Élet-Stílus

Felmentenék Hóman Bálintot

admin
admin

2010. 11. 24. 10:32

A háborús bűnökért elítélt Hóman Bálint tudományos rehabilitációját kérik neves történészek és patinás intézmények vezetői az MTA-tól. Életének „kettőssége” máig vitákat szül: megszavazta a zsidótörvényeket, de elítélte a fajelméletet és szégyellte magyarságát, ha zsidócsillaggal megbélyegzett embert látott. A XX. század egyik legkiválóbb kultuszminisztere volt, történettudományunk halhatatlanja.

Egész napos konferenciát szervez a Kodolányi János Főiskola Történeti és Hungarológiai Műhelye szerdán Hóman Bálint születésének 125. évfordulója alkalmából. Aktualitását – az évfordulón túl – maga az egykori tudós kultuszminiszter vitatott megítélése adja. Történészi és kultúrpolitikai munkásságát osztatlan elismerés övezi, a „nagypolitikában” játszott szerepe ugyanakkor legalábbis kétséges. 1946-ban egy népbíróság háborús bűnökért életfogytiglani börtönre ítélte, kizárták a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagjai közül, a rendszerváltás után újratemették, de politikai és tudományos rehabilitációjáról máig nem folytatták le a vitát.

A konferencia résztvevői úgy vélik, hogy „a Hóman munkásságával foglalkozók többsége szerint politikai rehabilitációja nem, tudományos rehabilitációja viszont mindenképpen indokolt” – tudta meg az fn.hu. Ezért a korszakot kutató neves történészek és több tudományos intézet vezetője szerdán levélben fordul az MTA-hoz: „Mi, a Hóman Bálint születésének 125. évfordulója alkalmából rendezett székesfehérvári konferencia szervezői, előadói és résztvevői javasoljuk, hogy a Magyar Tudományos Akadémia vizsgálja meg újólag Hóman Bálint tudományos rehabilitációjának, vagyis akadémiai tagsága posztumusz visszaállításának a lehetőségét” – írják. Hangsúlyozzuk: tudományos és nem politikai rehabilitációról van szó.

A levelet teljes terjedelmében cikkünk végén közöljük, a konferencia résztvevőinek nevét és az előadások témáit ide kattintva olvashatja el.

Halhatatlan a történettudományban

A történészszakma egyetért abban, hogy Hóman Bálint történészként, tudósként a magyar középkor egyik legelismertebb kutatója, és Klebelsberg Kuno mellett a XX. század legkiválóbb kultuszminisztere volt. Bár egyes következtetéseit az idő megcáfolta – ami természetes -, de eredményeinek nagy része máig alapvető jelentőségű, közoktatásunk része. Ő hívta fel a figyelmet többek között Károly Róbert gazdaságpolitikájának jelentőségére, a Magyar pénztörténet 1000–1325 című munkája pedig máig a magyar numizmatika alapműve csakúgy, mint a Szekfű Gyulával közösen szerzett Magyar Történet.
A politikát és a tudományt egész életében következetesen kettéválasztotta. Ezért vélik úgy a levél aláírói, hogy a nagypolitikában elkövetett bűnei ellenére szükség van Hóman Bálint tudományos rehabilitációjára.

A továbbiakban nagy vonalakban igyekszünk bemutatni az egykori kultuszminiszter munkásságát: nem célunk ítéletet mondani, mindössze a konferencia kapcsán felvillantjuk a megosztott XX. század egy máig kibeszéletlen életútjának ellentmondásait. Cikkünk folytatásához Romsics Ignác történész, egyetemi tanár cikkét és Ujváry Gábor, a Kodolányi János Főiskola rektorhelyettesének A politikus Hóman Bálint című tanulmányát használtuk fel, ez utóbbiból származnak az idézetek is.

Tudósból miniszter

Hóman 1885 decemberében született egy középosztálybeli, értelmiségi családban. Történelmi tanulmányokat végzett, bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Harminc évesen már az Egyetemi Könyvtár igazgatója volt, majd egy év múlva a pesti egyetem magántanára. Pályája meredeken ívelt felfelé, 1922-ben az Országos Széchényi Könyvtár igazgatójává, 1923-ban pedig a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójává nevezték ki, 1929-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották.

1932-ig elsősorban megmaradt a tudomány területén, munkássága megkerülhetetlen a magyar történettudományban. Gömbös Gyula kormányfő„meghívására”, 1932-ben lépett a politikusi pályára, elvállalta a vallás- és közoktatásügyi tárca irányítását. Ettől kezdve egészen 1942. július 3-áig – az Imrédy-kormány szűk egy évét leszámítva – öt kabinet alatt szolgált kultuszminiszterként.

E minőségében Klebelsberg Kuno méltó utódjának tekinthetjük. Ösztöndíjakat hozott létre, támogatta a szegény, de tehetséges gyermekek oktatását, a négy- és hatosztályos elemi iskolák helyett bevezette a nyolcosztályos alapoktatást. Alapvető nemzetstratégiai kérdésnek tekintette a tudományt, a kultúrát és az oktatást, ez utóbbiban igyekezett a nemzetismeretet előtérbe helyezni. Kitartásának és elkötelezettségének köszönhetően az 1930-as években a magyar költségvetés 11-13 százalékát fordították oktatásra, kultúrára.

A német szövetség fogságában

A méltán nagyra becsült tudós és a szakpolitikus mellett azonban megítélésekor figyelembe kell venni azt a Hóman Bálintot is, aki részt vett az országos nagypolitikában. Németbarát volt kezdettől fogva, és egyre mélyebb meggyőződésből. Ellenezte Magyarország 1943-as béketapogatózásait a nyugati szövetségesek felé, hazánk jövőjét kizárólag a német érdekek mentén tudta elképzelni. Ez azonban nem azt jelenti, hogy elfogadta volna az ország kiszolgáltatását a Harmadik Birodalomnak, és hogy azonosult volna a hitleri Németország eszméivel. Sőt.

Hóman Bálint Kárpátalján:

A harmincas évek végétől Hóman irreális lehetőségként tekintett az angolszász orientációra. Sok politikustársához hasonlóan úgy vélte, Magyarország előtt két út áll: az egyik nyugatra, Berlinbe, a másik keletre, Moszkvába vezet. Mivel – ugyancsak kortársaihoz hasonlóan – csaknem paranoiásan rettegett az orosz kommunizmustól, egyedül a német utat látta járhatónak, noha tisztában volt a veszélyekkel. Mégis úgy vélte, kis dolgokban engednünk kell a németeknek, hogy a nagyobb döntéseket önállóan hozhassuk meg.

Tévedését Magyarország német megszállása, 1944. március 19. után látta be, ekkor azonban a magyar elit még szabadlábon lévő tagjai közül egyedül ő tiltakozott Veesenmayer német követnél – valójában Hitler helytartójánál –a megszállás ténye és a németek magatartása miatt.

„Ez időtől kezdve a német vonalról tudni sem akartam, velük nem érintkeztem és nem voltam hajlandó semmiféle munkában sem velük részt venni” – írta Hóman 1946-ban. Veesenmayer visszaemlékezése szerint: „Ez a levél meglehetősen éles szellemben van megírva, és az akkori viszonyokhoz mérten meglehetősen erős ellenzést, illetőleg óvást jelentett. […] politikai körökből ez volt az egyetlen megnyilvánulás, amely a német megszállással szemben világos ellenérzést fejtett ki”.

Emberséges antiszemita?

A népbíróságon ellene felhozott vádak szerint mint országgyűlési képviselő és kormánytag része volt a zsidótörvények és az összes, magyar állampolgárok jogait csonkító jogszabály elfogadásában. Valóban határozottan kiállt a zsidótörvények mellett, de – bár nem mentő tényező – miniszterként a lehető legenyhébben hajtatta végre az intézkedéseket. Ennek oka a korra jellemző „szelektív antiszemitizmus”, amely a zsidóságot két táborra osztotta.

A „jó zsidó” a beilleszkedni vágyó és tudó emberek hasznos tagjai a magyar társadalomnak, míg a „rossz zsidók” – főleg az újonnan, Galíciából érkezők – képtelenek az asszimilációra, idegenek a magyar „nemzettesttől”. Ezért szükséges utóbbiak adminisztratív korlátozása, esetleges kitelepítésük, illetve további „beszivárgásuk” megakadályozása. Ebben az összefüggésben azonban fel sem merül a fizikai megsemmisítés gondolata.

soha faji gondolat…

„[…] nem szabad a nyilasok által követelt faji alapra helyezkedni. A mi elgondolásunk szerint azon a vonalon kellett megcsinálni a zsidótörvényt, amely most egész Európában szokásos a kisebbségekkel szemben követett eljárásban; szóval szerintünk a zsidóság jogait biztosítani kellett teljes mértékben számarányuknak és súlyuknak megfelelően. […] Soha a faji gondolat alapjára nem helyezkedtem” – írta Hóman a börtönben.

Elítélte ugyanakkor a fajelméletet, ami ellen többször fel is emelte a szavát. Bár kormánytisztséget utoljára a Kállay-kormányban vállalt 1942. július 3-áig, a Parlament aktív tagja maradt Magyarország német megszállása, majd a nyilas hatalomátvétel után is. Bár Szálasira nem esküdött fel, és az országgyűlésben többször felemelte szavát a nyilasok túlkapásai ellen.

Több zsidó művészt, tudóst mentett meg a nyilasoktól, és a Hóman elleni népbírósági eljárás során a legtöbb tanú hangsúlyozta: annak ellenére, hogy megszavazta a zsidótörvényeket, a legnehezebb időkben emberségesen viselkedett zsidó honfitársaival.

Hóman Bálint síremléke Tasson

Hóman Bálint síremléke Tasson

Sárga csillag: magyarok gyalázata

A front elől Hóman 1944 végén a Szálasi-kormánnyal együtt húzódott a Dunántúlra, majd német területre menekült. Amerikai fogságba esett, de „háborús bűnösként” hazahozták, és egy népbíróság életfogytiglani fegyházra és teljes vagyonelkobzásra ítélte. A főbb vádpontok közt szerepelt például, hogy megszavazta a Szovjetunió elleni hadba lépést, ami felveti a népbírósági ítéletek felülvizsgálatának kérdését napjainkban, ám ennek taglalása már végképp nem fér bele cikkünk kereteibe. Többek között azért is kerülhette el a halálbüntetést, mert az úgynevezett mentőtanúk, azaz a mellette kiálló emberek többsége zsidó származású volt.

Álljon itt kiragadott példaként Waldapfel Eszter vallomása, aki bátyja megmentéséért kereste fel Hómant: „amikor fent voltam nála, magam elé tettem a retikülömet, nem akartam, hogy a csillagot lássa rajtam. Beszéd közben azonban valahogy megfeledkeztem róla, levettem a kezemet, és ő ekkor egész felháborodva, magából kikelve azt mondta, hogy vegyem le magamról azt az ocsmányságot, ha arra ránéz, szégyelli a magyarságát”.

Büntetését a váci fegyházban kellett letöltenie, ahol egészsége – feltehetően a kegyetlen bánásmód miatt – hamar megrendült: a 130 kilogrammos ember rövid idő alatt hatvan kilóra fogyott. A börtönben halt meg 1951. június 2-án, a fogház nyilvántartása szerint „szívizom-elfajulás, szívelégtelenség állapotában tüdővizenyő” következtében. Valószínű, hogy nem kapta meg a betegsége ellátásához szükséges orvosi ellátást. A rabtemető jeltelen sírjában megtalált földi maradványait 2001-ben azonosították, ugyanebben az évben Tasson temették újra.

levél az MTA-nak

Tisztelt Elnök Úr!

1945 és 1949 között a Magyar Tudományos Akadémia számos tagját zárták ki a testületből politikai okok miatt. A rendszerváltást követő években ezek többsége visszakapta akadémiai tagságát. A kevés kivételek egyike Hóman Bálint, aki 1918-tól volt az MTA levelező, s 1929-től rendes tagja. Akadémiai tagságát Hóman Bálint a magyar középkor kutatása terén elért szakmai eredményeinek köszönhette, miként azt is, hogy 1925-től a Pázmány Péter Tudományegyetem középkori magyar történeti tanszékének professzora, 1933-tól 1946-ig a Magyar Történelmi Társulat elnöke, és 1941-től 1945-ig a Teleki Pál Tudományos Intézet vezetője volt. Mi, a Hóman Bálint születésének 125. évfordulója alkalmából rendezett székesfehérvári konferencia szervezői, előadói és résztvevői javasoljuk, hogy a Magyar Tudományos Akadémia vizsgálja meg újólag Hóman Bálint tudományos rehabilitációjának, vagyis akadémiai tagsága posztumusz visszaállításának a lehetőségét. Bízunk benne, hogy erre a politikai tevékenysége miatt 1946-ban rá kirótt súlyos népbírósági ítélet felülvizsgálata nélkül is sor kerülhet.

Székesfehérvár, 2010. november 24.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Closeup portrait of a beautiful redhead woman using smartphone
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.