A király az Oscarért beszél

A király beszéde

A Nagy-Britanniában jelenleg is uralkodó II. Erzsébet királynő édesapjáról, VI. György királyról olyan filmet láthatunk, amiben tanítandó módon van felépítve a történet, remekek a párbeszédek, a színészi alakítások, dráma, humor és érzelem üdítő-arányú elegyű egyvelege kényezteti a nézőt.

A Golden Globe-, BAFTA- és Oscar-jelölésekkel (amikből a Golden Globe drámai kategóriája legjobb férfi főszereplőjének járó szobrát Colin Firth el is hozta) elhalmozott angol filmben – A királynő című nagysikerű dráma után – újra a brit uralkodócsaládhoz látogathatunk. A királyi famíliában egyszerűen Bertie-nek becézett Albert yorki herceg (Colin Firth) intelligens, okos, jó kiállású férfiú, aki teljes mértékig elfogadja és támogatja, hogy bátyja, Edward, a walesi herceg (Guy Pearce) legyen a trónörökös, hiszen súlyos beszédhibája és komplexusai okán irtózik minden nyilvános szerepléstől. Dadogása valóban kínos, és kezelhetetlennek tűnik, ám felesége, Erzsébet (Helena Bonham Carter) nem adja fel, és egy újsághirdetés révén eljut egy szokatlan módszereket alkalmazó ausztrál beszédterapeutához, Lionel Logue-hoz (Geoffrey Rush).

A kezdeti bizalmatlanságot követően sajátos baráti kapcsolat formálódik a két férfi közt (már amennyiben egy hercegi sarj és egy pór ausztrál barát lehet), és a nyelvterapeuta kideríti, hogy Albert beszédhibája lelki gyökerű. Speciális javítótechnikája eredményre vezet. Ez jókor is történik, mert apjuk, V. György (Michael Gambon) halála után fivére, VIII. Edvárd uralkodik, ám kisvártatva lemond a trónjáról – hogy amerikai polgári szerelmét elvehesse –, és Albertet VI. György néven királlyá koronázzák. S szükséges is egy jó ország-vezető, mert Nagy-Britannia hadba lép a második világháborúban. Az új uralkodónak végképp le kell számolni gátlásaival és önbizalomhiányával, hogy ebben a kiélezett történelmi helyzetben tehetségét a népe javára kibontakoztassa.

Tom Hooper rendező (Az elátkozott Leeds United) – aki korábban főleg tévéfilmek és sorozatok készítésében jeleskedett, többek között a nálunk is vetített remek Elizabeth fűződik a nevéhez (Helen Mirrennel a főszerepben) – nagyszerű érzékkel választott szereplőket, akik nagyszerű játékkal hálálták meg a döntését. Történelmi mozija vitathatatlanul ízelítőt ad a korszerű szórakoztatásból. A király beszéde a mai modern nézői és kritikusi elvárásoknak egyaránt magas fokon megfelel, könnyed és humoros, fajsúlyos és minőségi egyszerre, amely ha kell, megnevettet, ha szükséges, könnyfakasztó, de egyetlen pillanatra sem giccses vagy hatásvadász.

David Seidler forgatókönyvíró valóság-alapú sztorija keveredik a fiktív elemekkel, jól megírt dialógusokkal kísérve, úgy, hogy abban minden benne van, ami egy jó film születéséhez szükséges. Hooper ehhez – a már említett kiváló színészválasztásához és vezetéséhez – a jó arányérzékét teszi hozzá, pontosan tudja – és csinálja –, mikor kell a történetet csúcsra járatni, mikor és mennyi érzelem, dráma és humor kell. A király beszéde mestermunka, beszippant, és régen látott első osztályú mozi-élménnyel ajándékoz meg.

Gulliver utazásai

Lemuel Gulliver (Jack Black) jellegzetes kisember, manapság „lúzernek” mondanánk. Legfőbb ellensége az ébresztőórája, a munkahelye és az irodai kollégái. Pedig egy jelentős New York-i újságnál dolgozik – igaz, csak a postázóban. Valahogy mégis ráveszi elérhetetlennek tűnő szerelmét, az utazási rovat szerkesztőjét (Amanda Peet), hogy adjon neki egy komolyabb munkát, nevezetesen hogy a Bermuda-háromszögből tudósítsa lapját. Gulliver utazása közben hajótörést szenved egy különös törpekirályságban, ahol a miniatűr uralkodónak azt hazudja, ő az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Részt vesz a helyiek háborújában és békés hétköznapjaiban is, sőt szerelmi és stratégiai tanácsokat ad nekik – egészen addig, amíg meg nem jelennek az óriások.

Rob Letterman, a Szörnyek az űrlények ellen című remek animáció rendezője nekiveselkedett Jonathan Swift XVIII. századi klasszikus szatírájának sokadik lebutításához – merthogy manapság még mindig sokan azt gondoltatják velünk, hogy a Gulliver kalandos utazásai mesekönyv, holott messze nem az –, és igyekezett egy gyermekfilmet tető alá hozni. Merthogy rendezett már sikerült animációt, és abban a szellemben, miszerint a Gulliver = mese, az animációs film = gyermek-mozi, ő biztosan megoldja. Hát nem.

A jó nevű forgatókönyvíró-páros, Joe Stillman (Shrek 1-2.) és Nicholas Stoller (Felhangolva) egy ötlettelen és poéntalan filmet írt össze, amiben Jack Black próbálja tartani a lelket, de bizony az amúgy kedvelt bohóckodása olykor kifejezetten kínos, és az elfogadható látványvilágot leszámítva (a filmet térdimenzióban is láthatjuk) a tervezett célközönség, a gyerekek sem igen találnak szerethetőt – nézhetőt – benne.

Párizsból szeretettel

A Luc Besson-gyár újabb akcióvagdaléka, a Párizsból szeretettel több vonásában emlékeztet a verekedős-öldöklős filmekre – címében és ügynökhőseivel a James Bond: Oroszországból szeretettel című Sean Connery-klasszikusra hajaz –; pörög, és a hősök leszámolnak a már fizimiskájukban is bűnöző elemekkel. De forgatókönyv, színészi alakítás nincs benne. A látvány, vagyis ebben az esetben az arab és kínai jellegű statisztéria lenullázása mindent visz. Meg a mindenhonnan összeszedett klisé.

A francia fővárosba rendet tenni érkező, tengerentúli laza ügynök (John Travolta) és a hazai állambiztonsági hivatalnok-üdvöske (Jonathan Rhys-Meyers) (esze-) veszett hajszája a bevándorló (ázsiai és észak-afrikai) droggengszterektől az öngyilkos merénylőkig vezet, akik a Párizsban konferenciázó amerikai külügyi küldöttség ellen fenekednek, a fenekedésben fontos szereppel bír a francia fiú „házi feneke”, a menyasszonya (Kasia Smutniak).

Besson favoritja, Morel nem tudja korábbi rendezéseinek a színvonalát hozni, a sztori most nem ad minimál-alapot az erőszakorgiához, a főszereplő páros nem jó, és kevés az agressziót oldó jó humor. Persze, akinek örömet okoz a kopasz és a pocakját bő sállal és bő dzsekivel takargató Travolta keménykedő ámokfutása, jól fog szórakozni. A Párizsból szeretettel Besson életműve felejthetőbb részét gyarapítja. Az elkötelezett híveinek mondjuk: egy Elrabolva lehetett volna belőle, de csak egy Hitman – A bérgyilkosra tellett.