Szombaton vette át a Messiások című regényéért az egyik legjelentősebb lengyel irodalmi elismerést, az Angelus-díjat. Mit kell tudni e díjról?
Wroclaw város és a Dziennik című lengyel országos napilap alapította öt éve. A kiírás szerint a díjat az előző évben lengyel nyelven megjelent legjobb regény kapja. A kiadók jelölhetnek regényeket lengyel és közép-európai íróktól. Nagyjából félszáz mű indul a megmérettetésen, ebből egy előzsűri 14, majd a nagy zsűri 7 regényre szűkíti a kört. A „döntős” hét szerzőt meghívják a díjátadóra, és ott a helyszínen, az utolsó pillanatban derül ki, hogy ki kapja az elég nagy összeggel járó első díjat. A többi író pedig „leforrázva hazamegy”.
Ahhoz képest, hogy nem is olyan rég még kiátkozták a lengyel kultúrából az Ikszek című „lengyel gyalázó” regényéért, most egy rangos díjat vehetett át. Elég nagy fordulat. Mennyire ismertek ma Lengyelországban a regényei?
Amikor a Szolidaritás-kormány hatalomra került, meghívtak és a miniszter asszony bocsánatot kért az ellenem elkövetett mindenféléért. (Amit persze nem ő követett el, hanem az előző rendszer.) Ma már nem mondhatom, hogy nem ismernek Lengyelországban, hiszen három drámámból csináltak tévéfilmet, folyamatosan játsszák drámáimat a színházak. Most is műsoron van az egyik Krakkóban. Az is igaz, hogy az Ikszek című regényem – amit annak idején lengyelellenes förmedvénynek minősítettek – még mindig nem jelent meg lengyelül.
Másfél éve, amikor utoljára beszéltünk, azt mondta, hogy a kutya sem figyelt fel a magyarul 2007-ben megjelent Messiásokra. Azóta már változott ez a helyzet? Most várhatóan megnő az érdeklődés a díjazott regény iránt Magyarországon is?
Megjelent azóta még két negatív kritika a Messiásról. Ennyi. Ugyanakkor 7500 példányt csak eladtak belőle, minden reklám nélkül. Ez azt mutatja, hogy vannak olyan olvasók, akiknek mégis tetszik. Pedig elég vastag kötet, és nem annyira könnyen olvasható, mint a többi regényem.
A regényben a 19. századi lengyel emigránsokról, művészekről, írókról van szó, akik közé megérkezik egy magát messiásnak nevező úriember. Mennyire játszott közre a sikerben a lengyel szál?
Ha nem róluk szólt volna, nem lett volna ilyen sikere. De róluk szól, és nagyon sokat írtak róla a lengyel újságok, egy sor mély kritikát is láttam. Ezekben, és a személyes találkozásaimban az olvasókkal – író-olvasó találkozón és másutt – arra mutattak rá, hogy visszaadtam nekik a nemzeti romantikus irodalmukat. Ott is tömik a gyerekek fejébe a romantikus irodalmat, ami csak arra jó, hogy megutálják. A kötelező olvasmányoknak ez a sorsuk. Én, úgy látszik, egy kicsit más szemszögből tálaltam ezeknek a legendás lengyel művészeknek az életét, és rájöttek, milyen fantasztikus figurák voltak ezek.
Pedig nem mindig pozitív módon írta le e legendákat. Ez nyilván most sem tetszett a nacionalista érzelmeknek.
Nem tudom értelmezni e tekintetben, mi a pozitív, mi a negatív. Az biztos, hogy a lengyeleknek feltűnt: egyszerre nagy iróniával és mély megértéssel mutatom be a történetet. Az irónia a lengyel irodalomban nem mindennapos. A magyar próza sokkal ironikusabb. A nacionalizmus pedig kétarcú, mint a világon minden: mint a vallások, az ideológiák, mint az ember maga. Egyfelől a nacionalizmusnak köszönhetjük a mai nemzetállamokat, amelyekre, úgy néz ki, szükség van. Arra való a nemzetállam, hogy a polgárait kollektíven megvédje. És van mitől megvédenie. Nacionalizmus nélkül nincs nemzeti állam és nincs nemzeti kultúra. És a magyar nemzeti kultúra – amit nagyjából 200 éve jegyzünk – nagyon pozitív dolog.
Fantasztikus költőink, íróink, filozófusaink voltak. A magyar színház, a magyar film – mindez nacionalista alap nélkül nem értelmezhető. Ugyanakkor a nacionalizmusnak borzalmas, akár gyilkos kinövései is vannak, amelyek a saját polgárok lemészárlására is „jól szoktak jönni”. Ebből Közép-Európában rengeteget láttunk az elmúlt században. A nacionalizmusnak e negatívumai mindenütt ugyanolyanok. Viszont ebből és a pozitívumaiból is egyik országban több van, másutt kevesebb. A lengyelek sokkal jobban tisztelik a saját államukat, jobban örülnek, hogy egyáltalán van független lengyel állam, mint mi magyarok örülünk a hazánknak. Ez nagy különbség.
Lehet, hogy a lengyelek jobban tűrik a kritikát? Itthon azért támadják rendszeresen, mert majdnem minden művében, különböző formában, de ostorozza a magyar nemzetet.
Én az égvilágon mindenkit ostorozok. Ostorozom a nácikat, a kommunistákat. Mindenkit ostorozok, én ilyen író vagyok. Inkább azért szoktak erősen támadni, mert Magyarországon erős a rasszizmus. Ez a fő ok.
a nyertes regény és az angelus- díj
A Messiások tavaly jelent meg Lengyelországban a W.A.B. Kiadó gondozásában, Mesjasze címen, Elzbieta Cygielska fordításában.
Az Angelus Közép-Európai Irodalmi Díj a lengyelre fordított prózai művekre adható legrangosabb elismerés. Közvetlenül utal Wrocław évszázados hagyományaira, nevezetesen hogy a város teret ad a találkozásra és teret ad a párbeszédnek. A város elhelyezkedése és történelme révén mindig is a legkülönbözőbb nemzetiségek, kultúrák és szellemi áramlatok találkozási pontja volt. Az Angelus-díjat 2008-ban Esterházy Péter nyerte el Harmonia Caelestis című regényével. A díjat minden évben olyan közép-európai íróknak ítélik oda, akik a munkáikban kulcsfontosságú témákat dolgoznak fel, akik provokálják a gondolkodást, és akik hozzásegítenek más kultúrák világának mélyebb megértéséhez. Az elmúlt évig díjazták a győztes prózai mű fordítóját is.
A Messiások a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg 2007-ben. A mű Spiró György A Jövevény című regényének (1990) újraírt változata. A kalandregénybe illő fordulatokkal teli történetet az élet írta. Spiró a tőle ismert alapossággal mutatja meg a hit, a vallási közösségek mindenkori emberi motívumait, s festi meg azt az időszakot, melyről hősei „nem sejtették, hogy az álmessiások, a szekták és a kvázivallások kora jött el, hogy immár a nemzeti eszmében és a forradalmak korában élnek”. A Messiások hősei Párizsban, a 19. században éltek, mégis kortársainknak érezhetjük őket.
Tehát politikai okokból támadják. Nemrég azt mondta a Nemzeti Színház-botrány kapcsán, hogy ma Magyarországon nem kultúrharc folyik, hanem politikai harc. Mi a különbség?
Kulturális értékeket, műveket össze lehet mérni. Az egyikben ez az érték, a másikban az. Vetélkednek egy olyan piacon, ahol a befogadók döntik el, melyiket részesítik előnyben. Ez is harc, persze. Hogy mást ne mondjak, az ilyen díjak esetén is valakik mérlegre teszik a regényeket, és azt mondják, hogy ez győzött, vagy az győzött. Persze nem azért írjuk a műveinket, hogy harcoljunk, hanem azért harcolunk, hogy jók legyenek a műveink. Különböző koncepciók, filozófiák, esztétikák össze szoktak ütközni a piacon. Ez mindig is így volt, ez rendben van. De annak semmi köze a kultúrához, hogy valakik politikailag kipécéznek valamit, amiből valamilyen politikai haszonra számítanak, ami által egy pártot esetleg meg lehet jeleníteni.
Fel lehet lépni az ilyen szándékú politikai „műbalhékkal” szemben?
Nem. Ez ellen nem kell fellépni. Mindenki csinálja a saját dolgát! Aki akar, az politikailag lépjen fel, mert kulturálisan nem lehet az ilyenek ellen fellépni. Az ember létrehoz egy kulturális terméket, akár egyedül, akár (mint a filmnél, színháznál) kollektíven, s annak aztán magáért kell helyt állnia. Hogy ebbe a politikát hogy keverik bele, az ettől teljesen eltérő kérdés.
A Feleségversenyt eléggé lehúzta a kritika. Legutóbbi regénye, a Tavaszi tárlat az olvasók körében elsöprő siker, most is vezeti a különböző listákat. A kritika ezt hogy fogadta?
Elég vegyesen. Valamivel jobban, mint a Feleségversenyt. De ez utóbbit is jól olvassák. Az olvasottság ugyanis nem nagyon függ attól, mit írnak a kritikusok. Az olvasók nagy része nem olvas kritikát, a kritikusok nagy része nem az olvasóknak ír. 17 ezer kelt el a Feleségversenyből. Ez nem olyan rossz szám.
Épp nemrég idézte fel valaki, hogy a Feleségversenyben leírtak jó része kezd a valóságban beigazolódni. Ön is így látja?
Ez egy marhaság. A Feleségverseny egy utópikus mese, játék, egy ironikus meseregény. Semmi több.
Azt írja benne például, hogy a szegénység elleni harc a szegények elleni harccá vált. Ez tényleg elég valóságosnak tűnik.
Na jó, ez bejött. A Feleségverseny a tévében – ez is bejött. Az ember kitalál ilyen marhaságokat, én nem tehetek róla, hogy a valóság is produkálja ezeket. De akkor sem lehet azt a regényt realista valóságábrázolásnak felfogni. Nem is teszi ezt komolyan senki.
Min dolgozik most?
Novellákat próbálok eszkábálni. Szeretnék egy új novelláskötetet összehozni.
