Az ember játszótereken járva-kelve mindenféle gyerekekkel találkozik, mindegyik egy külön világ – vannak kedvesek, kommunikatívak, zárkózottak, dölyfösek, barátságtalanok, nagylelkűek, irigyek és még rengetegféle mások. Elkényeztetett gyerekekkel is találkozni: a szülők általában kerülik a konfliktust a gyerekkel, aki ezzel persze tisztában van, és sokszor él is ezzel a fegyverrel – a szülő akaratot nyilvánít, mire a gyerek elkezd hőbörögni, a szülő tárgyalásnak álcázott visszavonulót fúj, a gyerek diadalt ül.
Az elkényeztetés a szülő saját használatára szánt elmélete szerint a gyereknek való minden jó megadása, a szülői gondoskodás legteljesebb kibontakozása. Holott a gyereknek minden gát és keret nélüli tér biztosítása, illetőleg elhalmozása mindenfélével épphogy a szülői teendők lustább megközelítését jelenti. A szülő nem kell képviseljen egy álláspontot, majd kitartania mellette, azon agyalni, hogy miként győzheti meg utódját valamiről. Az erélytelenség és az elkényeztetés kudarc, aminek a végén egy kezelhetetlen gyerek áll, akit csak erőszakkal, fenyítéssel lehet megpróbálni irányítani.
Persze ez nem azt jelenti, hogy vasszigor, poroszos hozzáállás kell. De a szülő lehetőleg erőltesse meg magát, ahogy a napi teendőkben is próbáljon meg a legkevesebbet a rutinra bízni, úgy a fegyelmezés, a kommunikáció terén is legyen kreatív. Még ha sokszor fárasztó is, hosszabb távon sokkal könnyebb (és jobb) lesz mindenkinek.
