Élet-Stílus

Újra kereszttűzben a cukros üdítők

cola (cola, )
cola (cola, )

Nem csillapodik a vita Amerikában arról, hogy vajon a hatóságokra vagy az emberekre kell-e bízni, hogy mennyi egészségtelen ételt és italt fogyasztanak. Egy új tanulmány szerint, amelyet a Harvard orvosi egyetemének kutatói ismertettek, évente 180 ezer ember halálát okozza a cukrozott üdítők fogyasztása világszerte.

Gitanjali Singh a kutatás vezetője és kollégái öt éven át gyűjtötték az egészségügyi adatokat, és szoros kapcsolatot találtak a cukrozott üdítők és 133 ezer cukorbeteg, 44 ezer szív-érrendszeri beteg valamint 6000 rákbeteg halála között. A tanulmány szerint csak Amerikában 25 ezer emberről van szó.

Az amerikai üdítőital-gyártókat tömörítő szövetség (American Beverage Association) máris kritizálta a tanulmányt, mondván, hogy az inkább a szenzációhajhászásról szól, mint a tudományról. A tanulmány nem mutatja ki, hogy a cukrozott üdítők krónikus betegségeket okoznának, holott ez a halálesetek valódi oka – közölte a szövetség.


Fotó: AFP / Emmanuel Dumand

A cukrozott üdítőkről amúgy is parázs viták folynak az Egyesült Államokban. A tanulmányt éppen egy héttel az után mutatták be, hogy a bíróság megakadályozta hogy hatályba lépjen New York polgármesterének tilalma – a tavaly elfogadott rendelkezés értelmében idén márciustól a 4,3 deciliteresnél nagyobb kiszerelésű cukrozott üdítőket csak élelmiszerboltokban lehetett volna forgalmazni.

Egy nappal korábban pedig Mississippi állam kormányzója írta alá azt a rendeletet, amelyik gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy a települések vagy megyék maguk döntsenek bármilyen, az élelmiszereket vagy italokat érintő kérdésben – legyen szó akár az ételek sótartalmáról, vagy például arról, hogy milyen eszközöket lehet bevetni azért, hogy gyorséttermi ételek vozóak legyenek a gyerekek számára.

Mississippi kormányzója szerint nem a hatóságok dolga, hogy eldöntsék, mit esznek az emberek – a rendelet kritikusai azonban nem győzik hangsúlyozni, hogy éppen Mississippiben él a legtöbb súlyosan elhízott Amerikában.

A Harvard kutatói szerint mindenesetre az üdítők fogyasztásának korlátozása életeket menthet. Terveik szerint vizsgálni fogják, hogy a cukrozott üdítők korlátozásának illetve megadóztatásának milyen hatása lehet az egészségre és az egészségügyi kiadásokra Amerikában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik