyják a gyerekükre, mert látják, hogy a fiataloknak ma számos, korábban nem létező kihívással is szembe kell nézniük” – fogalmazott az immár háromkötetes írónő.
Előbújik a felelősség
A regény főhősének, Dórinak – aki érzelmileg és anyagilag még erős függésben él a szüleitől – egy szerelem kellett ahhoz, hogy magához térjem, és végre valamiért felelősséget vállaljon, ám ez a szerelem korántsem mindennapi. A nagy Ő személyében egy nála jóval idősebb, kisgyermekes, gazdag svájci férfit (Guillaume) kap, aki fenekestől felforgatja a fiatal lány életét. Ám még ha a kapcsolat bizonytalan is, és benne van a levegőben a csalódás, mindenesetre rávezeti a felnőtté válás útjára.
„Már javában írtam, amikor eldöntöttem, hogy ez a regény egy kicsit más úton halad majd, hiszen nem egy tipikus szerelmi történetről van szó. Nagy a korkülönbség, nem tisztázottak a családi viszonyok, de közben nagyon csábító, és jó lenne szerelmesnek lenni” – idézi fel főhőse dilemmáit a Nők Lapja vezető szerkesztője.
Szerepcsere
A Papp Diána eddigi regényeiben megszokott gasztrovonal ezúttal is jelen van, ám meglepő módon nem a főhősnő, hanem éppenséggel a regénybeli kedvese az, aki a főzéshez konyít. „Mivel én is inkább műkedvelő vagyok, álságos lenne azt állítanom, hogy a nőknek mennyire jónak kell lenniük a konyhában. Ám ez akár egy üzenet is lehet: egyáltalán nem gondolom azt, hogy a sütés-főzés abszolút a nő feladata. Nem feltétlenül szükséges, hogy a nő tüsténkedjen a konyhában, ha a párja szívesebben teszi, vagy jobban ért hozzá” – vélekedik az írónő, aki nem kizárt, hogy – olvasói kérésre – folytatja a Kerek perec sztoriját.
Íme, Papp Diána kedvenc receptje a regényből:
Banános-kávés muffin (Dóri első alkotása)
„Főzött egy erős kávét, az érett banánokat ráérősen szétnyomkodta egy villával. A tojásokat kézzel keverte ki a cukorral. Hozzáöntötte a kávét, a banánt, az olajat, és a végén feleannyi lisztet, mint cukrot, egy kevés szódabikarbónával. Megállás nélkül kevert, egész jó lett az állaga, bár amikor a lisztet hozzáöntötte, kicsit megijedt. Amikor bő egy óra múlva kész lett, leroskadt a konyhaszékre, és boldogan szemlélte a végeredményt. Soha nem gondolta volna, hogy a sütő másra is jó, mint sosem használt edények tárolására. (…) Aztán beleharapott a muffinba, és a tehetségétől elalélva magabiztosan tárcsázta Guillaume-ot a Skype-on.”
