Élet-Stílus

Eltorzult a magyar politika

A hatalom mindenáron való megtartása, a kormány és a kabinet elszánt megbuktatni akarása az ellenzék részéről eltorzította a magyar politikai alkatot. Nem maradt ki ebből a választópolgár sem, aki elkönyvelte: a politika afféle úri huncutság. Nem a XXI. században járunk, hanem az 1800-as évek végén, de a helyszín talált: Magyarország – Estók János történésszel beszélgetett az fn.hu.

Az előző részben a dualizmus kori magyar választójogról volt szó, amit egy 1848-as törvény alapozott meg. Később kialakultak a mai magyar valóságra sok mindenben hasonlító jegyek a politikában.

Az 1848-as jogalkotás nemcsak szimbolikus volt, hanem sokáig működő valóság, amit 1874-ben a 33. törvénycikkely változtatott meg. Ekkor kizárták a választópolgárok köréből az adóhátralékosokat és azokat, akik ellen csődeljárás folyt. A vagyoni cenzust pedig adócenzusra változtatták. Az ellenzék vehemensen tiltakozott, mivel a törvénnyel a kormány szűkítette a választásra jogosultak körét. Igazuk volt, de a rendszer lényege változatlan maradt – mondja az fn.hu-nak Estók János történész, az ELTE BTK egyetemi docense.

Lemaradtunk az élvonaltól

Az abszolút számokat tekintve nőtt ugyan a szavazópolgárok száma, hiszen gyarapodott az ország népessége, de arányaiban mégis csökkent. Mégpedig a korábbi 7,1 százalékról 6 százalék körüli értékre, és a dualizmus korában később sem érte el a kezdeti arányt. Mindez akkor történt, amikor Európában már a polgári demokratikus gondolkodás kezdett gyökeret verni, fölerősödött az általános, titkos, egyenlő választójog követelése.A kiegyezéskor még méltán lehettünk büszkék, ám a XX. század kezdetén már jócskán leszakadtunk a modern államoktól – jegyzi meg Estók János. Ausztriában, Franciaországban a választási jogosultsággal bírók aránya megközelítette a 30 százalékot, Németországban meghaladta a 20, Angliában a 15 százalékot.
Deák Ferenc és Tisza Kálmán

Deák Ferenc és Tisza Kálmán

Ennek oka az a sajátos magyar gondolkodásmód, amelynek megértéséhez vissza kell kanyarodni az 1874-es választási törvényhez. A kormány már 1872-ben benyújtotta a javaslatot, amely azonban az ellenzék ellenállásán elbukott: ekkor alkalmazták a magyar törvényhozásban először az obstrukciót.

A hatalomért bármit?

Két évvel később azonban már a legnagyobb ellenzéki párt, a Tisza Kálmán vezette Balközép Párt is elfogadta a törvénymódosítást. A kormányzó Deák-párttal való egyesülése ugyanis már olyan stádiumban volt, hogy Tisza biztos lehetett kormányzati szerepében. Pontosan tudta, hogy a törvény ettől kezdve az ő érdekeit fogja szolgálni. A választójog szűkítésével kormány és ellenzék között gyakorlatilag megmerevedtek az erővonalak.Az alacsony szinten tartott választói jogosultsággal a függetlenségi párti és a nemzetiségi szavazókat igyekeztek kizárni a rendszerből. Gyakorlatilag mindazokat, akik az 1867-es rendszert, a deáki kiegyezési művet „kritizálták”, illetve akik nemzetiségi szempontból feszegették a dualista állam kereteit.

Estók János történész, az ELTE BTK egyetemi docense

Estók János történész, az ELTE BTK egyetemi docense

A kormánypárt úgy gondolta, a kiegyezéssel létrejött rendszer a magyar nemzet érdeke: a Monarchia, mint középhatalom megvéd a külső támadások ellen, és biztosítja a csupán relatív többségben lévő magyarság vezető szerepét az országon belül. E rendszer egyedüli védelmezője a kormánypárt, ezért – pusztán nemzeti érdekből – hatalmát akkor is meg kell tartania, ha az csak „adminisztratív eszközökkel”, manipulációkkal lehetséges.

Az egyik ilyen eszköz a még 1848-ban kijelölt választókerületi felosztás változatlanul hagyása volt. Ezeket eredetileg úgy alakították ki, hogy a szavazópolgárok száma kerületenként szinte azonos volt. Ám az évtizedek múltával a városok és az ország központi területeinek, vagyis a „magyarlakta vidék”-nek a lélekszáma hatalmasat nőtt, a választókerületek határa azonban megmaradt – magyarázza a történész.

Apró trükkök

Így történhetett, hogy a ’70-es évekre – szélsőséges esetben – egyes területeken 300 polgár választott egy képviselőt, máshol ez a szám meghaladhatta a négyezret is. Demográfiailag teljesen felborult a választási rendszer: miután az ellenzéki hajlandóságú, magyar többségű választókerületekben az ellenzék jelöltjei kaptak többséget, értelemszerűen a kormánypártnak nem volt érdeke az arányosítás.

Számíthatott az is, hogy a választásokat nyáron rendezték, a legnagyobb mezőgazdasági dologidőben. A magyar paraszt – a leginkább függetlenségpárti szavazó – nemigen engedhetett meg magának akár többnapos kiesést a munkából. A szavazás ugyanis jellemzően nem a lakóhelyen történt, ahhoz a választókerület központjába kellett utazni.Elferdült politikai alkat

A szavazás helyszínére az emberek gyalogszerrel vagy szekéren jutottak el. A szavazatot élőszóban, fennhangon kellett „leadni”, kivéve Budapest Székesfővárost, majd 1913-tól a nagyobb városokat – itt titkos választást engedélyeztek. A fennhangon való szavazás védhető a magas analfabetizmussal, de a választó ezáltal befolyásolhatóvá, „számonkérhetővé” vált.

Léteztek persze egyéb praktikák is: a másik jelölt egy táborba gyűlt szavazóit meg lehetett várakoztatni a tűző napon vagy a szakadó esőben, és befolyásoló tényező volt az is, hogy a jelölt pénztárcájához mérten etette-itatta, jól tartotta a bizonytalan szavazót.

Budapest a XIX. század közepén

Budapest a XIX. század közepén

A kormánypárt így a dualizmus korában kényelmes többséget tudhatott magáénak, miközben az ellenzéknek semmi esélye nem volt a győzelemre. A Szabadelvű Párt 1875 és 1905 között az összes országgyűlési képviselőválasztáson diadalmaskodott. Ez eltorzította a magyar politikai alkatot. Az egyik fél a nemzet érdekére, a rendszer fenntartására való hivatkozással bár törvényes, de semmiképp nem etikus lépéseket is igazolhatónak látott a hatalom mindenáron való megtartására.

A másik fél pedig tudta, hogy bár elvben övé a többség, de a törvények csűrése-csavarása miatt örökös ellenzéki létre kárhoztatott. Ebben a helyzetben meg sem próbált együttműködni, a legfőbb céljává a kormány megbuktatása vált. Természetes, hogy ez a torzulás hatásaiban nem állt meg a politikai elitnél: az állampolgárok úgy érezték, nem tudnak beleszólni az ország ügyeibe, kialakult az a vélekedés, hogy a politika is afféle „úri huncutság”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik